Agrártámogatások
Agrártámogatások

Vigyázzunk a tarlóégetéssel! Csökkenhet a támogatás

Vigyázzunk a tarlóégetéssel! Csökkenhet a támogatás

NAK

A támogatások egészének lehívásához nélkülözhetetlen a kölcsönös megfeleltetés szabályrendszerének betartása a gazdálkodás során. A KM egyik eleme a „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot”, amelyben ügyelni kell a tarlóégetésre.

A HMKÁ egyik aktuális előírása a következő:„Tarló, nád, növényi maradvány, valamint gyepek égetése tilos, kivéve, ha erre növény-egészségügyi okokból van szükség”.

A levegő védelméről szóló kormányrendelet egyértelműen tiltja a tarlóégetést. Eszerint a lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Egyetlen kivétel lehet, ha a szántón olyan mértékű fertőzés jelenik meg, amely csak és kizárólag a tarló felperzselésével szüntethető meg. Ekkor a növényvédelmi hatóság – megyei kormányhivatal – elvileg megengedheti a tarlóégetést. A gyakorlatban ilyen engedélyt ritkán kerül kiadásra.

Engedély esetén a tarló égetésének szabályait az „Országos Tűzvédelmi Szabályzat” tartalmazza az alábbiak szerint:

  • a tarlónak minden oldalról egyidejűleg történő felgyújtása tilos; az égetéshez csak a tarlómaradványok használhatók fel; a szalmát elégetéssel megsemmisíteni, lábon álló gabonatábla mellett tarlót égetni tilos;
  • a tarlót vagy az érintett szakaszokat a tarlóégetés megkezdése előtt legalább 3 méter szélességben körül kell szántani, és az adott területen az apró vadban okozható károk elkerülése érdekében vadriasztást kell végrehajtani, a fasorok, facsoportok védelmére a helyi adottságoknak megfelelő, de legalább 6 méteres védősávot kell szántással biztosítani;
  • tarlóégetés 10 ha-nál nagyobb területen szakaszosan végezhető, és csak az egyik szakasz felégetése után lehet a másik szakasz felégetéséhez hozzáfogni;
  • a tarlóégetés során tűzoltásra alkalmas kéziszerszámmal ellátott, megfelelő létszámú, kioktatott személy jelenlétéről kell gondoskodni, és legalább egy traktort ekével a helyszínen készenlétben kell tartani.

A tüzet nem szabad őrizetlenül hagyni, és folyamatos felügyeletet is biztosítani kell.

Csak akkor égessünk, ha muszáj! A tarlóégetéssel ugyanis károsodnak a talajban lévő hasznos bioszervezetek, a talaj lecsökkent szervesanyag-készletét tovább pazaroljuk – rontva ezzel szerkezetességét, aszálytűrését, vízmegtartó képességét stb. –, és vadaknak is ártunk ezzel. A tarlóégetés nem csak a talajba juttatható, a talajban lévő szervesanyag felelőtlen pazarlását jelenti, de a levegőszennyezést is okoz.

Az engedély nélküli tarlóégetés nemcsak a támogatást csökkentheti az előírás be nem tartása miatt, de akár félmillió forintos pénzbírsággal is számolhat az, aki tarlót éget.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tavasszal indul a pályázati hullám

2024. február 26. 16:10

Az idén megjelenő első vidékfejlesztési pályázati felhívások tervezetei már megismerhetőek és véleményezhetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán.

Szerves trágya komposztálás: most akár 65 százalékos támogatással megvalósítható!

2024. február 25. 16:10

A forgatásos trágyakezelés, azaz az irányított aerob komposztálás segítségével magas minőségű szerves trágya állítható elő mindössze 5 hét alatt, amely kiemelkedően gazdag tápanyagokban és mikroorganizmusokban.

Előnyt élveznek a biogazdák a magyar agráriumnak szánt 2900 milliárd forint elosztásánál

2024. február 21. 14:10

Megkezdődött a vidékfejlesztési- és agrárpályázatok kiírása előtti társadalmi egyeztetés, így egy-egy részlet még változhat, de már most látszik, hogy összességében mintegy 2900 milliárd forint juthat a hazai mezőgazdaságnak 2027-ig.

Gondolatébresztő pályázók számára

2024. február 20. 09:40

Immár 9. éve szervezi meg szakmai rendezvénysorozatát a MATE és az Agrárközösség. A gazdák körében kialakuló tájékozódási igény kielégítése céljából megrendezett Roadshow 2024 során a támogatási környezet, aktualitások, a digitális átállás kapcsán a sikeres gazdálkodás támogatását célzó előadások hangzottak el.

Pontosítás történt a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásaiban

2018. július 4. 13:08

Másodvetés hiányában nem megengedett a kukorica három évig történő termesztését követően vetőmagcélú hibridkukorica termesztése vagy a vetőmagcélú hibridkukorica négy évig történő termesztését követően kukorica termesztése.

Új szabályok jönnek a vetésváltásra és a nem termelő területek kijelölésére

2023. szeptember 25. 15:10

Az Európai Bizottság a napokban egyértelművé tette, hogy 2024-re már nem tartja indokoltnak és nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok saját döntésük alapján a gazdálkodóiknak átmeneti mentességet biztosítsanak a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó, a vetésváltás és a nem termelő területek kijelölésének új szabályai alól.

Megjelent a Helyes Talajvédelmi Gyakorlat című kézikönyv

2019. január 15. 12:47

Célja a gazdálkodók és a szaktanácsadók környezettudatosságának növelése, ezáltal hozzájárulva a hatékony víz- és talajvédelem gyakorlati megvalósításhoz.

Sok gazda bánkódhat a gyomos területei miatt

2018. szeptember 11. 07:06

A minisztérium adatai szerint tavaly összesen 586 gazdálkodó 843 parcellája vált jogosulatlanná hanyagság miatt, az érintett terület nagysága meghaladja az 1688 hektárt.