Bulvár
Bulvár

Kamu traktorhirdetéssel, műtrágyával és élő állatokkal csaltak a sárvári férfiak

Kamu traktorhirdetéssel, műtrágyával és élő állatokkal csaltak a sárvári férfiak

HVG

Jelentős kárt okozó, bűnszövetkezetben és üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat öt férfi ellen a Sárvári Járási Ügyészség. A vádlottak 2016. augusztusa óta 48 embert csaptak be különböző internetes hirdetéseken keresztül, akiknek összesen több mint 43 milliós kárt okoztak.

A vádirat szerint az öt férfi az interneten hirdetett eladásra nagy értékű mezőgazdasági gépeket – traktorokat, bálázókat, vontatókat – valamint műtrágyát, teherautó-gumit és néha élő állatot vagy éppen mobiltelefont is. A meghirdetett áru viszont csak az interneten létezett, a csalóknak nem volt sem eladó bálázógépük, sem műtrágyájuk.

A gyanútlan vevőket mindig arra kérték, hogy utalják el a vételárat, anélkül, hogy személyesen is megnézték volna az eladásra kínált árut. Cserébe viszont semmit sem kaptak, az „eladó” egyszer csak eltűnt a pénzzel együtt.

A sértettektől kicsalt legkisebb összeg 50 000 forint, a legmagasabb összeg 5 842 000 forint volt. A bankszámlákra a sértettek összesen 43 690 420 forintot utaltak át, amit a vádlottak bankautomatákból vettek fel készpénzben, majd az összegen megosztoztak. Mivel a kár nem térült meg, a büntetőeljárás során minden sértett kártérítést követelt.

A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így kell orchideát nevelni vízben

2024. március 25. 07:10

Az orchideanevelés komoly kihívás mindazoknak, akik úgy hiszik, könnyű dolguk lesz a növényükkel, hiszen csak egy orchideatáp kell hozzá, és aztán folyton nyílnak majd a virágok.

A „marhahúsrizst” tekintik a jövő fehérjeforrásának dél-koreai tudósok

2024. március 19. 09:10

Dél-koreai kutatók marhahússejteket szaporítanak rizsszemekben. Ez szerintük fenntartható, megfizethető és környezetbarát húspótló fehérjeforrás lehet, és helyettesítheti a hústermelés céljából tenyésztett szarvasmarhákat.

Mohairtó csodaszer egyenesen a hűtőből

2024. március 18. 14:10

A moha nemcsak a fűben, de akár a teraszburkolaton vagy a betonon is megjelenhet. Mutatunk egy megoldást ellene, amely a legtöbb hűtőszerkényben vagy spájzban megtalálható.

Meghökkentő: nitrogént töltenek a chipses zacskókba

2024. március 18. 11:10

Sokan csóválják a fejüket, amikor megvásárolnak egy nagy zacskó chipset, és csak az alján zörög valamennyi a sós finomságból. Pedig éppen a fogyasztó érdekeit szolgálja ez a fajta csomagolás.

Nagyon sok traktor fogyott áprilisban – itt a toplista

2018. május 8. 08:22

Az elmúlt hónapban 372 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon – derült ki a Datahouse adataiból.

Tudja-e Ön? Melyek a világ legnagyobb traktorai?

2020. március 20. 17:02

Milyen jellemzők alapján mondjuk egy traktorra, hogy a legnagyobb? Geometriai méret? Motor teljesítmény? Vontatási képesség?

Vízen jár a Zetor, egészen különleges dologra használják Angliában

2024. március 22. 13:10

Nem mindennapi feladatokkal kell szembenéznie egy Zetor Proxima traktornak Angliában. Vízimentők vásárolták a szorult helyzetben lévők kimentéséhez.

Több mint 2800 traktort vásároltak a magyar gazdák 2017-ben

2018. március 20. 11:09

A gabonakombájnokból 307 új arató-cséplő gép talált gazdára 2017-ben, egy évvel korábban 314-et adtak el.