Állattenyésztés
Állattenyésztés

Drágul a hal karácsonyra

Drágul a hal karácsonyra

Agrofórum Online

Néhány tíz forinttal drágább lesz karácsony környékén a hal, mint egy éve. Bár a jövőre esedékes áfacsökkentést követően vélhetően csökken a hal ára, a piaci szereplők szerint hosszú távon az euró­pai uniós területalapú támogatás bevezetése tarthatja alacsonyan az árakat.

Területalapú támogatást kérnek 2020 után a magyar édesvízihal-tenyésztő gazdaságok. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke a Magyar Időknek elmondta: a tengeri halászathoz képest méltánytalanul alulfinanszírozott ez a terület az Európai Unióban. – Az ágazat jövedelemtermelő képessége nagyon alacsony, a védett állatok, madarak élőhelyeinek biztosításával, a természeti értékek megőrzésével jelentős anyagi haszontól esnek el ezek a vállalkozások – mutatott rá.

Így hát a szakember szerint egyfajta ökoló­giai kompenzációként kérik a szántóföldi növényt termesztők esetében megszokottnak számító hozzájárulást. A szervezet ezért Erdős Norbert fideszes EP-képviselőhöz fordult. A politikus a napokban jelezte: azért fog lobbizni, hogy az uniós döntéshozók 2020 után megduplázzák az édesvízi ágazatra szánt uniós forrást.

A jelenleg futó Magyar Halászati Operatív Programban az évtized végéig összesen 16,5 milliárd forint áll rendelkezésre, míg az előző ciklusban 15 milliárd forintnyi támogatást nyerhettek el fejlesztéseikhez a tógazdaságok. Németh István szerint ebből a keretből máig számos beruházás valósulhatott meg, a vállalkozások technológia fejlesztésre, gépesítésre, gátak, tavak építésére és rekonstrukciójára költötték el a támogatást. A 2020-ig elérhető fejlesztési forrásokat ugyanakkor nehézkesen tudják lekötni, az önerő biztosításával ugyanis ­problémáik vannak a gazdaságoknak.

Németh István szerint, ha az unió lehetővé teszi, hogy a haltermelők területalapon jussanak forráshoz, nemcsak a tevékenység jövedelmezősége nő, hanem a fogyasztók is könnyebben juthatnak majd haltermékekhez. Az egy főre jutó lakossági fogyasztás ma 6,5 kilogramm hazánkban, a vásárlásokat elsősorban az édesvízi halak magas ára fogja vissza. – Bár jövőre a haltermékek is bekerülnek az ötszázalékos áfakörbe, így a jelenleginél olcsóbban juthatnak majd halhúshoz a magyarok, a kiszámítható támogatási rendszer tartósan alacsonyan tudná tartani a termékek árát – emelte ki Németh István.

A legtöbben a karácsonyi időszakban vásárolnak halat Magyarországon, az ünnep előtti rohamra már felkészültek a gazdaságok. – A multinacionális cégek és a kisebb halszaküzletek is leadták a rendeléseket, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy évről évre nő az igény a friss hal iránt – emelte ki. Hozzátette: az árak ebben a szezonban még magasabban lesznek, az előző évhez képest néhány tíz forinttal többe kerül majd a ponty kilója a boltokban. Sehol sem lesz ­hiány jó minőségű halból, a hipermarketek mellett pedig piacokon is beszerezhetik a karácsonyi menü alapanyagát a háztartások.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

ANImashExpo: az állattenyésztő ágazat vadonatúj szakkiállítása

2024. április 10. 08:10

Bővül a HUNGEXPO kínálata: 2024. december 5-7. között rendezik meg az ANImashEXPO-t. A kiállítás célja, hogy fórumot és önálló bemutatkozási lehetőséget teremtsen az állattenyésztés és -egészségügy területén működő szakembereknek, vállalkozásoknak.

Az emberek többet fertőzik az állatokat betegségekkel, mint fordítva

2024. április 9. 15:10

Több vírust adunk át a házi- és vadon élő állatoknak, mint amennyit elkapunk tőlük – derül ki a UCL kutatóinak új, nagyszabású vírusgenom-elemzéséből.

A szarvasmarhák tbc-oltása a tüneteket és a továbbfertőzés esélyét is csökkenti

2024. április 9. 10:10

A kutatás szerint a vakcinázás nemcsak a tuberkulózis súlyosságát enyhíti a fertőzött szarvasmarhák esetében, hanem a terjedését is 89%-kal mérsékli a tejelőállományokban.

Már a gazdák 99%-a megkapta a területalapú támogatást

2022. február 18. 10:36

Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése – közölte Nagy István agrárminiszter.

Befejeződött a közvetlen támogatási jogcímekhez kapcsolódó kifizetés

2021. április 28. 08:17

A Kincstár 12,2 milliárd forintot utalt a területalapú alaptámogatás (SAPS) végfizetési eljárása során április 19 és 23 között a termelőknek.

Két nap alatt több mint 70 milliárd forint előleget fizetett ki a Kincstár

2019. október 21. 10:02

Az idei évben a 2019. évi Egységes Kérelemmel összefüggésben a Kincstár összességében mintegy 20 intézkedés, támogatási konstrukció tekintetében tervez előleg-, rész- illetve végkifizetéseket.

Megindult a területalapú támogatási előlegek kifizetése

2021. október 19. 07:17

Idén a gazdálkodók 166 ezer egységes kérelmet nyújtottak be, ötmillió hektár mezőgazdasági területre.