Bulvár
Bulvár

Agyonütötte a pótkocsi oldala – Gyakoriak a mezőgazdasági balesetek a Vajdaságban

Agyonütötte a pótkocsi oldala – Gyakoriak a mezőgazdasági balesetek a Vajdaságban

Agrofórum Online

A 71 éves R. Péter oromparti földművest a traktor pótkocsijának javítása közben érte halálos fejsérülés.

Kedden délután tragikus kimenetelű baleset történt Felsőhegy közelében, az oromparti tanyavilágban. A szerencsétlenségben életét vesztette a 71 éves R. Péter oromparti földműves, akit a traktor pótkocsijának javítása közben ért halálos fejsérülés. A helyszínre hívott mentők sem tudtak már segíteni a szerencsétlenül járt idős emberen, csak a halál beálltát tudták konstatálni. A rendőrség elvégezte a baleset helyszínelését, és rekonstruálták az esetet.

R. Péter fia segítségével próbálta megjavítani a pótkocsit, hegesztés közben azonban váratlanul lenyílt, lecsapódott a súlyos pótkocsioldal, és fejen találta a szerencsétlen embert, akinek esélye sem volt a hatalmas ütés elkerülésére, olyan hirtelen zajlott le minden.

Vidékünkön sajnos nem ritkák a felsőhegyihez hasonló, úgymond munkahelyi balesetek a földművesek körében. Alig több, mint egy hónapja egy moholi mezőgazdasági termelő szenvedett halálos balesetet, amikor a defektet kapott kukoricatörő gumikerekét próbálta volna meg kicserélni. A gépről leemelt pótkerék megcsúszott, és olyan szerencsétlenül esett az ember mellkasára, hogy az illető a helyszínen meghalt. Szeptember második felében az egyik nagykikindai földműves esett áldozatul óvatlanságának, amikor is a traktorját próbálta meg beindítani közvetlenül az önindító rövidre zárásával. A traktor sebességváltóját előzőleg elmulasztotta üresbe tenni, és amikor csavarhúzó segítségével sikerült beindítani a traktor motorját, a jármű elindult, de a gazdája már nem tudott ellépni előle, megcsúszott a sáros talajon, a kerék alá esett, és saját traktorja gázolta halálra.

Az őszi termények betakarítása idején sajnos megszaporodnak a fentebb leírt, a mezőgazdasági munkákat kísérő tragikus végkimenetelű balesetek. Különösen az idősebb korosztályba tartozó földművesek vannak kitéve mezőgazdasági baleseteknek. Az egész napon át tartó munka, a fokozott igyekezet, hogy mindent idejében, a rossz idő beállta előtt sikerüljön elvégezni, fokozottan igénybe veszi a szervezetet, a fáradtság és figyelmetlenség koncentrációzavarral jár együtt, és elegendő egy rossz mozdulat, máris megvan a baj. Az illetékes hatóság éppen ezért fokozott óvatosságra inti a határban dolgozó polgárokat.

(magyarszo.com; A kép illusztráció!)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így kell orchideát nevelni vízben

2024. március 25. 07:10

Az orchideanevelés komoly kihívás mindazoknak, akik úgy hiszik, könnyű dolguk lesz a növényükkel, hiszen csak egy orchideatáp kell hozzá, és aztán folyton nyílnak majd a virágok.

A „marhahúsrizst” tekintik a jövő fehérjeforrásának dél-koreai tudósok

2024. március 19. 09:10

Dél-koreai kutatók marhahússejteket szaporítanak rizsszemekben. Ez szerintük fenntartható, megfizethető és környezetbarát húspótló fehérjeforrás lehet, és helyettesítheti a hústermelés céljából tenyésztett szarvasmarhákat.

Mohairtó csodaszer egyenesen a hűtőből

2024. március 18. 14:10

A moha nemcsak a fűben, de akár a teraszburkolaton vagy a betonon is megjelenhet. Mutatunk egy megoldást ellene, amely a legtöbb hűtőszerkényben vagy spájzban megtalálható.

Meghökkentő: nitrogént töltenek a chipses zacskókba

2024. március 18. 11:10

Sokan csóválják a fejüket, amikor megvásárolnak egy nagy zacskó chipset, és csak az alján zörög valamennyi a sós finomságból. Pedig éppen a fogyasztó érdekeit szolgálja ez a fajta csomagolás.

Jó évet zárt az európai traktorpiac

2018. március 21. 15:17

2017-ben 161 235 traktoreladást regisztráltak Európa 30 országában, így az európai traktorpiac 12,8%-os növekedést ért el a 2016-os magas szinthez képest.

Ez nem Rába – 30 év után újjáéled a legendás ausztrál traktormárka

2024. február 27. 08:10

A nyolcvanas években született traktormárka születik újjá hamarosan Ausztráliában. A legnagyobb modell teljesítménye alulról súrolja a 600 lóerőt.

Pezsgő, torta, Kubota – 10 éves a Két-KATA Kft. együttműködése a japán márkával

2024. február 1. 14:10

10 éve hivatalos forgalmazója a japán Kubota márkának a Két-KATA Kft. Pezsgővel és tortával ünnepelték meg a kerek évfordulót az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon.

Színváltós munkalámpákat kaptak a Valtra traktorok

2024. február 29. 11:10

Havas, ködös vagy éppen poros körülmények között nem a kemény hideg fényt kibocsátó munkalámpák az ideálisak, a Valtra éppen ezért fejlesztette ki ötletes színváltós rendszerét.