Agrártámogatások
Agrártámogatások

Jövő szerdától indul az agrártámogatások előlegfizetése

Jövő szerdától indul az agrártámogatások előlegfizetése

MTI

Jövő szerdán indul a Magyar Államkincstáron keresztül a mezőgazdasági termelőknek nyújtott agrártámogatások előlegfizetése, amely idén 240 milliárd forintot tesz ki - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az év végéig a közvetlen támogatásokból mintegy 200 milliárd forintot fizetnek ki, míg a Vidékfejlesztési Program egyes terület- és állatalapú támogatásaiból 30 milliárd forint előleg kifizetése indul – mondta. Ezen túl az egységes kérelmekhez kapcsolódóan további 12,3 milliárd forintot kapnak a gazdák. Az előlegfizetéssel a gazdálkodóknak az őszi munkák zavartalan elvégzéséhez nyújtanak segítséget, továbbá biztosítják a termelők pénzügyi stabilitását, likviditását – emelte ki a tárcavezető.

Nagy István elmondta, hogy a Közös agrárpolitikában (KAP) évente közel 400 milliárd forint uniós forrású közvetlen támogatásra jogosultak a termelők, ezt az összeget uniós és állami társfinanszírozásban megvalósuló agrár- és vidékfejlesztési, valamint nemzeti és uniós piaci támogatások egészítik ki. Így a magyar agrárium évente 600-700 milliárd forint támogatásban részesül.

A támogatási rendszeren belül mind összegben, mind pedig az érintett termelők száma alapján a közvetlen támogatások, ezen belül is a két meghatározó területalapú támogatás – a SAPS (egységes területalapú támogatás) és a zöldítés – a leghangsúlyosabb, azok 170 ezer termelőt érintenek – jegyezte meg.

Közölte, hogy a közvetlen támogatásoknál a tervek szerint idén 6 százalékkal nagyobb összeget fizetnek ki a tavalyi év azonos időszakához képest. A 2019. évi területalapú támogatás összege várhatóan 75 ezer forint lesz hektáronként. Magyarország az időjárási viszontagságok miatt idén is jogosult a termelőknek emelt összegű előleget fizetni, ami azt jelenti, hogy egy minden feltételnek megfelelő gazdálkodó SAPS jogcímen 33 ezer forintra számíthat hektáronként, és aki még a zöldítési támogatás előlegére is jogosult, az mintegy 50 ezer forintnyi hektáronkénti kifizetést kaphat idén – ismertette a miniszter.

Kitért arra is, hogy a közvetlen támogatásokat kiegészítő, nemzeti költségvetésből finanszírozott tej- és húshasznú szarvasmarha ágazatot érintő egyes átmeneti nemzeti támogatásra 15 milliárd forintot fizetnek majd ki az idén.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke kiemelte, hogy a gazdák határidőre benyújtották kérelmeiket. A kifizetés első hetében 50 ezer gazdaságnak mintegy 50 milliárd forintot folyósítanak majd.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megkezdődtek az átütemezett terület- és állatalapú támogatás-kifizetések

2024. április 15. 16:10

Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően.

Érkeznek az új ÉLIP pályázatok a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatására

2024. április 15. 13:40

Az Agrárminisztérium közzétette a végleges feltételeket: akár 5 milliárd Ft-ig terjedhet a támogatás vállalkozásonként.

Indul a 2024. évi egységes kérelmek benyújtása!

2024. április 12. 08:10

Megjelentek az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok. Így a gazdálkodók 2024. április 10. és 2024. június 10. között, 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre nyújthatják be kérelmeiket.

Méhészek, figyelem! Május elejéig lehet pályázni bő 3 milliárd forint támogatásra

2024. március 30. 12:10

Több mint 3 milliárd forintban részesülhetnek a méhészek, megjelent ugyanis az ágazat közös agrárpolitika stratégiai terv szerinti támogatási programjának rendeleti szabályozása.

Már a gazdák 99%-a megkapta a területalapú támogatást

2022. február 18. 10:36

Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése – közölte Nagy István agrárminiszter.

Egy nap alatt 59 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki

2023. január 23. 09:03

Ütemesen zajlik a 2022. év után járó uniós agrártámogatások kifizetése, ennek keretében pénteken 59 milliárd forintot utalt ki a Magyar Államkincstár.

Nemzetgazdasági érdek az agrárium fejlődése

2019. május 8. 06:17

Az uniós pályázatokon forrást nyert gazdálkodók a beruházásaik zömét várhatóan az idén valósítják meg, ami további szemmel látható eredményeket mutat majd a mezőgazdaságban

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.

Életmód Képgaléria