Életmód
Életmód

Az UHT tej és a tejföl a sikertermék a járvány idején

Az UHT tej és a tejföl a sikertermék a járvány idején

KNK PR&Média

Kirívó keresleti hullámzással, nem várt piaci átrendeződéssel és néhány meglepően kedvező fejleménnyel szembesültek a hazai tejipari cégek a járvány kezdete óta. A felhalmozó vásárlásokban az UHT tej és a tejföl volt a sztár. A házhozszállításra átálló éttermek pedig sajtból rendeltek többet a pizzákhoz.

A leginkább megdöbbentő változás a járványhelyzet kapcsán a kirívó keresleti hullámzás volt – mondta el Dobrovoczky István, az Alföldi Tej Kft. kereskedelmi igazgatója. „A tavaly márciusi helyzetben a fogyasztók emlékezetes felvásárlási lázat éltek meg, ezért a kereskedők is gyakorlatilag azt kérték tőlünk, hogy annyit szállítsunk, amennyit csak tudunk. Az igények a korábbiakhoz képest nagyjából 50-60 százalékkal nőttek, amelyet nem is lehetett egyik napról a másikra kielégíteni. Márciustól nagyjából egyharmadával több terméket értékesítettünk, mint a korábbi hónapokban.”

Ekkortájt a lezárások és a járvány terjedésének hírére sokan maradtak otthon, elkezdtek főzni, és számos vásárló vésztartalékot is képezett élelmiszerekből. Ennek megfelelően az alapvető tejtermékek, így például az UHT-tej és a tejföl fogyott legjobban a járvány miatt, míg a Horeca-szektor, vagyis az éttermek, hotelek, vendéglátóegységek kényszerű bezárása miatt az általuk keresett termékekre lényegesen kisebb volt az igény – tette hozzá Dobrovoczky István.

Nehéz alkalmazkodni

A nagybevásárlások után persze gyorsan visszaesett a kereslet. Májusban és júniusban, mikor a bespájzolt termékeket fogyasztották el a vásárlók, jelentősen megcsappant az igény a tejtermékekre. „Ezekhez a kilengésekhez nagyon nehéz volt alkalmazkodni, hiszen a tehénnek nem lehet azt mondani, hogy hirtelen adjon másfélszer több tejet, és azt sem, hogy aztán már csak feleannyit, mint egy átlagos napon” – érzékeltette a helyzetet a kereskedelmi igazgató.

Dobrovoczky István szerint összességében, éves szinten nem változott meg a tejtermékek értékesítési volumene, még ha szezonálisan és az egyes termékkategóriákat tekintve voltak is nagy hullámzások. Bár a helyzet mára normalizálódni látszik, bizonyos kedvező és kedvezőtlen trendek is kialakultak.

„A vásárlók tudatosan keresték a magyar termékeket, a bajban felismerték, hogy a magyar áru választása komoly támogatást jelent a hazai élelmiszer- és azon belül a tejfeldolgozóknak. Az Alföldi Tej ezért is csatlakozott az elsők között a #veddahazait akcióhoz, amelynek azóta is aktív támogatója.

A gazdasági válság hatására ugyanakkor a fogyasztók a korábbiaknál is árérzékenyebbek lettek, ami komoly árversenyt hozott, és így erős nyomást fejt ki a magyar tejfeldolgozókra is. Ez érezhető a szokatlanul kemény kereskedelmi ártárgyalásokban is. Mindez azért is okoz komoly nehézséget a tejtermelőknek és feldolgozóknak, mert a költségeik, így például a csomagolóanyag, az energia, a takarmány ára jelentősen nőtt, és nem tesz jót a forint euróval szembeni gyengülése sem” – tette hozzá a kereskedelmi igazgató.

A házhozszállítás segített

Hasonló éves eredményekről beszélt a #veddahazait kampányhoz ugyancsak csatlakozó másik tejipari cég is. „Meglepő módon az eredményességünket a vártnál kisebb mértékben befolyásolta a járványhelyzet, amelynek az okai is érdekesek” – mondta el ifj. Rohony Miklós.

A Szarvasi Mozzarella Kft. marketing- és exportvezetője kifejtette: annak ellenére, hogy a cég termékeinek közel felét hagyományosan a Horeca-szektorban értékesíti, és csupán a másik felét a kiskereskedelemben, egy a járvány okozta folyamat ellensúlyozta a kiesést.

„A Horeca-szektorban természetesen nagy gondok vannak, ami kihatott a forgalmunkra a március óta eltelt időszakban. Az általunk gyártott termékek olasz típusú sajtok, melynek egyik típusa a pizzára kerülő mozzarella. Azt tapasztaltuk, hogy a bajba került vendéglátóhelyek, éttermek a további működés biztosítása érdekében sok esetben átálltak a házhozszállításra. Népszerű lett a pizzarendelés is a lakosság körében, ez pedig olyan keresletet teremtett a termékeink iránt, ami részben képes volt kompenzálni a más partnerek esetében elszenvedett veszteségeinket.”

ifj. Rohony Miklós

A Szarvasi Mozzarella esetében az is nagy előny volt, hogy a cég teljes egészében magyar, és házon belül oldja meg a logisztikai, szállítási feladatokat is, valamint saját képviselői hálózata van. „Mindennapos, közvetlen kapcsolatban vagyunk a partnereinkkel, így minden felmerülő problémájukra igyekeztünk azonnal jó megoldást találni.” Ez az itthoni beágyazottság, a rálátás a folyamatokra nagy segítség volt abban, hogy a cég jól tudja venni a hirtelen elé került akadályokat.

Ifj. Rohony Miklós szerint azok az éttermek, amelyek a járványhelyzet okozta kényszerűség miatt belefogtak az ételkiszállításba, kompenzálni tudták a lezárások miatt keletkezett veszteségeiket, vagy annak egy részét. A pandémia teljes elmúltával várhatóan megtartják ezt a tevékenységüket, hiszen ez már működik, további befektetést nem igényel. Éppen ezért a hagyományosan nagy ételkiszállító cégeknek sok kisebb versenytárssal kell szembenézniük a jövőben, ez pedig tartósan befolyásolja majd az üzleti környezetet” – vélekedett a Szarvasi Mozzarella marketing- és exportvezetője.

Benedek Eszter

Benedek Eszter, a “Vedd a hazait! Védd a hazait!” akciót már közvetlenül a járvány kirobbanása után elindító Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője azt tapasztalta, hogy a korábbinál sokkal több hazai gyártónak vált fontossá a terméke magyar eredetének megmutatása. Ennek eredményeként tudott a Magyar Termék a gyártókkal összefogva olyan népszerűsítő akciót megvalósítani, amire korábban még nem volt példa.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

52 éve egy lezárt üvegpalackban élnek ezek a növények

2024. április 18. 13:10

Egy olyan légmentesen zárt palackról van szó, amely a világon a leghosszabb ideje, 52 éve nem volt kinyitva, sem locsolva, mégis harsogóan zöld növények élnek benne.

7 ok, amiért a japánok igazán hosszú életet élnek

2024. április 16. 12:10

A második világháborút követő időszakot leszámítva elmondható, hogy a hosszú élet tekintetében a japánok mindig a világranglista élén álltak. Az okok a tudósok szerint a japánok életmódjában rejlik, amelyet azonban ma már bárki kedve szerint követhet.

Elindult a természetvédelmi kincskereső, legyen részese Ön is!

2024. április 14. 15:10

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tavaszi természetles programjában a környezetünkben élő madarakról, valamint kétéltűekről, hüllőkről, lepkérőlk és emlősökről várnak megfigyelési adatokat.

Az erkélyen is termeszthető friss, ropogós uborka

2024. április 14. 13:10

Nemcsak a paradicsom vagy a saláta, hanem az uborka is remekül megterem cserépben vagy balkonládában. A kisméretű uborkafajták, valamint a savanyítani való uborkák különösen jól érzik magukat ilyen körülmények között.

Drágulhatnak a tejek és a tejtermékek

2019. december 3. 12:33

A hazai nyers tej felvásárlási árának emelkedése – jellemzően némi késéssel és csak részben, de – megjelent a főbb tejtermékek feldolgozói átadási árában is: a túró, valamint a savanyított tejtermékek 6, a tejföl 4,5, a vaj pedig közel 4 százalékkal drágult.

Öt százalékra mérséklődik a UHT-tejek áfája

2018. november 15. 15:34

Az egy főre jutó hazai tejfogyasztás az uniós átlagot közelíti, és az áfacsökkentések utáni többletforgalom miatt akár a fölé is kerülhet.

Elmaradhat az országos „bespájzolás” az árstop eltörlése előtt

2023. július 29. 09:10

Már csak pár napig van érvényben az árstop bizonyos élelmiszertermékekre Magyarországon. Akadnak olyanok, akik a szokottnál most nagyobb tételben vásárolnak, ám a pánikszerű vásárlás, a „bespájzolás” ezúttal alighanem elmarad.

Ezt teszi velünk napi egy pohár tej

2023. november 14. 08:10

A tejnek kiemelkedő szerepe van a kiegyensúlyozott táplálkozásban. A tej és a tejtermékek olyan alapvető mikrotápanyagokat tartalmaznak, amelyek hozzájárulnak az emberi szervezet egészséges működéséhez – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Terméktanács. A tej és a tejtermékek fogyasztásának pozitív hatásaira az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete is rámutatott.