Bulvár
Bulvár

Kérjen bocsánatot a gazdálkodóktól a Közút!

Kérjen bocsánatot a gazdálkodóktól a Közút!

NAK

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke levélben szólítja fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetőségét, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a magyar gazdálkodóktól. A TV2 Tények január 11-i riportjában a cég szóvivője emberéleteket kért számon a gazdákon, amit a Kamara felháborítónak tart.

A műsorban elhangzott: „Az egyre több vadbaleset egyik oka a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint az lehet, hogy az utóbbi időszakban a szántások egyre közelebb kerültek az utakhoz.” A cég szóvivője úgy nyilatkozott: „És hogyha betemetik az árkokat a gazdák, akkor a vadak is könnyebben tudnak eljutni a burkolatra.”

A gazdálkodóknak azonban nem érdeke az utak melletti árkok beszántása, illetve egy akár két méteres kerítést könnyen átugró szarvast mozgásában nem akadályoz semmilyen árok.

A riport kapcsán számos gazdálkodó fejezte ki felháborodását, amivel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vezetősége messzemenően egyetért. A műsorban elhangzott – téves ismeretekre alapozott – kijelentések miatt a Kamara a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Vadvilág Megőrzési Intézetének véleményét is kikérte a témában. A vezető szakmai intézet álláspontja megegyezik a Kamaráéval és a felháborodott gazdálkodókéval. A vadak egyedi viselkedésére a gazdáknak nincs olyan hatása, hogy azokért felelősségük általánosan kimondható lenne.

A közúti vadbalesetek kapcsán meg kell jegyezni, hogy az úttestek-útpályák melletti búvóhelyek, bokrosok, árokpartok, fasorok jelenléte sokkal inkább hozzájárulhat a balesetek keletkezéséhez. Ugyanis a takarásból kilépő vad a gépkocsivezetők számára az úttestre kilépésig a takarás miatt nem látható, megjelenésére ezért nem lehet felkészülni.

A szakértők szerint a vadbalesetek csökkentésének egyik biztos módja hosszabb távon az utak melletti, mindkét oldali 5-10 méteres sík, csak fűvel borított sávok kialakítása lehet. Ezáltal az erdőből vagy például kukoricásból kilépő vad is időben láthatóvá válna. A szóvivő által mondottakkal szemben, az esetleges szántás miatt nem jutnak könnyebben az útburkolatig a vadak, sőt – különösen a téli időszakban – hamarabb észlelhetőbbek az autóvezetők által.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így kell orchideát nevelni vízben

2024. március 25. 07:10

Az orchideanevelés komoly kihívás mindazoknak, akik úgy hiszik, könnyű dolguk lesz a növényükkel, hiszen csak egy orchideatáp kell hozzá, és aztán folyton nyílnak majd a virágok.

A „marhahúsrizst” tekintik a jövő fehérjeforrásának dél-koreai tudósok

2024. március 19. 09:10

Dél-koreai kutatók marhahússejteket szaporítanak rizsszemekben. Ez szerintük fenntartható, megfizethető és környezetbarát húspótló fehérjeforrás lehet, és helyettesítheti a hústermelés céljából tenyésztett szarvasmarhákat.

Mohairtó csodaszer egyenesen a hűtőből

2024. március 18. 14:10

A moha nemcsak a fűben, de akár a teraszburkolaton vagy a betonon is megjelenhet. Mutatunk egy megoldást ellene, amely a legtöbb hűtőszerkényben vagy spájzban megtalálható.

Meghökkentő: nitrogént töltenek a chipses zacskókba

2024. március 18. 11:10

Sokan csóválják a fejüket, amikor megvásárolnak egy nagy zacskó chipset, és csak az alján zörög valamennyi a sós finomságból. Pedig éppen a fogyasztó érdekeit szolgálja ez a fajta csomagolás.

Ekehasználat mindössze 6 centiméteres mélységben?

2023. november 9. 15:10

A szántás említésekor legtöbben a 30 centiméteres mélységet is meghaladó mélyszántásra gondolnak, pedig a talajforgatás elvégezhető sokkal sekélyebben is. Milyen haszna lehet az akár 6 centiméteres sekély szántásnak, tarlóhántásnak?

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 5.

2022. március 29. 04:36

A sorozat ötödik fejezetében a talajművelő gép kategória döntőseit (Kuhn Multi-Leader XT eke, Amazone Cobra kultivátor, Kverneland 2300 S Variomat eke), de elsősorban a győztesét mutatjuk be.

Őszi szántások fontossága

2022. november 26. 05:36

A szántás a földnek ekével való megművelése, mely az összes talajművelési munkák közül a legfontosabb, ugyanis a talaj szövetében a leglényegesebb változásokat hozza létre, és olyan porhanyósságot idéz elő, amit más eszközökkel nem lehet elérni.

Szántson vagy váltson?

2022. július 22. 15:24

Kutatók és gazdálkodók rámutatnak arra, hogy a szántás felgyorsítja az egyébként is jelentősen csökkenő, a talajban lévő szerves anyagok bomlását és mineralizációját.