Állattenyésztés
Állattenyésztés

Napirenden a halastavi gazdaságok támogatása

Napirenden a halastavi gazdaságok támogatása

Földművelésügyi Minisztérium

Tizenhat tagország kérte a Bizottságot a halastavi gazdaságok támogatásának fenntartására.

Magyarország és Csehország kezdeményezésére az unió halászatért felelős miniszterei az édesvízi akvakultúra 2020 utáni uniós fejlesztési lehetőségeiről tárgyaltak. Tizenhat tagország kérte a Bizottságot a halastavi gazdaságok támogatásának fenntartására, ami kulcsfontosságú az ágazat számára – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A tanácsülés után a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a halastavi gazdálkodás nem kíván versenyezni a tengeri akvakultúrával, hanem azzal együtt járul hozzá az Európai Unió hal és haltermék iránti importfüggőségének csökkentéséhez. Emlékeztetett, hogy a regionális igények eltérőek lehetnek az EU-n belül, amelyekre tekintettel kell lennie az új szabályozásnak.

Magyarország ezért azt javasolta Karmenu Vella halászati biztosnak, hogy az Európai Bizottság a 2020 utáni támogatáspolitika kialakításakor vegye figyelembe a tenger nélküli országok, így Magyarország eltérő adottságait. Mert fontos tényező, hogy a tógazdaságok a haltermelés mellett számos egyéb ökológiai funkciót is biztosítanak, mint például az élőhely-fenntartást, a vízgazdálkodást, az árvízvédelmet, a víztisztítást, a rekreációt, valamint a tájképi érték megőrzését.

Mindezek olyan közjavak, amelyek megtartása érdekében közösen kell fellépnünk 2020 után is. Ehhez elengedhetetlen az innováció, a termeléshez köthető beruházások, és a környezetvédelmi szolgáltatásokat nyújtó akvakultúra támogatása 2020 után is – hangsúlyozta a miniszter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene

2024. március 20. 11:10

A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

2024. március 19. 15:10

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Komoly kihívás: 2,4 millióval kevesebb tehénnel kell majd több tejet előállítani az EU-ban

2024. március 16. 14:10

Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak.

Változás lesz az agrárminiszteri poszton

2018. április 25. 06:57

Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban.

Figyelő: Nagy István lesz az új földművelésügyi miniszter

2018. április 26. 07:16

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, eszerint földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Határozott nem a dél-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásra

2018. február 15. 09:48

Latin-Amerikából tömegáru kerülne az európai piacokra, elsősorban a sertés-, a baromfi-, a méz-, a csemegekukorica- és az etanol-, a bio-üzemanyag termelők, az ezekkel foglalkozó vállalkozások számára jelentene konkurenciát.

Több mint hetven milliárdot költöttek az erdők megújulására

2018. március 21. 14:01

A 22 állami erdőgazdaság 2010 óta összesen 71,3 milliárd forintot fordított az erdők megújulására.