Állattenyésztés
Állattenyésztés

Madárinfluenza: kisebb egy újabb járvány esélye

Madárinfluenza: kisebb egy újabb járvány esélye

MTI

A madárinfluenza miatt a magyarországi baromfiállomány élősúlyban 5,2 százalékkal, egyedszámban pedig 4,3 százalékkal csökkent tavaly az azt megelőző évhez képest.

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnök-igazgatója közölte: az egyes fajok közül a csirke felvásárolt mennyisége – az ágazatot sújtó járványos betegség ellenére – némileg emelkedett tavaly, 0,8 százalékkal, több mint 403 ezer tonnára nőtt. Ezzel szemben a pulykafelvásárlás 4,6 százalékkal 96 570 tonnára, a libáé 21,26 százalékkal 26 829 tonnára, a kacsáé pedig 35 százalékkal 56 268 tonnára csökkent. Az elnök-igazgató megjegyezte: a víziszárnyasoknál (liba, kacsa) az idei évre nagyon ambiciózus bővülést prognosztizálnak. Ugyanakkor 2018-ban nőhet a csirkeágazat is, a pulykaágazat esetében pedig stagnálásra, enyhe csökkenésre számítanak a szakemberek.

Csorba Attila kiemelte, hogy a madárinfluenza járvány mintegy 20 milliárd forint ágazati kárt okozott, amelyből a közvetlen kár 11-12 milliárd forintot tett ki. A közvetlen kár alatt a vírus és következményei miatt leölt és megsemmisített állatok, takarmány, alomanyag értéke értendő – magyarázta. Hozzátette: ezeket jogszabály alapján a hatóság gyorsan, pontosan felmérte és kifizette a termelőknek. A közvetett károk a vágó, feldolgozó üzemek leállásából, vagy csökkentett vágásszámból adódó károk, illetve a termelőistállók üresen állásából fakadó veszteségek. Ezek megtérítésére a jogszabály elkészítése és az unió jóváhagyása folyamatban van – mondta. Hozzátette: a járvány legnagyobb mértékben a víziszárnyas ágazatokat sújtotta, mind a járvány miatt leölt állatok egyedszámában, mind pedig a termelés-kiesésben itt voltak a legnagyobb veszteségek.

Kitért arra is, hogy a járvány megjelenésének kezdete óta a hatóság rendkívül komoly és szakmailag is kifogástalan szabályozást alakított ki. A főállatorvosi határozat megalkotása, a betelepítés szabályainak szigorítása, a járványvédelmi intézkedések tételes megfogalmazása és ellenőrzése eredményezte azt, hogy nagymértékben csökkent az újabb járvány megjelenésének esélye a szakemberek szerint.

Csorbai Attila szerint azonban a járványvédelmi intézkedéseket fenn kell tartani a továbbiakban is. Emellett fontosnak tartja az elnök-igazgató, hogy megvalósítsák a termelők járványvédelmi ismereteinek bővítését és ilyen irányú képzését is. Mindezt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a BTT szakmai koordinációja mellett végzik – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene

2024. március 20. 11:10

A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

2024. március 19. 15:10

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Komoly kihívás: 2,4 millióval kevesebb tehénnel kell majd több tejet előállítani az EU-ban

2024. március 16. 14:10

Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak.

Saslikparti

2019. szeptember 13. 04:39

Használjuk ki az ősz napsütéses hétvégéjét egy kerti sütögetésre, melynek egyik közkedvelt fogása az egyszerű, de nagyszerű rablóhús, más néven saslik.

Felütötte a fejét a madárinfluenza Lengyelországban

2020. január 4. 11:33

A telepeken elrendelték a szárnyasok leölését, a kijelölt 7 kilométeres védőkörzetekben biológiai védelmi intézkedéseket alkalmaznak.

Imádni való pulykás finomságok

2018. november 1. 06:35

Gyermekek nagy kedvence lehet a sütőtökös pulyka, de vitamin- és fehérjedús fogást varázsolhatunk szilvából és pulykából is. A Gallicoop háziasszonya, Dosso Gabi ad ötleteket, hogy mivel is érdemes tálalni a pulykahúst.

Egy Hajdú-Bihar megyei tenyészpulyka telepet is elért a madárinfluenza

2022. december 20. 13:32

Egy Hajdú-Bihar megyei, több mint 25 000 egyedet tartó tenyészpulyka telep állatainál is igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.