Állattenyésztés
Állattenyésztés

Kéknyelv betegségre figyelmeztetik a briteket

Kéknyelv betegségre figyelmeztetik a briteket

Syngenta Blog

A brit állattenyésztési ágazat figyelmeztette a gazdálkodókat, hogy óvatosan járjanak el, ha olyan országokból importálnak, ahol kimutatták a kéknyelv betegség vírusát.

A felhívást azt követően adták ki, hogy a behozatal utáni vizsgálatokon 12 hónapon belül harmadszor találtak fertőzött állatokat. A fertőzött állatokat levágták, de kártérítést nem kaptak.

A brit farmerszövetség (NFU), valamint az állatorvosok és a birkatenyésztők szervezete (British Veterinary Association, National Sheep Association) szerint a szúnyogok által terjesztett betegséget eddig Franciaországban, Svájcban, Cipruson, Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban mutatták ki.

A hivatalos szervek ezért arra szólítják fel az importőröket, hogy a kéknyelv betegség által érintett területekről történő behozatal előtt végeztessék el az érintett állomány vizsgálatát, a kockázatok minimalizálása érdekében.

A kéknyelv betegség főként a juhok szúnyogok által terjesztett vírusos betegsége. A betegség Afrikában őshonos. Európa északibb régióiba, így hazánkba is, fertőzött kérődzőkkel vagy fertőzött szúnyogokkal kerülhet.

Súlyos tünetekben megnyilvánuló, esetenként halállal végződő megbetegedést csak juhokban okoz. A szarvasmarhák esetében enyhébbek a tünetek, a kecskék pedig tünetmentesen lehetnek a betegség hordozói.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene

2024. március 20. 11:10

A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

2024. március 19. 15:10

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Komoly kihívás: 2,4 millióval kevesebb tehénnel kell majd több tejet előállítani az EU-ban

2024. március 16. 14:10

Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak.

Kevesebb marhahúst termelhet az unió

2018. február 4. 11:21

Csökkenhet idén az Európai Unióban a marhahústermelés – írta friss jelentésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet. Magyarország nettó exportőr volt élő szarvasmarhából és marhahúsból 2016. és 2017. január-októbere között.

Bajor vadnyugat: lasszóval fogta meg a gazda a borjút az autópályán

2023. április 16. 08:03

Vadnyugati környezetbe illő jeleneteket lehetett látni Bajorországban az autópályán, mert egy gazda „lasszóval” kapta el megszökött borját az autók között.

Egy új kullancsfaj egyedei szó szerint kiszívták három szarvasmarha vérét

2023. november 8. 16:40

Az amerikai Ohio legelőin már több mint egymillióra nőhetett a veszélyes hosszú lábú kullancsok száma, amelyek az emberre nem, de a nagyméretű házi-, illetve vadállatokra komoly veszélyt jelentenek.

Beárazzák a juh- és tehénböfögést az üvegházhatású gázok csökkentése érdekében

2022. június 29. 09:17

A kormány és a mezőgazdasági közösség képviselői által összeállított tervezet szerint a gazdálkodóknak 2025-től fizetniük kell gázkibocsátásukért.