Életmód
Életmód

Mit tegyünk, ha nincs hová elbújni a villámcsapás elől?

Mit tegyünk, ha nincs hová elbújni a villámcsapás elől?

Agrofórum Online

Az elmúlt időszakban csodás zivatarrendszereknek lehettünk szem- és fültanúi. Az óriási erők „harcában” pedig a feszültség újra és újra kisül: fákra, házakra, járművekre, de a nagytestű állatok és az ember is veszélyeztetett lehet, ha rossz helyen van rossz időben.

Hazánkban évente átlagosan 20 és 40 fő közé tehető azoknak a száma, akiket közvetlenül vagy közvetve villámcsapás ér. Országos átlagban pedig két és félszer csap le a villám egy négyzetkilométeren, leginkább május és augusztus között, leggyakrabban éppen júniusban. Ez összesen évi 150-200 ezer villámcsapást jelent, csak Magyarországon!

Mihez kezdjünk a szántóföldön, ha elkap a zivatar?

A kockázat elővigyázatossággal gyakorlatilag minimalizálható. Az első és legfontosabb, hogy nézzük meg az időjárás-jelentést, mielőtt elindulunk a terepre dolgozni. Munka közben is figyeljünk oda az intő jelekre: a tornyosuló felhők (cumulonimbusok), a szél feltámadása, a távolban feltűnő szakadó eső előre jelezheti, hogy ideje abbahagyni a munkát.

A traktor biztonságosabb, mint a fa

Ha mégis elkapja az embert a zivatar, ösztönösen a védett helyeket keresi, azonban kivételesen ezeket inkább kerülni érdemes. Ne álljunk fák alá, (fém)oszlopok közelébe, fémkerítés mellé, mert ezek bevonzhatják a villámokat. Sőt, legalább tízméteres távolságot érdemes tartani, hogy az elektromosság ne „ugorjon” át.

A legbiztonságosabb ilyenkor a traktor fülkéjében maradni, amely villámcsapás esetén Faraday-kalitkaként működik, és megvédi a benne ülőt.

Ha a traktor sincs a közelben, legalább guggoljon le. Keressen egy üreget, próbáljon meg fél lábon vagy a lábfejeit összeérintve állni. Ugyanis ha a villám a földbe csapódik, 30 méter átmérőjű körben szétterjed az áram. Ha ilyenkor két lábbal áll a földön, feszültségkülönbség alakulhat ki közöttük, ami súlyos következményekkel járhat.

A villámcsapás hatása

Villámcsapáskor akár 100 millió volt és több 10 000 amper is hathat a szerencsétlenül járt emberre. Ez égési sérülést, szívritmuszavart, egyes esetekben halált is okozhat. A villámcsapást nem lehet félvállról venni: ha nincsenek tünetek, akkor is 24 órás kórházi megfigyelésre van szükség.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kovászos uborka, gluténmentesen

2024. július 13. 12:10

Próbálja ki a falusias verziót, krumpliszeletekkel készítse el a kovászos uborkát, és az még finomabb is lesz, mint a kenyeres változat.

10 természetes szúnyogriasztó

2024. július 12. 14:40

A legtöbben rovarriasztó spray-ket, vagy elektromos szúnyogriasztó készülékeket használnak, hogy megszabaduljanak a szúnyogoktól.

Új faj, a bütykös ásólúd fészkel a Hortobágyi-halastavon

2024. július 12. 10:40

A hazánkban ritkaságnak számító madárfaj, a bütykös hattyú már nem csak látogatóban járt a Hortobágyon, hanem otthonra is talált.

A gyümölcslé ugyanolyan egészségtelen, mint a cukros üdítők?

2024. július 10. 16:40

A gyümölcsleveket elsősorban a magas cukortartalmuk miatt tartják ugyanolyan egészségtelennek, mint a cukros üdítőket.

Beszéljünk a pénzről: megéri hibridbúzát termeszteni?

2022. július 6. 05:36

Hiteles, független forrásból származó eredmények igazolják, hogy a hibridbúzák termesztése a fajtákhoz képest jövedelemtöbbletet biztosít.

Frakcionált hibridbúza-vetőmagok

2023. június 30. 13:22

A nagy termés biztos alapjai.

Hibridbúzák a SAATEN-UNION-tól: HYDROCK

2021. szeptember 9. 10:12

Azon termelők figyelmébe ajánljuk, akik a hibridbúza vetését a klasszikus előveteményeken túl akár korai betakarítású kukorica után is tervezik, és igazán heterogén táblákon gazdálkodnak. A HYDROCK egy igazi, szerethető igásló. Nincs olyan körülmény, hogy ne tudna bizonyítani, hogy ne lehetne rá számítani.

Idei SAATEN-UNION-kalászosfajták

2020. július 31. 13:02

A szélsőségesen változó időjárási és piaci körülmények olyan kalászosfajtákat igényelnek, amelyek nagyobb termőképesség, jobb stressztűrés és magasabb szintű betegség-ellenállóság mellett tudják biztosítani az élelmiszer- és a takarmánycélú alapanyagot.