Állattenyésztés
Állattenyésztés

Megjelent az afrikai sertéspestis Borsodban

Megjelent az afrikai sertéspestis Borsodban

NÉBIH

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal község külterületén kilőtt vaddisznóból mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

Az ASP április végi, Heves megyei és májusi, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei megállapítása után a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal község határában jelent meg a vírus. A betegséget a korábban elrendelt állománygyérítés során kilőtt egészséges vaddisznóból mutatta ki október 2-án a Nébih laboratóriuma. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. Az eddigi esetektől való viszonylag nagy távolság (több mint 70 km) és a rendelkezésre álló járványügyi adatok alapján a korábbi esetekhez nem kapcsolható az új megjelenés.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan –minden szükséges intézkedést haladéktalanul elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy az Országos Járványvédelmi Központ kijelölte a fertőzött, valamint azon belül a különösen ellenőrzött területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih tematikus aloldalán.

Az ASP az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.

A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A vírus sertéshúsban és az abból készült nyers, vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad. Éppen ezért a kirándulók részéről fontos, hogy a kijelölt szemétgyűjtőkön kívül még véletlenül se hagyjanak, dobjanak el élelmiszert, vagy élelmiszer maradékot a kiránduló helyeken!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissített információk találhatók a Nébih honlapján.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

ANImashExpo: az állattenyésztő ágazat vadonatúj szakkiállítása

2024. április 10. 08:10

Bővül a HUNGEXPO kínálata: 2024. december 5-7. között rendezik meg az ANImashEXPO-t. A kiállítás célja, hogy fórumot és önálló bemutatkozási lehetőséget teremtsen az állattenyésztés és -egészségügy területén működő szakembereknek, vállalkozásoknak.

Az emberek többet fertőzik az állatokat betegségekkel, mint fordítva

2024. április 9. 15:10

Több vírust adunk át a házi- és vadon élő állatoknak, mint amennyit elkapunk tőlük – derül ki a UCL kutatóinak új, nagyszabású vírusgenom-elemzéséből.

A szarvasmarhák tbc-oltása a tüneteket és a továbbfertőzés esélyét is csökkenti

2024. április 9. 10:10

A kutatás szerint a vakcinázás nemcsak a tuberkulózis súlyosságát enyhíti a fertőzött szarvasmarhák esetében, hanem a terjedését is 89%-kal mérsékli a tejelőállományokban.

Ingyenes fertőtlenítőszert kaphatnak a sertéstartók az afrikai sertéspestis miatt

2019. szeptember 17. 09:03

Az állattartó telepeken végzett takarítások és fertőtlenítések célja a fertőző betegségek megelőzése.

Megnyílik a kamat- és költségmentes hitellehetőség a sertéstartóknak

2022. január 3. 09:08

A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent.

Százhúsz sertést zsúfoltak össze két teherautóban

2018. január 24. 14:25

Állatkínzás miatt indult eljárás négy román férfival szemben, akik több mint százhúsz sertést zsúfoltak két teherautóba.

22,8 milliárd csirkét tartanak a világon

2020. december 28. 05:02

Szarvasmarhából 1,5 milliárdot, csirkéből 22,8 milliárdot tartanak az emberek szerte a világon. Kacsa és juh 1,2-1,2 milliárd, kecske 1 milliárd, sertés pedig 967 millió van a Földön.