Bulvár
Bulvár

Szójás áfacsalás gyanúsítottjait tartóztatták le Pécsen

Szójás áfacsalás gyanúsítottjait tartóztatták le Pécsen

MTI

Három férfit tartóztattak le Pécsen, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával, s okozott ezzel mintegy félmilliárd forintos kárt a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Kuperczkó Adrienn közleményében beszámolt róla: a – két éve már jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt egyszer már lebukott – banda Szlovéniából, szlovák strómanok nevén lévő cégektől vásárolt brazil származású szóját adott tovább üzleti partnereinek Magyarországon az áfa megfizetése nélkül.

A bűnszervezet saját banki ügyleteket, EKÁER-bejelentéseket és a továbbszámlázásokat intéző könyvelőirodát tartott fenn az adminisztrációra.

A közlemény szerint a cégláncolat a módszerrel a versenytársaknál jóval olcsóbban tudta kínálni a szóját a felvásárlóknak, eközben ugyanakkor mintegy félmilliárd forintos kárt okozott a központi költségvetésnek.

A banda irányítóira néhány nappal ezelőtt ütöttek rajta a NAV nyomozói, őket őrizetbe vették, kihallgatták, letartóztatásukat pedig bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendelte el a Pécsi Járásbíróság.

A közleményben kiemelték: az ügy kapcsán tizenegy belföldi, és az Eurojust, valamint az Europol támogatásával több külföldi helyszínen is folyt a nyomozás, és került sor értéktárgyak lefoglalására, kutatásokra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így kell orchideát nevelni vízben

2024. március 25. 07:10

Az orchideanevelés komoly kihívás mindazoknak, akik úgy hiszik, könnyű dolguk lesz a növényükkel, hiszen csak egy orchideatáp kell hozzá, és aztán folyton nyílnak majd a virágok.

A „marhahúsrizst” tekintik a jövő fehérjeforrásának dél-koreai tudósok

2024. március 19. 09:10

Dél-koreai kutatók marhahússejteket szaporítanak rizsszemekben. Ez szerintük fenntartható, megfizethető és környezetbarát húspótló fehérjeforrás lehet, és helyettesítheti a hústermelés céljából tenyésztett szarvasmarhákat.

Mohairtó csodaszer egyenesen a hűtőből

2024. március 18. 14:10

A moha nemcsak a fűben, de akár a teraszburkolaton vagy a betonon is megjelenhet. Mutatunk egy megoldást ellene, amely a legtöbb hűtőszerkényben vagy spájzban megtalálható.

Meghökkentő: nitrogént töltenek a chipses zacskókba

2024. március 18. 11:10

Sokan csóválják a fejüket, amikor megvásárolnak egy nagy zacskó chipset, és csak az alján zörög valamennyi a sós finomságból. Pedig éppen a fogyasztó érdekeit szolgálja ez a fajta csomagolás.

A látványos kurzus-ingadozások hete a gabonapiacon

2020. március 23. 13:38

Összességében nagy a volatilitás, azaz az árjegyzések látványos emelkedése és csökkenése az agrártermékek piacán.

Kijózanító árzuhanás a terménypiacokon

2023. november 28. 11:10

Nem indult túl jó hangulatban a kereskedés a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,9 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 0,1 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal zárt alacsonyabb árszinten, mint pénteken. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce drágult.

Enyhe zavart okozott a hónap végi átpozicionálás

2023. november 30. 11:10

Lendületesen emelkedtek az árak a terménypiacokon a szerdai kereskedés során. Chicagóban a búza 2,5 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a szójabab 0,1 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Az amerikai kukorica és szója kondíciói romlottak, Európában kevesebb gabonatermés várható

2023. július 29. 11:10

Az amerikai kukorica és szója terméseredményei csökkentek a héten – jegyzi meg a CRM Agri a legfrissebb amerikai termés-előrejelzési jelentésre hivatkozva.