Életmód

A tojást sütve vagy főzve egészségesebb elfogyasztani?

Agrofórum Online

Megcáfolták azt a korábbi állítást, miszerint a rendszeres tojásfogyasztás növeli a ,,rossz koleszterin” arányát a vérben, de azért a mértéktelenség ezen táplálék esetén sem javasolt.

A tojással kapcsolatban rengeteg tévhit, féligazság kering a köztudatban. Annyi bizonyos, hogy a mértéktelen fogyasztása egyáltalán nem javasolt, de természetesen ez szinte minden élelmiszerre igaz.

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége ajánlása szerint napi 3 tojásnak megfelelő zsírmennyiség szükséges az emésztőrendszer megfelelő működéséhez, nem megfelelő tehát az, ha valaki tudatosan kerüli ennek az értékes tápláléknak a fogyasztását.

Arról viszont már lehet vitatkozni, milyen formában érdemes elkészíteni, hogy azzal valóban használjunk a szervezetünknek. Ezen a téren sincs konszenzus, bár általánosságban elmondható, hogy a főzés egészségesebb, mint a sütés.

A sütéssel ugyanis pluszzsiradékot viszünk be a szervezetünkbe, és ha például egy rántotta elkészítéséhez sertészsírt használunk, azzal éppen nem teszünk jót magunknak. Ez ugyanis a telített zsírsavak közé tartozik, és a tudomány mai állásfoglalása szerint a túlzásba vitt fogyasztása bizonyítottan összefügg a magas LDL szinttel, így az érelmeszesedés kockázatával.

A napraforgóolaj már más eset, ez ugyanis a többszörösen telítetlen zsírsavak közé tartozik. Azon belül is az esszenciális zsírsavak közé sorolt linolsavat tartalmaz, amely jó étrendi zsírforrásnak számít.

A tojás valóban növeli a koleszterinszintet? Ez is kétélű kérdés, hiszen a vérünkben a koleszterin különböző szállítómolekulák, a lipoproteinek alkotójaként van jelen. Létezik ,,rossz koleszterin” (a már említett LDL lipoprotein), illetve ,,jó koleszterin” (HDL lipoprotein), ám a tojásfogyasztás csupán a vér összkoleszterin-tartalmát növeli, vagyis a jó és rossz koleszterin arányát nem befolyásolja.

A (például tojás révén) elfogyasztott és a vérben lévő koleszterin szintje közt nincs összefüggés, kivéve, ha úgynevezett familiáris hiperkoleszterinémia, vagyis öröklötten magas koleszterinszint áll fenn, ebben az esetben ugyanis korlátozni kell a koleszterintartalmú ételek fogyasztását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szelídgesztenye vagy vadgesztenye: melyik hatásos a molylepkék ellen?

2024. október 9. 11:40

A vadgesztenye termése különösen gömbölyded és kerek, míg a szelídgesztenye termése lapos és egyik oldalra kúpos.

A növényi tejek kizárólagos fogyasztása árthat a gyerekeknek

2024. október 8. 11:10

A növényi tejek a tehéntejhez képest kevesebb fehérjét és mikrotápanyagot tartalmaznak, hiánytüneteket, a növekedés visszamaradását okozhatják.

A vadgesztenye valójában mérgező, vigyázzunk vele!

2024. október 3. 09:10

A vadgesztenye az ősz talán legszebb termése, fontos azonban, hogy meg tudjuk különböztetni a szelídgesztenyétől. Mutatjuk, nem bonyolult.

Mióta esznek egyáltalán kutyahúst Dél-Koreában?

2024. szeptember 30. 14:40

Friss felmérés szerint az ország lakosságának 86 százaléka kevésbé szándékozik, vagy egyáltalán nem kíván kutyahúst enni a jövőben.

Csak etikusan működő vállalkozásoktól származó tojást fog értékesíteni a Tesco

2019. április 18. 11:11

A Tesco számára fontos, hogy a jó ár-érték ajánlat mellett olyan termékeket tudjon kínálni a vásárlóknak, amelyek fenntartható és etikusan működő vállalkozásoktól származnak, szem előtt tartva a baromfi állatjóléti szempontokat.

Tojásdíszítési technikák otthon

2023. április 6. 05:37

Különlegesebb húsvéti hímes tojásokra vágyunk idén? Hogyan díszítsünk, hogy egyedi tojásokat kapjunk? Gyerekekkel is elkészíttethető tojásdíszítési technikákat gyűjtöttünk össze.

Kockázatos és drága lenne az átállás ketrecesről mélyalmos tojástermelésre

2019. december 9. 08:58

Az EU szabványnak megfelelő, feljavított ketreces tojástermelő technológia gazdaságosabb, valamint állategészségügyi szempontból a tyúkoknak is kedvezőbb.

Koronavírus - Zökkenőmentes a tojástermelés, de szükség lenne a húsliszt engedélyezésére

2020. március 23. 10:05

Egyelőre biztosított a magyarországi tojástermelés a koronavírus-járvány idején is, mindössze az importszója-ellátásban vannak kisebb zavarok, aminek kiváltára azonban lehet megoldást találni.