Agrártámogatások
Agrártámogatások

Hazánk elkötelezett az agrártámogatások megóvása mellett

Hazánk elkötelezett az agrártámogatások megóvása mellett

MTI

A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a mezőgazdaságnak nyújtott európai uniós támogatások és az átmeneti nemzeti támogatások 2020 után is megmaradjanak - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) jubileumi konferenciáján pénteken Nyíregyházán.

Tarpataki Tamás előadásában emlékeztetett, a dohánnyal foglalkozó gazdák számára kedvező uniós szerkezetátalakítási támogatás 2014-es kivezetésével új ágazati dotációkat vezetett be a kormány. Az átmeneti nemzeti támogatás és a de minimis, azaz a csekély összegű mezőgazdasági támogatás segítségével a termeléssel érintett hátrányos helyzetű Észak-kelet magyarországi régióban sikerült megőrizni a mezőgazdasági foglalkoztatottság szintjét.

Ebben a rendszerben a 2020-as év lesz az utolsó, 2021-től pedig új uniós költségvetési periódus indul, amely hatással lesz az európai dohányvertikumra is – mondta a helyettes államtitkár. Szavai szerint az Európai Bizottság tervezetében – ahogyan az elmúlt hét évben – a következő ciklusra sem tervezett be semmilyen közvetlen, termeléshez kötött támogatást a dohányágazat számára, nincs mód a piaci támogatás igénybevételére, illetve nem tett javaslatot az átmeneti nemzeti támogatások folytatására sem.

Megjegyezte, Magyarország fontosnak tartja az átmeneti nemzeti támogatások fenntartását annak érdekében, hogy 2020 után is megfelelő és stabil gazdasági környezetben dolgozhassanak a munkaigényes, nagy hozzáadott értéket termelni képes mezőgazdasági ágazatok.A helyettes államtitkár elmondta, még nem született megállapodás az Európai Unió következő költségvetéséről, így a közös agrárpolitika (KAP) szabályairól sincs még megegyezés. A költségvetés elfogadását hátráltató problémák, például a Brexit rendezése esetén lendületet fognak kapni a többéves pénzügyi keretről és a KAP-ról szóló tárgyalások, amelyek 2020 végére zárulhatnak le. A késés miatt átmeneti szabályozás bevezetésére tesz javaslatot a Bizottság, ezért valószínűleg a KAP új rendszere még 2021 elején sem indulhat el.

Az eseményen a Madosz elmúlt húsz évét felidézve Bényei Illés, a termelőket, a fermentálókat és a dohánykutatókat tömörítő érdekképviseleti szövetség elnöke elmondta, a szervezet megalakítása történelmi jelentőségű a hazai dohánytermesztés fejlesztésének szempontjából. A Madosz munkája nélkül már rég nem lenne Magyarországon dohánytermelés, ennek szervezettsége pedig az Európai Unió agrárgazdaságán belül is egyedülálló és kiszámítható – utalt az elnök a termelők és felvásárlók közötti termékértékesítési rendszer kialakítására és hatékony alkalmazására. Megjegyezte, az utóbbi években a létszámukban és produktumokban egyaránt megfogyatkozott termelők a következő években sem maradhatnak érdekképviselet nélkül, így folytatni kell a húsz évvel ezelőtt elkezdett munkát.

Magyarországon jelenleg 3500 hektáron 5500-5800 tonna dohányt termelnek évente, az ágazat a teljes hazai mezőgazdasági kibocsátás 0,1 százalékát adja. Az Európai Unióban mintegy 100 ezer hektáron több mint 200 ezer tonna szárított nyersdohányt állít elő az ezzel foglalkozó körülbelül 60 ezer termelő; Magyarország csaknem 3 százalékát adja az uniós termelésnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megkezdődtek az átütemezett terület- és állatalapú támogatás-kifizetések

2024. április 15. 16:10

Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően.

Érkeznek az új ÉLIP pályázatok a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatására

2024. április 15. 13:40

Az Agrárminisztérium közzétette a végleges feltételeket: akár 5 milliárd Ft-ig terjedhet a támogatás vállalkozásonként.

Indul a 2024. évi egységes kérelmek benyújtása!

2024. április 12. 08:10

Megjelentek az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok. Így a gazdálkodók 2024. április 10. és 2024. június 10. között, 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre nyújthatják be kérelmeiket.

Méhészek, figyelem! Május elejéig lehet pályázni bő 3 milliárd forint támogatásra

2024. március 30. 12:10

Több mint 3 milliárd forintban részesülhetnek a méhészek, megjelent ugyanis az ágazat közös agrárpolitika stratégiai terv szerinti támogatási programjának rendeleti szabályozása.

Franciaország 500 millió eurós agrártámogatási programot indít

2023. március 6. 07:36

A program célja, hogy fejlesztési tőkét biztosítson a kis- és középvállalkozásoknak, ideértve a gyárautomatizálási és agro-ökológiai beruházásokat.

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

2018. február 15. 10:06

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.

Változások a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázatban

2018. március 20. 19:00

Módosult a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című pályázati felhívás.

Sokféle lehetőséget kínál az új Közös Agrárpolitika

2022. december 10. 14:33

A 2027-ig tartó időszakban a KAP legfontosabb újdonsága a zöld alapfeltételek erőteljesebb figyelembevétele.