Életmód
Életmód

A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport itthon

A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport itthon

MTI

A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön, a Magyar Országos Horgász Szövetség által szervezett Magyar Horgászat Nagyköveteinek VII. találkozóján és horgászversenyén, Székesfehérváron.

A palotavárosi tavaknál megtartott eseményt követően Áder János hangsúlyozta, hogy egyre több horgász van Magyarországon, jelentősen nőtt a számuk az elmúlt években, hiszen „420 ezerről indultunk és lassan 500 ezernél leszünk”.

Úgy vélte, mindez köszönhető a csütörtökihez hasonló, a horgászatot népszerűsítő rendezvényeknek, a természetes vizekben lévő több halnak, a sok új és felújított, „újrahalasított” tónak, mert „élményekkel ajándékozzák meg a horgászokat”.

Áder János szerint „a horgászat értelmes szabadidőtöltés, és talán a fiatalok is rabjai lesznek egyszer”.

A viadalon a MOHOSZ megyei és területi szövetségeinek képviselői, élversenyzők és a nagykövetek vettek részt, összesen hatvanöten. Áder János a fehérvári versenyt az erős szél miatt nem nevezte ideálisnak, de a fogási eredménnyel elégedett volt.

Az államfő a verseny végi mérlegelés szerint 15,5 kilogramm halat fogott, amivel a nagykövetek versenyében az ötödik helyet szerezte meg. A győztes Csőre Gábor színművész lett 32,26 kilogrammal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan fessünk húsvéti tojásokat természetes alapanyagokkal?

2024. március 28. 08:10

Itt vannak az ünnepek, a boltok polcain megjelentek a húsvéti tojásfestékek. Az emberek azonban egyre inkább a természetes módszereket keresik, hiszen év közben épp elég adalékanyagot és színezéket eszünk meg.

Így készítsünk húsvéti tojásfát!

2024. március 27. 16:10

A húsvéti tojásfa készítése roppant szórakoztató program, amely látványos végeredménnyel zárul. A húsvéti ünnepi asztal pedig úgy lesz igazán varázslatos, hogy ha egy saját készítésű, friss gallyakból épített tojásfa díszíti, szépséges hímes tojásokkal.

Ne hagyjuk ki a szezont: ennyiféle finomság készíthető medvehagymából

2024. március 26. 15:10

A medvehagymaszezon közepén járunk, ezért itt az idő kihasználni ezt az időszakot, és a lehető legtöbb egészséges finomságot készíteni a boltokban és piacokon kapható, illetve az erdőben szedhető, harsogóan friss zöld levelekből.

Veszélyes is lehet a pizza „lelkének” számító oregánó

2024. március 25. 09:10

Az oregánó gyógyhatása nem bizonyított, viszont vannak körülmények, amikor kifejezetten kerülendő a használata.

Változott a balatoni horgászrend - Így és ennyiért lehet pecázni a magyar tengeren

2019. január 7. 08:42

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.

Átalakulóban a hazai halgazdálkodás

2018. március 21. 09:58

Eltolódtak a hangsúlyok a hazai halgazdálkodásban, ehhez kell az érintetteknek alkalmazkodni – derült ki a rövid és a hosszú távú feladatokról, célokról a MAHAL halak napi szakmai rendezvényén.

Nőtt a halfogyasztás hazánkban

2020. január 16. 09:33

Az egy főre jutó halfogyasztás elérte a 6,73 kilogrammot. Az a cél, hogy ez a mennyiség 2023-ra egy kilogrammal növekedjen.

Immunizáló halcsali a horgásztársadalom és a környezet szolgálatában

2021. június 2. 06:16

Az etetőanyaghoz keverhető több komponensű kiegészítő a halak életfolyamataira és a halastavi ökoszisztémára egyaránt pozitív hatást gyakorol.