Agrártámogatások
Agrártámogatások

Sok gazda bánkódhat a gyomos területei miatt

Sok gazda bánkódhat a gyomos területei miatt

Magyar Idők

Mintegy ötszázmillió forintnyi agrártámogatástól estek el az elmúlt három évben a gazdálkodók az elhanyagolt földterületek miatt. Az ellenőrzéseken 2015 és 2017 között 2909 táblán találtak a megengedettnél több gazt vagy a parlagfűhöz hasonló veszélyes gyomnövényt - írja a Magyar Idők.

Az utóbbi három évben mintegy 2909 parcella, összesen több mint hétezer hektár után járó agrártámogatástól estek el a hanyag gazdák.

Az agrárminisztérium adatai szerint nagyjából ekkora mezőgazdasági területen találtak az utóbbi években veszélyes gyomnövényt, illetve a megengedettnél nagyobb mértékű gyomosodást.

Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából kiderült, az érvényben lévő támogatási szabályok szerint egy mezőgazdasági terület – legyen szó szántóról, gyepről vagy állandó kultúráról – csak akkor támogatható, ha megfelel az előírásoknak.

Ezek egyike alapján a gazdáknak azokat a területeket is folyamatosan rendben kell tartaniuk, ahová az adott évben nem vetettek semmit. Ha ugyanis az ellenőrzés során nagymértékű gyomosodást tapasztalnak a hatóság emberei, akkor abban az évben biztosan lecsúszik az agrártámogatásokról az érintett gazdálkodó.

Súlyosnak akkor nevezhető a helyzet, ha a gyom átterjedt a szomszédos területre, illetve ha a parcella legalább felét elfoglalja. A veszélyes gyomnövényekre ennél is szigorúbb szabályozás vonatkozik. Parlagfűből például elég néhány darab az adott földterületen ahhoz, hogy a parcellát támogathatatlannak minősítse az ellenőr.

A tárcavezető hangsúlyozta: azt, hogy a jogosulatlan területekhez kapcsolódóan ki nem fizetett támogatási összeg mekkora, csak becsülni lehet. Ennek oka, hogy egy adott területhez nem csak az alap- és a zöldítési támogatás tartozhat, hanem a terület után a gazdálkodó igényelhetett termeléshez kötött hozzájárulást, vagy részt vehet más, európai mezőgazdasági vidékfejlesztési alapból finanszírozott területalapú pályázatokban is – ilyen például az agrár-környezetgazdálkodási program –, amelyek után további összegekre lehet jogosult.

Emellett, ha a terület elbukik az ellenőrzésen, akkor a rendszer túl­igénylést észlel, ami további szankció­kat von maga után.

A minisztérium adatai szerint tavaly összesen 586 gazdálkodó 843 parcellája vált jogosulatlanná hanyagság miatt, az érintett terület nagysága meghaladja az 1688 hektárt. Az előző évekhez képest ugyanakkor érzékelhető némi javulás.

2016-ban ugyanis a gyomosodás miatt kizárt földterületek nagysága még 2652 hektár volt, 2015-ben pedig 2709 hektárt érintett a szankció.

Nagy István jelezte: ha a kizárt területek után bizonyosan igényelt alap- és zöldítési támogatás mintegy 70 ezer forintos hektáronkénti összegét vesszük figyelembe, és az egyéb szankciókat, kizárásokat nem, akkor 2015 és 2017 között mintegy ötszázmillió forint támogatástól estek el az érintett gazdálkodók.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tavasszal indul a pályázati hullám

2024. február 26. 16:10

Az idén megjelenő első vidékfejlesztési pályázati felhívások tervezetei már megismerhetőek és véleményezhetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán.

Szerves trágya komposztálás: most akár 65 százalékos támogatással megvalósítható!

2024. február 25. 16:10

A forgatásos trágyakezelés, azaz az irányított aerob komposztálás segítségével magas minőségű szerves trágya állítható elő mindössze 5 hét alatt, amely kiemelkedően gazdag tápanyagokban és mikroorganizmusokban.

Előnyt élveznek a biogazdák a magyar agráriumnak szánt 2900 milliárd forint elosztásánál

2024. február 21. 14:10

Megkezdődött a vidékfejlesztési- és agrárpályázatok kiírása előtti társadalmi egyeztetés, így egy-egy részlet még változhat, de már most látszik, hogy összességében mintegy 2900 milliárd forint juthat a hazai mezőgazdaságnak 2027-ig.

Gondolatébresztő pályázók számára

2024. február 20. 09:40

Immár 9. éve szervezi meg szakmai rendezvénysorozatát a MATE és az Agrárközösség. A gazdák körében kialakuló tájékozódási igény kielégítése céljából megrendezett Roadshow 2024 során a támogatási környezet, aktualitások, a digitális átállás kapcsán a sikeres gazdálkodás támogatását célzó előadások hangzottak el.

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

2018. február 15. 10:06

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.

Megindult a területalapú támogatási előlegek kifizetése

2021. október 19. 07:17

Idén a gazdálkodók 166 ezer egységes kérelmet nyújtottak be, ötmillió hektár mezőgazdasági területre.

Tovább folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése

2020. január 13. 09:33

A magyar gazdálkodóknak idén több mint 450 milliárd forintot fizetnek majd ki különböző terület- és állatalapú támogatási jogcímeken a tavasszal benyújtandó támogatási kérelmeik után.

Már a gazdák 99%-a megkapta a területalapú támogatást

2022. február 18. 10:36

Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése – közölte Nagy István agrárminiszter.