Agrártámogatások
Agrártámogatások

Lehet, hogy mégsem csökkennek az adminisztrációs terhek?

Lehet, hogy mégsem csökkennek az adminisztrációs terhek?

FM

Egyetértenek az agrártámogatási rendszer főbb elveiben a visegrádi tagországok, fontos, hogy az agrárpénzeket a jövőben is gazdák kapják meg, és azokat ne más uniós célok finanszírozására fordítsák.

Földművelésügyi Minisztérium közleményéből kiderül, a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország küldöttei üdvözlik, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) megmarad 2020 után is. Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár a visegrádi négyes tagországok mezőgazdasági parlamenti bizottságainak ülése után a közlemény szerint kiemelte: minden tagállam fontosnak tartja az erős, kétpilléres (agrár- és vidékfejlesztési) rendszer megtartását. Az egyes pillérben jelennek meg továbbra is a közvetlen, például a területalapú támogatások és a piaci támogatások, a kettes pillérben pedig a vidékfejlesztési, társfinanszírozott programok támogatására szánt összegek.

A mezőgazdasági bizottsági ülésen minden tagállam részéről aggodalmat váltott ki az a kérdés, vajon egyszerűsödik-e a támogatási rendszer – mondta Czerván György. Az államtitkár szerint minden tagország azt szeretné, ha az adminisztrációs terhek csökkennének, de az Európai Bizottság jelenlegi javaslatában olyan változások körvonalazódnak, amelyek nem ebbe az irányba mutatnak.

A másik közös probléma a termeléshez kötött támogatások kérdése, ez a bizottsági közleményben ugyanis nem szerepel. Magyarország számára ez különösen fontos, hiszen az unió által engedélyezett legnagyobb mértékben használja ki az ország ezt a lehetőséget, évi mintegy 61 milliárd forint értékben.

A közleményből kiderül, áprilisban döntenek az állam- és kormányfők az Európai Unió 2020 utáni költségvetéséről, ezután derül ki, hogy mekkora is lesz az agrárbüdzsé.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tavasszal indul a pályázati hullám

2024. február 26. 16:10

Az idén megjelenő első vidékfejlesztési pályázati felhívások tervezetei már megismerhetőek és véleményezhetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán.

Szerves trágya komposztálás: most akár 65 százalékos támogatással megvalósítható!

2024. február 25. 16:10

A forgatásos trágyakezelés, azaz az irányított aerob komposztálás segítségével magas minőségű szerves trágya állítható elő mindössze 5 hét alatt, amely kiemelkedően gazdag tápanyagokban és mikroorganizmusokban.

Előnyt élveznek a biogazdák a magyar agráriumnak szánt 2900 milliárd forint elosztásánál

2024. február 21. 14:10

Megkezdődött a vidékfejlesztési- és agrárpályázatok kiírása előtti társadalmi egyeztetés, így egy-egy részlet még változhat, de már most látszik, hogy összességében mintegy 2900 milliárd forint juthat a hazai mezőgazdaságnak 2027-ig.

Gondolatébresztő pályázók számára

2024. február 20. 09:40

Immár 9. éve szervezi meg szakmai rendezvénysorozatát a MATE és az Agrárközösség. A gazdák körében kialakuló tájékozódási igény kielégítése céljából megrendezett Roadshow 2024 során a támogatási környezet, aktualitások, a digitális átállás kapcsán a sikeres gazdálkodás támogatását célzó előadások hangzottak el.

262 milliárd forint előleget fizettek a gazdáknak

2021. december 7. 10:43

Az előlegfizetési időszak csaknem másfél hónapja alatt a Magyar Államkincstár mintegy 262 milliárd forint közvetlen és vidékfejlesztési támogatást fizetett ki a termelőknek, ezen felül pedig az átmeneti nemzeti támogatások folyósítása is megkezdődött – közölte Nagy István agrárminiszter.

Maradhat a SAPS rendszer 2020 után

2018. március 20. 10:40

Jók a kilátások arra, hogy 2020 után is pénzügyileg erős marad a Közös Agrárpolitika (KAP).

Fiatal gazdák figyelem, újabb határidő közeleg!

2019. május 3. 10:40

Ezúttal a 2012-ben induló nyertes fiataloknak van fontos kötelezettségük!

Hét ország fogott össze a termeléshez kötött agrártámogatások megtartásáért

2019. március 19. 07:46

Egyértelmű visszalépés az Európai Bizottság javaslata, amely szerint a jelenlegi 13+2%-ról a Magyarországnak járó közvetlen támogatási keret 10+2%-ára csökkentené a termeléshez kötött támogatások mértékét.