Bulvár
Bulvár

Ötvenmilliós vagyonelkobzás intervenciós kukorica eladása miatt

Ötvenmilliós vagyonelkobzás intervenciós kukorica eladása miatt

Agrofórum Online

Folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, pénzmosásban, közokirat-hamisításban és csalásban mondták ki bűnösnek azt a négy vádlottat, akik 2007-ben csaknem 400 millió forint értékű intervenciós kukoricát értékesítettek.

Folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, pénzmosásban, közokirat-hamisításban és csalásban mondta ki bűnösnek a Debreceni Ítélőtábla hétfőn azt a négy vádlottat, akik 2007-ben csaknem 400 millió forint értékű intervenciós kukoricát értékesítettek. A vádlottak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szerződött partnereként tároltak 10 900 tonnányi gabonát, ebből több mint 10 500 tonnának nyoma veszett – közölte az ítélethirdetés után a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó hozzátette: az Elek Balázs vezette tanács megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. G. Gábor elsőrendű vádlott négy év börtönbüntetését helybenhagyta, de az első fokon elrendelt csaknem félmilliárd forintos vagyonelkobzást 52 millió forintra mérsékelte. A harmadrendű vádlott két év börtönbüntetését egy év hat hónapra enyhítette, amelyet négy év próbaidőre felfüggesztett. A negyedrendű vádlott két év hat hónap börtönt kapott.

Az első-, harmad- és negyedrendű vádlott a jogerős ítélet szerint köteles a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) 394,5 millió forintot, valamint a kamatait, továbbá az államnak 1,5 millió forint illetéket megfizetni. A bíróság a negyedrendű vádlott esetében 3,2 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. A másodrendű vádlottat egy év próbára bocsátását az ítélőtábla helybenhagyta.

A vagyonelkobzás összegének változása a polgári jogi igény felmerülésével van összefüggésben, hiszen az MVH polgári jogi igényében felmerült kártérítés összegén túlmenően kell megállapítani a vagyonelkobzás összegét – indokolt a bíró.

Az ügy dokumentumai szerint G. Gábor 2006-ban kötött határozatlan idejű raktározási szerződéseket az MVH hajdú-bihari kirendeltségével. Egy debreceni raktárban 3500 tonna, két nyíradonyi tárolóban 2800 és 1900 tonna, egy polgári raktárban pedig 2700 tonna intervenciós kukoricát raktároztak be. G. Gábor a kft. által betárolt intervenciós kukoricával a sajátjaként rendelkezett, a többiek pedig szándékos segítséget nyújtottak az értékesítésben.

Az intervenciós gabonát egy nagykanizsai cég fiktív számláival adták el 2007 május-júniusában. A vevők – egy budapesti és egy budakeszi gabonakereskedő – nem tudtak arról, hogy az általuk megvásárolt kukorica az MVH tulajdonát képezi.

Az MVH 2007. június 5-én tartott ellenőrzést a raktárakban. Megállapították, hogy a debreceni raktárból 128, a polgáriból 97,6, az egyik nyíradonyiból pedig 101,6 millió forint értékű kukorica tűnt el. Néhány nappal később a másik nyíradonyi tározót is ellenőrizték, ott az 1900 tonnából 360 tonnányi – eladhatatlan minőségű – termény maradt, az eltűnt kukorica értéke csaknem 56 millió forintot tett ki. Összesen 383,4 millió forint értékű kukorica hiányzott.

Az első- és a másodrendű vádlott az ügylet alibijeként két ukrán állampolgárnak valótlan tartalmú adásvételi szerződéssel értékesítette céges üzletrészét. A kukorica eladásából származó bevételből G. Gábor életbiztosítási szerződéseket is kötött, összesen 45 millió forint értékben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így kell orchideát nevelni vízben

2024. március 25. 07:10

Az orchideanevelés komoly kihívás mindazoknak, akik úgy hiszik, könnyű dolguk lesz a növényükkel, hiszen csak egy orchideatáp kell hozzá, és aztán folyton nyílnak majd a virágok.

A „marhahúsrizst” tekintik a jövő fehérjeforrásának dél-koreai tudósok

2024. március 19. 09:10

Dél-koreai kutatók marhahússejteket szaporítanak rizsszemekben. Ez szerintük fenntartható, megfizethető és környezetbarát húspótló fehérjeforrás lehet, és helyettesítheti a hústermelés céljából tenyésztett szarvasmarhákat.

Mohairtó csodaszer egyenesen a hűtőből

2024. március 18. 14:10

A moha nemcsak a fűben, de akár a teraszburkolaton vagy a betonon is megjelenhet. Mutatunk egy megoldást ellene, amely a legtöbb hűtőszerkényben vagy spájzban megtalálható.

Meghökkentő: nitrogént töltenek a chipses zacskókba

2024. március 18. 11:10

Sokan csóválják a fejüket, amikor megvásárolnak egy nagy zacskó chipset, és csak az alján zörög valamennyi a sós finomságból. Pedig éppen a fogyasztó érdekeit szolgálja ez a fajta csomagolás.

Mínuszok napja az agrárpiacokon

2020. június 27. 08:34

Az amerikai kukorica- és szójabab-határidők ötödik napja estek pénteken annak hatására, hogy a közép-nyugati termőterületeken a termés várható növekedését hozzák az esőzések.

Emelkedett a kukorica és a búza ára

2018. február 13. 11:50

A búzához hasonlóan a kukorica ára is nőtt a világpiacon. Az Argentínából származó termény exportára december 8. és január 12. között tonnánként öt dollárral 163 dollárra emelkedett.

Mégsem olyan rosszak az időjárási kilátások

2020. július 8. 13:16

Vásárlói fölény jellemezte a párizsi árutőzsdén a kereskedést, mind a négy fontos agrártermék kurzusa emelkedett.

Lefordult az egy hónapos csúcsról a búza ára

2023. március 31. 08:03

A búza kurzusa enyhült, mivel a kereskedők figyelemmel kísérték a fejleményeket Oroszországban, amely a világ legnagyobb élelmiszer-gabona-exportőre.