Agrártámogatások
Agrártámogatások

Kötelező Cégkaput létrehozni gazdálkodó szervezet esetén

Kötelező Cégkaput létrehozni gazdálkodó szervezet esetén

Magyar Államkincstár

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 89-91. §-a 2018. január 1-től kötelezővé teszik a gazdálkodó szervezetek számára az állammal való elektronikus kapcsolattartást és az ehhez szükséges hivatalos elérhetőségről történő dokumentumküldést és fogadást, melynek teljesítéséhez az állam a gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu szolgáltatást biztosít.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 36/A. § (1) bekezdése szerint a törvény végrehajtására kiadott jogcímrendeletben meghatározott esetben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kizárólag írásban vagy elektronikus úton tart kapcsolatot az ügyféllel.

Fontos, hogy a gazdálkodó szervezetek, illetve képviselőik vizsgálják meg, rendelkeznek-e érvényes Cégkapu regisztrációval, mert a Magyar Államkincstár a fentiekben hivatkozott hatályos jogszabályi előírásoknak eleget téve – írásban vagy elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén – a jövőben kizárólag ezen a felületen érintkezik a Kincstár által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben (ügyfél-nyilvántartási rendszer) szereplő gazdálkodó szervezetekkel.

Amennyiben nem rendelkeznek érvényes Cégkapu regisztrációval, haladéktalanul tegyenek eleget a jogszabályban foglalt kötelezettségeiknek és kezdeményezzék regisztrációjukat a https://cegkapu.gov.hu/ weboldalon, Ügyfélkapu/Telefonos azonosítást követően.

A regisztráció menetéről részletesebb tájékoztatás és útmutató ide kattintva érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújtanak

2024. április 19. 16:10

Az MBH Banknál már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását.

Megkezdődtek az átütemezett terület- és állatalapú támogatás-kifizetések

2024. április 15. 16:10

Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően.

Érkeznek az új ÉLIP pályázatok a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatására

2024. április 15. 13:40

Az Agrárminisztérium közzétette a végleges feltételeket: akár 5 milliárd Ft-ig terjedhet a támogatás vállalkozásonként.

Indul a 2024. évi egységes kérelmek benyújtása!

2024. április 12. 08:10

Megjelentek az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok. Így a gazdálkodók 2024. április 10. és 2024. június 10. között, 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre nyújthatják be kérelmeiket.

Pontosították a vis maiorra vonatkozó előírásokat

2018. április 12. 11:10

A különböző jogszabályok megváltozása miatt a Magyar Államkincstár pontosította a vis maiorra vonatkozó előírásokat.

Március 21-ig áll fenn az anyakecske birtokon tartási kötelezettség

2018. február 23. 10:38

A birtokon tartási kötelezettség 2017. december 12-től 2018. március 21-ig áll fenn.

Egységes kérelem: eddig több mint 160 ezer dokumentum érkezett be

2022. május 19. 11:09

A 2022. május 16-i szankciómentes benyújtási határidőig 160 851 kérelem érkezett be a Magyar Államkincstárhoz.

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Államkincstár és a Tej Terméktanács

2018. június 2. 07:30

A megállapodásban olyan célokat nevesítettek, mint az ügyféljogok erősítése, a támogatások hatékony kifizetése, illetve a tejágazat felzárkóztatása állami és uniós források segítségével.