Agrártámogatások
Agrártámogatások

Módosult a Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítása pályázat

Módosult a Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítása pályázat

NAK/Széchenyi2020

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása” című (VP6-6.4.1.-16 kódszámú) felhívás dokumentációja.

Akadálymentesítés esetén a pályázati dokumentációhoz csatolni kell egy nyilatkozatot arról, hogy a kivitelezés a projektarányos akadálymentesítés elveinek megfelelően kerül végrehajtásra, illetve megfelel a hatályos Országos Településrendezési és Építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben foglalt követelményeknek. Fontos, hogy az akadálymentesítés átalakítási tervét is alá kell támasztani szakvéleménnyel. A fenti nyilatkozattal összefüggésben a foglalkoztatási rehabilitációs humán és műszaki szaktanácsadó, és/vagy rehabilitációs környezettervező szakmérnök/szakértő által kiadott dokumentum fogadható el.

A felhívásban egységesen módosult a „Támogatói Okirat kézbesítésétől számított” kifejezés a „Támogatói Okirat hatálybalépésétől számított” kifejezésre.

A projektben lehetőség van egyszeri elszámolást választani. Változásbejelentéssel kezdeményezhető az egyszeri elszámolásról a többszöri elszámolásra – és fordítva – történő áttérés. A támogatás folyósításának a feltétele a változás-bejelentés elfogadása.

A fent leírtak csak tájékoztató jellegűek és nem teljes körűek, a pályázattal kapcsolatos módosítás ide kattintva elérhető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tavasszal indul a pályázati hullám

2024. február 26. 16:10

Az idén megjelenő első vidékfejlesztési pályázati felhívások tervezetei már megismerhetőek és véleményezhetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán.

Szerves trágya komposztálás: most akár 65 százalékos támogatással megvalósítható!

2024. február 25. 16:10

A forgatásos trágyakezelés, azaz az irányított aerob komposztálás segítségével magas minőségű szerves trágya állítható elő mindössze 5 hét alatt, amely kiemelkedően gazdag tápanyagokban és mikroorganizmusokban.

Előnyt élveznek a biogazdák a magyar agráriumnak szánt 2900 milliárd forint elosztásánál

2024. február 21. 14:10

Megkezdődött a vidékfejlesztési- és agrárpályázatok kiírása előtti társadalmi egyeztetés, így egy-egy részlet még változhat, de már most látszik, hogy összességében mintegy 2900 milliárd forint juthat a hazai mezőgazdaságnak 2027-ig.

Gondolatébresztő pályázók számára

2024. február 20. 09:40

Immár 9. éve szervezi meg szakmai rendezvénysorozatát a MATE és az Agrárközösség. A gazdák körében kialakuló tájékozódási igény kielégítése céljából megrendezett Roadshow 2024 során a támogatási környezet, aktualitások, a digitális átállás kapcsán a sikeres gazdálkodás támogatását célzó előadások hangzottak el.

Január végéig lehet jelentkezni a konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram pályázatára

2019. január 26. 10:22

A szociálisan hátrányos helyzetű emberek, családok megélhetését segítő földprogram múlt évi, 130 millió forintos keretét 180 millió forintra emelték, a program akár 28 ezer embert is tud segíteni.

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 2. rész

2019. november 19. 04:36

A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített „csalókról” és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből aranykalászos gyorstalpalón bejutó egyénekről.

Mától lehet jelentkezni a hungarikum pályázatra

2019. május 14. 09:03

A pályázatra hazai, illetve határon túli civil szervezetek, közalapítványok, megyei "értéktárak", nonprofit gazdasági társaságok, és egyházi jogi személyek jelentkezhetnek.

A jobb minőségű borok előállításának kulcsa a szerkezetátalakítás lehet

2018. június 20. 07:10

Az elmúlt évtizedekben a minőségi bor és pálinka fogyasztása került előtérbe, és ha ez a folyamat nem törik meg, akkor az ágazat szép jövő előtt áll.