Állattenyésztés
Állattenyésztés

Növekedtek az élőállat-vágások

Növekedtek az élőállat-vágások

Világgazdaság

Az élőállat-vágások növekedése a szarvasmarha és a baromfi esetében a stabilizálódás jele, a sertésnél viszont az anyakocák növekvő vágása újabb állománycsökkenést vetíthet előre - írja a Világgazdaság.

A hazai vágóhidakon az idei első három negyedévben 11 százalékkal több szarvasmarhát és 10 százalékkal több baromfifélét vágtak le, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban, ám a sertésvágás gyakorlatilag a 2017-es szinten maradt – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Az utóbbi adat szerint 3,49 millió sertést vágtak le, 0,1 százalékkal – háromezerrel – kevesebbet, mint 2017 első kilenc hónapjában.

A vágás mennyisége 2018. júliusban még meghaladta, augusztusban és szeptemberben már kissé alulmúlta az előző év azonos hónapjainak vágását. Ám, míg az előző év első háromnegyed évében 64,2 ezer anyakocát vágtak, a mostaniban 70,5 ezret, vagyis csaknem 10 százalékkal többet.

Az anyakocavágások emelkedésének több oka is lehet, az egyik minden bizonnyal a PRRS-mentesítés – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára. A PRRS-betegség emberre veszélytelen, a sertéseknél reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel jár, és a mentesítés sok esetben állami kártalanítás melletti állománycserével valósítható meg. Az egész ország mentesstátuszának elérésére az agrártárca még 2014-ben 2020 végét szabta meg végső határidőnek. Menczel Lászlóné szerint sokan nem merik újraindítani a hizlalást.

Úgy látja, hogy belejátszhat a kocavágások növekedésébe a sertéspestistől való félelem, de szerepe lehet a gabonaárak emelkedésének, illetve az ebből fakadó takarmánydrágulásnak is. Mindeme tényezők miatt csökkenhet az állomány, és az sem segíti a növekedést, hogy az élő állatok felvásárlási ára kilogrammonként 370-400 forint körül stabilizálódott a VHT adatai szerint. Ugyanakkor árnyalhatja a képet a Magyarországon is zajló fajtaváltás, amelynek egyik jellemzője a nagyobb szaporaságú hibridek, mint például a DanBred elterjedése.

A baromfiféléknél a liba- és kacsavágás is erőteljesen – 23, illetve 103 százalékkal – meghaladta az egy évvel korábbit, igaz, a 2016-os adat a madárinfluenza hatásai miatt rendkívül alacsony volt. A levágott baromfi 77 százaléka volt csirke. Pulykából 5,1 milliót vágtak az idei első kilenc hónapban, ami darabszámban az előző évivel közel azonos volt, de élősúlyban 6 százalékkal nagyobb. Ezen a piacon a kereslet is csökkent a madárinfluenza miatt, mintegy másfél éven át. A legjelentősebb hazai pulykafeldolgozó, a Gallicoop például ezalatt 3200 tonna készletet halmozott fel – mondta egy múlt heti konferencián Erdélyi István, a cég elnök-vezérigazgatója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

ANImashExpo: az állattenyésztő ágazat vadonatúj szakkiállítása

2024. április 10. 08:10

Bővül a HUNGEXPO kínálata: 2024. december 5-7. között rendezik meg az ANImashEXPO-t. A kiállítás célja, hogy fórumot és önálló bemutatkozási lehetőséget teremtsen az állattenyésztés és -egészségügy területén működő szakembereknek, vállalkozásoknak.

Az emberek többet fertőzik az állatokat betegségekkel, mint fordítva

2024. április 9. 15:10

Több vírust adunk át a házi- és vadon élő állatoknak, mint amennyit elkapunk tőlük – derül ki a UCL kutatóinak új, nagyszabású vírusgenom-elemzéséből.

A szarvasmarhák tbc-oltása a tüneteket és a továbbfertőzés esélyét is csökkenti

2024. április 9. 10:10

A kutatás szerint a vakcinázás nemcsak a tuberkulózis súlyosságát enyhíti a fertőzött szarvasmarhák esetében, hanem a terjedését is 89%-kal mérsékli a tejelőállományokban.

Majdnem 1 tonna húst vont ki a forgalomból a Nébih egy baranyai cégnél

2018. január 30. 12:30

Az ellenőrzés során 66 tétel, kb. 1 tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg a hatóság, és elrendelte forgalomból kivonásukat és megsemmisítésüket.

Kéknyelv-betegség: szarvasmarha-szállítmányok rekedtek a tengeren

2021. február 27. 05:37

A kéknyelv-betegség gyanúja miatt rekedt a hajón, csaknem ezer spanyol szarvasmarha.

28 milliárd forint értékű állatjóléti támogatás jelent meg

2023. április 6. 08:03

Megjelent az új, tejhasznosítású szarvasmarha ágazatot érintő állatjóléti támogatás, melynek keretösszege 28 milliárd forint.

Újabb szarvasmarhatelepen azonosítottak gümőkór-fertőzöttséget

2022. július 12. 09:34

Újabb szarvasmarhatelepen azonosítottak gümőkór-fertőzöttséget, ezúttal Komárom-Esztergom megyében.