Állattenyésztés
Állattenyésztés

Stabil a tejágazat helyzete

Stabil a tejágazat helyzete

MTI

A tejágazat helyzete stabil, a nemzetközi tejpiacon nincs felesleg, a tej hathavi átlagára is igen magas - hangsúlyozta Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos csütörtökön, Gárdonyban.

Bognár Lajos a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács IX. Tejágazati konferenciáján rámutatott, hogy az EU tejtermelése 2013 óta folyamatosan nő, a tejpiaci kereslet kulcsa pedig továbbra is Kína.

Jelezte, hogy Magyarországon 119 tejfeldolgozó létesítmény van, de a felvásárolt folyótej 70 százalékát a három legnagyobb tejipari üzem dolgozza fel.

A hazai tejtermék-fogyasztás növekedését a tej áfájának öt százalékra csökkentése mellett egyértelműen a sajt- és vajfogyasztás növekedése hozta – mutatott rá az államtitkár. Ugyanakkor aggasztónak nevezte, hogy a tejágazati növekedésből nem feltétlenül a hazai tejipar veszi ki a részét, hiszen 16,7 százalékos a tejágazat külkereskedelmi hiánya, vagyis nincs elég hazai tejtermék az igények kielégítéséhez. Ennek legfőbb oka, hogy továbbra is sok nyerstejet importál Magyarország, ezért a következő években stratégiai célnak kell lennie a lakosság jó minőségű hazai tejtermékkel való ellátása a lehető legmagasabb hozzáadott értékkel – fejtette ki.

Bognár Lajos elmondta: a hazai tejiparban a foglalkoztatottak száma megközelíti a hétezret, a szektor tavalyi árbevétele 316 milliárd forint volt, ebből az export 70 milliárdot tett ki.

Megemlítette, hogy a nemzetgazdaság idei külkereskedelmi többletének felét az agrárium adja, ami jól mutatja súlyát és helyét a magyar gazdaságban. Az agráriumon belül a tejágazat szerepe meghatározó, ugyanis a foglalkoztatottak aránya meghaladja a hét százalékot, az árbevétel pedig a nyolc százalékot.

Az államtitkár említést tett a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy-rendszerről is, amely a tejipar esetében a piacon kínált termékek között jól beazonosíthatóvá teszi a kimagasló minőségű termékeket. Úgy vélte, a magyar tejágazat szereplői kivételezett helyzetben vannak, mert az elsők között pályázhatnak majd a védjegyre hat (tejföl, joghurt, kefir, tej, vaj, túró) kategóriában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene

2024. március 20. 11:10

A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

2024. március 19. 15:10

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Komoly kihívás: 2,4 millióval kevesebb tehénnel kell majd több tejet előállítani az EU-ban

2024. március 16. 14:10

Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak.

A Magosz is támogatja a tejtermelők keddi demonstrációját

2019. március 25. 13:47

A 14 forintos, azonnali árcsökkentést a magas előállítási költségek és a piaci viszonyok sem indokolják, ám beláthatatlan következményekkel járhat a teljes magyar tejágazat számára.

Kutyáink és macskáink tiltólistája – ezek ne szerepeljenek az étrendjükben!

2022. március 15. 08:36

Sok háztartásban napi szinten előfordul, hogy az ebédből, a vacsorából vagy a főzésből megmaradt ételmaradék vagy „potyadék” válogatás nélkül a macska vagy kutya táljában landol. Ez alapvetően nem probléma, hiszen ezeknek az élelmeknek a jelentős része alkalmas kedvenceink táplálására, de nem szabad mindent és minden mennyiségben eléjük tennünk! Lássuk a legfontosabb tudnivalókat!

Egyelőre kedvező a helyzet a hazai tejpiacon

2018. április 5. 11:27

Az AKI adatai szerint februárban a nyers tej országos termelői átlagára 98,18 kg/forint volt. A piacon most a túltermelés a jellemző, de a nyáron megfordulhat a folyamat.

Minden cseppjében családi vállalkozás

2020. január 10. 06:36

Az egykor egy tehénnel induló „vállalkozás” ma már mintegy 160 állatot számláló állománnyal rendelkezik, és a DARASSA TEJ Kft. termékei is felkerültek a hazai élelmiszerláncok polcaira.