Bulvár
Bulvár

Kétmilliárdos áfacsalási ügyben hoztak ítéletet

Kétmilliárdos áfacsalási ügyben hoztak ítéletet

MTI

Több mint kétmilliárd forint áfát csalt el az a hat - korábban az Európai Unión belül tejkereskedelemmel foglalkozó - vádlott, akiket kedden a nem jogerős elsőfokú ítélet szerint egyebek mellett letöltendő fegyházbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék - közölte a törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ügy valamennyi vádlottját bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt ítélte el a bíróság.

A vádlottak főként Szlovákiából beszerzett tejet Magyarországon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítettek és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót.

A bíróság a hat vádlottat összességében 43 és fél év fegyházra, 43 év közügyektől eltiltásra ítélte, és összesen több mint 93 millió forint értékben alkalmazott vagyonelkobzást velük szemben.  Négyüket pedig évekre attól is eltiltotta, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselői lehessenek.

Az elsőrendű és a másodrendű vádlottat 9-9 év fegyházbüntetésre ítélték, 9 évre eltiltották a közügyektől, és egyenként 36 millió forintnyi vagyonuk elkobzását rendelték el.

Az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – közölte a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így kell orchideát nevelni vízben

2024. március 25. 07:10

Az orchideanevelés komoly kihívás mindazoknak, akik úgy hiszik, könnyű dolguk lesz a növényükkel, hiszen csak egy orchideatáp kell hozzá, és aztán folyton nyílnak majd a virágok.

A „marhahúsrizst” tekintik a jövő fehérjeforrásának dél-koreai tudósok

2024. március 19. 09:10

Dél-koreai kutatók marhahússejteket szaporítanak rizsszemekben. Ez szerintük fenntartható, megfizethető és környezetbarát húspótló fehérjeforrás lehet, és helyettesítheti a hústermelés céljából tenyésztett szarvasmarhákat.

Mohairtó csodaszer egyenesen a hűtőből

2024. március 18. 14:10

A moha nemcsak a fűben, de akár a teraszburkolaton vagy a betonon is megjelenhet. Mutatunk egy megoldást ellene, amely a legtöbb hűtőszerkényben vagy spájzban megtalálható.

Meghökkentő: nitrogént töltenek a chipses zacskókba

2024. március 18. 11:10

Sokan csóválják a fejüket, amikor megvásárolnak egy nagy zacskó chipset, és csak az alján zörög valamennyi a sós finomságból. Pedig éppen a fogyasztó érdekeit szolgálja ez a fajta csomagolás.

Nincs vevő a tejre: demonstráltak az erdélyi gazdák

2023. március 30. 08:39

Demonstrációt tartottak az erdélyi tejtermelők szövetségének tagjai szerdán; emésztőgödörbe öntöttek egy tartálykocsinyi tejet, tiltakozásul amiatt, hogy nincs vevő a termékükre.

Minden cseppjében családi vállalkozás

2020. január 10. 06:36

Az egykor egy tehénnel induló „vállalkozás” ma már mintegy 160 állatot számláló állománnyal rendelkezik, és a DARASSA TEJ Kft. termékei is felkerültek a hazai élelmiszerláncok polcaira.

Egyre jobban emelkedik a tej ára Európában

2022. február 11. 12:47

Az Európai Bizottság jelentése szerint hétről hétre emelkedik az európai nagykereskedőktől származó tejtermékek árai.

Növekedhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára

2019. július 19. 07:34

Rendkívül fontos feladat a tejtermelőktől a kiskereskedőkig terjedő termékpálya szereplői közötti, a megemelkedett előállítási költségek okozta feszültségek rendezése.