Állattenyésztés
Állattenyésztés

A húsipar tavalyi emelkedő teljesítménye elsősorban a baromfiágazatnak köszönhető

A húsipar tavalyi emelkedő teljesítménye elsősorban a baromfiágazatnak köszönhető

Agrofórum Online

Elsősorban a baromfiágazat átlag feletti növekedésének köszönhetően tavaly 4,5 százalékkal bővült a húságazat teljesítménye, meghaladva az ipar és az élelmiszeripar átlagos növekedését is – közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a szektor teljesítményét a baromfiágazat növekedése húzta, mivel a „klasszikus” hússzektor (sertés és marha) növekedése csak alig valamivel haladta meg az 1 százalékot. A húskészítmények gyártása ugyanakkor 6 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva.

Az ágazat árbevétele 2016-ban elérte a 717 milliárd forintot. Ebből a baromfié mintegy 290 milliárd, a sertés- és marhahúsé mintegy 241 milliárd, míg a készítmény-gyártásé mintegy 184 milliárd forintot tett ki.

Csökkent a sertésállomány

Éder Tamás kiemelte: tavaly a sertésvágásszám elérte a 4,6 milliót, ami mintegy 5 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A vágásszám három év alatt mintegy 25 százalékkal nőtt, ami az ágazat egyértelmű fehéredését jelzi az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének eredményeként. A statisztikailag nyilvántartott sertésállomány nem növekedett, illetve némileg még csökkent is, most 2,8 millió. A kocák száma tavaly 176 ezer volt, ami több mint 3 százalékkal kevesebb volt a tavalyelőttinél.

Megjegyezte: a múlt év eleji áfa-csökkentés 17-18 százalékos fogyasztói árcsökkenést hozott. Az élősertés ára 2016. áprilistól azonban jelentősen emelkedett. Január-szeptemberben az emelkedés mértéke a magyar piacon 30 százalékos volt, míg tavaly január-decemberben az áremelkedés 20 százalékot tett ki. Az élősertés árának növekedése az idén is tovább tart, egy év alatt mintegy 100 forintot emelkedett az élősertés ára kilogrammonként. Napjainkban az élősertés ára kilónként 410-420 forint körül van, így az ára az idén már az 5 éves átlag fölötti.

Éder Tamás közölte, tavaly ugyanakkor a sertéshús fogyasztói ára január-decemberben – húsrészenként eltérően – átlagosan csak 4-6 százalék között emelkedett a Központi Statisztikai hivatal (KSH) adatai szerint. Mivel az önköltség – például az alapanyag ára és a munkabér is nő – elkerülhetetlen a fogyasztói árak emelkedése. Arra azonban a Hússzövetség társadalmi elnöke nem kívánt válaszolni, hogy a fogyasztói árak átlagosan mennyivel emelkedhetnek, mondván: ,,ez nem az ő tiszte”.

A húsvéti sonka vásárlásáról elmondta: olyan gyártótól, olyan forgalmazótól vegye meg mindenki az ünnepi asztalra valót, amelyben eddig nem csalódott. Kétes eredetű terméket, olyat, amelynek a címkéjén a gyártót nem tüntetik fel, senki ne vásároljon. Hozzátette, a húsvéti füstölt áruk kategóriájában nagyon sokféle minőségű termék található, a kilónként 800-900 forintos gyorsérlelt, főtt sonka és a 2000 forint feletti parasztsonka nem ugyanaz a termék. Azt ajánlotta, vásároljon mindenki legális, a Hússzövetség tagjai által gyártott magyar terméket.

A füstölt áruk is célkeresztben

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal most ellenőrzi azokat az élelmiszereket – így a sonkát és más füstölt árukat is –, amelyek az ünnepi asztalra kerülnek. A március 20-án elrendelt ellenőrzés húsvétig tart. Az eddig végzett ellenőrzésnek még nincs összesített előzetes eredménye.
Hozzátette: a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait módosították, szigorították a húsokra, a húskészítményekre vonatkozóan annak érdekében, hogy a vásárlók az eddiginél is jobb minőségű árukat vehessenek az élelmiszerboltokban. Például ennek érdekében emelték meg több terméknél is az előírt minimális hústartalmat, és szabályozták a parasztsonkára vonatkozó előírásokat is, csökkentették például a sótartalmat. A változások döntő hányada ez év augusztus elsején lép életbe, de a sonkákra és füstölt árukra vonatkozó előírásokat már ez év január 1-től kell alkalmazni. Éppen azért, mert ezeknek a termékeknek nagy hányadát már húsvétkor is fogyasztják az emberek.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

ANImashExpo: az állattenyésztő ágazat vadonatúj szakkiállítása

2024. április 10. 08:10

Bővül a HUNGEXPO kínálata: 2024. december 5-7. között rendezik meg az ANImashEXPO-t. A kiállítás célja, hogy fórumot és önálló bemutatkozási lehetőséget teremtsen az állattenyésztés és -egészségügy területén működő szakembereknek, vállalkozásoknak.

Az emberek többet fertőzik az állatokat betegségekkel, mint fordítva

2024. április 9. 15:10

Több vírust adunk át a házi- és vadon élő állatoknak, mint amennyit elkapunk tőlük – derül ki a UCL kutatóinak új, nagyszabású vírusgenom-elemzéséből.

A szarvasmarhák tbc-oltása a tüneteket és a továbbfertőzés esélyét is csökkenti

2024. április 9. 10:10

A kutatás szerint a vakcinázás nemcsak a tuberkulózis súlyosságát enyhíti a fertőzött szarvasmarhák esetében, hanem a terjedését is 89%-kal mérsékli a tejelőállományokban.

Ha friss húsról van szó, akkor a vásárlók a SPAR-t részesítik előnyben

2020. december 19. 04:36

A SPAR Csoport áruházai lettek a kedvenc frisshús vásárlási helyszínek egy reprezentatív internetes kutatás szerint, amelyet a Scores Group végzett el a közelmúltban.

Megnyílik a kamat- és költségmentes hitellehetőség a sertéstartóknak

2022. január 3. 09:08

A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent.

22,8 milliárd csirkét tartanak a világon

2020. december 28. 05:02

Szarvasmarhából 1,5 milliárdot, csirkéből 22,8 milliárdot tartanak az emberek szerte a világon. Kacsa és juh 1,2-1,2 milliárd, kecske 1 milliárd, sertés pedig 967 millió van a Földön.

Sepsiszentgyörgyön hatvan sertést öltek le az afrikai sertéspestis miatt

2019. február 4. 13:18

A sertéspestis a 2017-es romániai megjelenése óta először jelentkezett Székelyföldön. 2017 júliusa óta az országban 364 920 sertést kellett elpusztítani, hogy így próbálják megállítani a fertőzés terjedését.