Állattenyésztés
Állattenyésztés

Állataik leölése ellen lázadtak fel a gazdálkodók

Állataik leölése ellen lázadtak fel a gazdálkodók

MTI

Tovább terjed Romániában az afrikai sertéspestis (ASP), a héten az olténiai Dolj megyében is megjelent a kór, ahol az érintett gazdák fellázadtak a jószágaik leölésére érkező állategészségügyi szakemberek ellen.

Az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság csütörtökön közzétett heti jelentése szerint az ország 41 megyéje közül 17-ben jelent meg a fertőzés. A 276 érintett településen 1062 fertőző gócot tartanak nyilván, közöttük 15 nagy sertéshizlaldát. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében eddig több mint 356 ezer sertést öltek le és égettek el a hatóságok. November elsejéig 7785 tulajdonost kárpótoltak, akiknek eddig 190 millió lejt (13,2 milliárd forint) fizettek ki.

A fertőző gócok több mint felét a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megyében tartják számon, ahol a vaddisznók és a szabadon kóborló háztáji sertések akadálytalan érintkezése miatt rohamosan terjedt a kór. Az ASP először az ország észak-keleti térségében jelent meg tavaly nyáron, a magyar-ukrán román hármashatár közelében. Ebben a térségben lassult a fertőzés terjedése, és több fertőző gócot sikerült már felszámolni, így ezek száma az érintett négy megyében 79-re csökkent.

Az ország dél-keleti részén azonban tovább terjed a kór, a héten elérte a Dolj megyei Secu községet is, ahol az emberek pánikba estek, és megpróbálták megakadályozni, hogy a hatóságok leöljék állataikat.

A román média helyszíni beszámolói szerint a csendőrség közbelépésre is szükség volt, és a botrány közepette szerdán mindössze 15 sertést sikerült elpusztítaniuk az állategészségügyi hatóságoknak a kimutatásaikban szereplő 92 közül. Mikor csütörtökön visszatértek, hogy folytassák a munkát, a sertések nagy része eltűnt a faluból, alig tízet találtak meg és öltek le közülük.

A megye prefektusa szerint lenyugodtak a kedélyek, a gazdák felfogták a veszélyt, és azt is megértették, hogy piaci áron fogják kárpótolni őket, így nem ellenkeztek többet. Arra, hogy hova tűntek a faluból a sertések, a román média szerint csak abból lehet következtetni, hogy a közeli települések áruházaiból az utóbbi két napban az összes raktáron lévő mélyhűtő ládát felvásárolták.

Szavazzon az év halára!

Idén is három őshonos fajra, a vörösszárnyú keszegre, a szivárványos öklére és a sebes pisztrángra lehet szavazni az év hala versenyen – közölte a Magyar Haltani Társaság. Szavazni december 31-én délig a társaság weboldalán lehet.

Happy Fish projekt - Minőségi halhúst az asztalra!

Az “Új kockázatkezelési modellrendszer fejlesztése a víz- és élelmiszer-biztonság növelése érdekében a haltermékvonalon” elnevezésű, röviden csak Happy Fishnek hívott, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott projekt legfőbb célja, hogy megértse és meghatározza a minőségi halhús kritériumait, és a további jogi szabályozáshoz határértékeket javasoljon.

Ad hoc munkacsoport jön létre az afrikai sertéspestis miatt

Az intézkedések további módosítására, „finomhangolására” van szükség a mielőbbi észlelések, a fogékony állományok egyedszámának csökkentése, valamint a minél nagyobb számú laboratóriumi vizsgálatok biztosítása érdekében.

Tartsuk be az állatjóléti szabályokat a haszonállatoknál is!

A számvevők szerint egyes területeken továbbra is hiányosságok tapasztalhatók, különösen a sertések rutinszerű farokkurtítása, a hosszú távolságra történő szállításra és a szállításra alkalmatlan állatok szállítására vonatkozó szabályok betartása.

Újabb elhullott vaddisznó - Sertéspestis a Tisza mellett

A fertőzés feltehetően Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra.

2018. május 17. 09:28

A távol-keleti exportból élő cégek isszák meg a sertéspestis levét

A megoldás egyértelműen a fejlesztés, azok a beruházások, amelyek jelentősen javítják a hatékonyságot, és magas szinten biztosítják az állategészségügyi feltételeket.

2018. május 15. 07:15

Belgium is sertéseket vágna le

Noha több ezer sertésről van szó, kivételes intézkedést kell hozni egy katasztrófa elkerülése és a belga húsexport védelme érdekében.

2018. szeptember 25. 06:00

Ukrajna lazított a magyar sertéshús beviteli tilalmon

A rendelkezés visszavonásával, illetve a fertőzött magyarországi megyék területére való módosításával újra megnyílt a lehetőség az érdekelt magyar vállalkozások előtt az ukrán export szállításokra.

2018. július 27. 13:15