Életmód
Életmód

Megemelt chipsadó: idén 57 milliárd forint bevételt eredményezhet

Megemelt chipsadó: idén 57 milliárd forint bevételt eredményezhet

Szuperfarm

Januártól húsz százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó, ráadásul azt kiterjesztették a gyümölcspárlatokra, a pálinkákra és a gyógynövényes italokra is.

Idén 57 milliárd forint bevételt jelent a népegészségügyi termékadó (amelyet chipsadónak is neveznek) az egészségügyi ágazatnak – közölte Joó Tamás egészségügyi közgazdász az M1-en.

Joó Tamást arról kérdezték, hogy január elsejétől általánosan húsz százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételeknél és italoknál, emellett az adóköteles italok körébe tartozik a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is.

Közölte: a neta 700-800 vállalkozást érint, és az 50 legnagyobb gyártó fizeti be a 90 százalékát. Ismertetése szerint kezdetben éves szinten 20 milliárd bevételt jelentett ez az adónem, ami 2015-ben 30 milliárd forintra nőtt, köszönhetően annak, hogy az alkoholtermékek is a népegészségügyi termékadó hatálya alá kerültek. Idénre az emeléssel ez az összeg 57 milliárdra nőhet.

Említette azt is, hogy a bevezetés utáni évben már kimutatták: a gyártók 40 százaléka eltávolította vagy csökkentette a káros összetevők mennyiségét.

Joó Tamás szólt arról is, hogy ezt a bevételt kezdetben, 2012-ben és 2013-ban az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére fordították, és most kiváló alapot nyújthat az egészségügyi fejlesztések megvalósításához.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan fessünk húsvéti tojásokat természetes alapanyagokkal?

2024. március 28. 08:10

Itt vannak az ünnepek, a boltok polcain megjelentek a húsvéti tojásfestékek. Az emberek azonban egyre inkább a természetes módszereket keresik, hiszen év közben épp elég adalékanyagot és színezéket eszünk meg.

Így készítsünk húsvéti tojásfát!

2024. március 27. 16:10

A húsvéti tojásfa készítése roppant szórakoztató program, amely látványos végeredménnyel zárul. A húsvéti ünnepi asztal pedig úgy lesz igazán varázslatos, hogy ha egy saját készítésű, friss gallyakból épített tojásfa díszíti, szépséges hímes tojásokkal.

Ne hagyjuk ki a szezont: ennyiféle finomság készíthető medvehagymából

2024. március 26. 15:10

A medvehagymaszezon közepén járunk, ezért itt az idő kihasználni ezt az időszakot, és a lehető legtöbb egészséges finomságot készíteni a boltokban és piacokon kapható, illetve az erdőben szedhető, harsogóan friss zöld levelekből.

Veszélyes is lehet a pizza „lelkének” számító oregánó

2024. március 25. 09:10

Az oregánó gyógyhatása nem bizonyított, viszont vannak körülmények, amikor kifejezetten kerülendő a használata.

Gazdainfó: uniós intézkedések és halasztott határidők

2020. április 23. 11:13

Az Európai Bizottság legutóbbi ülésén két intézkedést fogadott el az agrár-élelmiszeripar támogatására. A gazdálkodók pénzforgalmának növelése érdekében a Bizottság magasabb kifizetési előlegeket fogadott el a mezőgazdasági termelők számára.

Komoly bajba kerülhet a pálinkaszektor

2023. január 5. 13:18

A háború okozta gazdasági válság komoly kihívás elé állítja a hazai pálinkakészítőket. A korábbi ukrán beszerzési piacok szinte teljesen megszűntek, a nyugat-európai szállítók pedig drasztikusan emelték az árakat. A pálinka ára emelkedni fog, az a kérdés, hogy mennyit bír el a piac - írja a napi.hu.

Balatonon új ital született: hungarikumok házasítása amerikai beütéssel

2021. június 11. 09:47

Zamárdiban mutatta be a vendéglátós szakma képviselőinek a helyi Fenegyerekek Zrt. saját fejlesztésű Vadvíz családját.

Idén is díjazták a legkiválóbb pálinkákat

2019. június 20. 08:33

A pálinka az elmúlt két évtizedben megújult, ebben a folyamatban fontos szerepe volt a fogyasztói szokások átalakulása mellett a termelőknek is.