Állattenyésztés
Állattenyésztés

A kéknyelv-betegség megelőzését segítő vakcinázást támogatja az állam

A kéknyelv-betegség megelőzését segítő vakcinázást támogatja az állam

Agrofórum Online

Állami támogatást kaphatnak állományuk beoltásához az állattartók a kéknyelv-betegség megelőzése érdekében, ahol pedig már felbukkant a betegség, ott kötelező a vakcinázás, hogy a többi állat ne fertőződjön. Utóbbi költségét az állam állja – mondta Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában kedden.

A szakember hangsúlyozta, hogy a kéknyelv-betegség bejelentési kötelezettség alá esik, ezért az állattartóknak kötelező értesíteniük az illetékes hatóságot vagy az állatorvost, ha észreveszik a kór jeleit: a fertőződés után két héttel az állatok étvágytalanok lesznek és nem mozognak, nyálzanak, könnyeznek, nyelvük megduzzad. Hozzátette, hogy a betegség csak nagyon ritkán jár az állatok elhullásával és nincs szükség a fertőzött állomány leölésére sem. A betegség emberre nem veszélyes, mivel csak a szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket és a vadon élő kérődző állatokat támadja meg, ám a meleg beköszöntével a kórt terjesztő törpeszúnyogok egyre aktívabbak.

Nemes Imre kiemelte, hogy a betegségnek az állatexport szempontjából van különösen nagy jelentősége: a vírusok a fertőzött állatokkal nagy távolságra is eljuthatnak. Magyarországra 2008-ban Franciaországból származó szarvasmarhákkal érkezett a kéknyelv-betegség, 2014-ben pedig a Balkánról terjedt át, és bár tavaly már nem találtak fertőzött állatot, még 1 évre volna szükség ahhoz, hogy Magyarország hivatalosan is fertőzésmentes lehessen.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene

2024. március 20. 11:10

A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

2024. március 19. 15:10

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Komoly kihívás: 2,4 millióval kevesebb tehénnel kell majd több tejet előállítani az EU-ban

2024. március 16. 14:10

Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak.

Már a fejést is robotok végzik Kocson

2018. október 19. 06:03

A most átadott tehénistálló Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítménye, a svéd DeLaval cég technológiájának felhasználásával hozták létre.

Az osztrákok alkalmazáson keresztül adják veszik a szarvasmarhákat

2021. november 30. 05:02

Szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét és lovat is el lehet adni néhány kattintással egy okostelefonon keresztül az alkalmazással.

Növekedtek az élőállat-vágások

2018. november 28. 10:34

A hazai vágóhidakon az idei első három negyedévben 11 százalékkal több szarvasmarhát és 10 százalékkal több baromfifélét vágtak le, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban.

Nem tudják megfizetni a magyar marhát Törökországban

2018. február 14. 13:43

A versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen, hogy a tenyésztők kihasználják azt az uniós támogatást, ami 2020-ig még rendelkezésre áll.