Életmód
Életmód

Mizse: Le a kupakkal! – Edukációs kampánnyal a környezettudatosságért

Mizse: Le a kupakkal! – Edukációs kampánnyal a környezettudatosságért

Magyarvíz Kft.

A Nielsen kiskereskedelmi indexe* alapján a Magyarvíz Kft. 14,5 százalékos (literben mért mennyiségi) megoszlásával megelőzte hazai versenytársait, így a teljes tavalyi évre vonatkozóan elnyerte a piacvezető** címet, a márkák között pedig a Mizse éves szinten a második helyet foglalta el. A magyar ásványvízpiac a piackutató elemzése szerint 2018-ban (az értékesített darabszámok tekintetében) 4,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest; ugyanekkor a Magyarvíz ennek több mint dupláját, közel 10 százalékos növekedést ért el, a darabszintű eladások terén.

A cég ásványvízforgalmazóként, a Mizse pedig ismert hazai márkaként, a környezettudatosság érdekében elsőként helyezett el „zöld üzeneteket” a palackok címkéin, fenntarthatósági projektje keretében. A következő lépés pedig egy olyan környezettanulmány elkészítése, ami alapján további intézkedéseket tesznek a még zöldebb működés céljából.

A Nielsen piackutató kiskereskedelmi felmérése* értelmében a hazai ásványvízpiac az eladott palackadatok szerint 2018-ban 4,5 százalékkal (765,3 millió darabra) nőtt, míg a Magyarvíz Kft. 103,4 millió darab értékesítésével 9,8 százalékos növekedést ért el 2017-hez képest. Ezt a piaci érték feletti eredményt elsősorban a Primavera 13,6 és a zászlóshajó Mizse palackok 10,9 százalékos eladásnövekedései adták. Tavaly a literben számolt, átlagos ásványvízpiac-növekedés 3,3 százalék volt, míg a társaság ennek háromszorosát érte el – ebből a Mizse 11,4, a Primavera pedig 14,8 százalékot bővült – 2017-hez mérten.

A Magyarvíz Kft. saját adatai [amelyben a piackutatóhoz képest többek között a kis- és nagykereskedelemben forgalmazott mennyiségi számaik is szerepelnek] kimutatták, hogy 2018-ban 249,2 millió palackot értékesítettek – és ebből csak a Mizse 115,2 millió darabot tett ki. Ez összesen 13,6 százalékkal volt több, mint a megelőző évben. A márkák között a Mizse – eladott darabszámának 14 százalékos növekedése révén is – ezüstérmes lett a hazai ásványvízpiacon. (További főbb brandjeik közül a Primavera 20, a Zafír 8 százalékot nőtt.) A Magyarvíz Kft. 2018. év végére összesen 8,878 milliárd forint nettó árbevételt könyvelt el, ami a terveiknek megfelelően, 21 százalékkal magasabb volt, mint az előző év során.

„A tavalyi évünk rendkívül jól zárult: az ásványvízpiacon első lett a Magyarvíz, amit literben vizsgálva az ásványvíz szövetség*** is kimutatott. Úgy vélem, hosszú évek elkötelezett és kitartó munkájának köszönhetően válhattunk piacvezetővé, amelyre eddig pusztán egy-egy hónapban vagy negyedévben lehettünk büszkék. Mindemellett a kapacitásbővítések, a folyamatos innováció, valamint a szakmai és fogyasztói elismerésekben gazdag termékeink hozták meg ezt a sikert számunkra” – mondta Balog Zoltán kereskedelmi igazgató. Majd a saját palackeladási adataikat említve hozzátette: vezető pozíciójukat az idei első két hónapban is megerősítették, mely szerint januárban 14, februárban pedig várakozáson felül, 17 százalékkal teljesítették túl az előző év azonos időszakában elért értékesítésüket.

 

„A környezetkímélés, a fenntarthatóság egy hosszú távú, belső és külső munka, és mi ebbe a sokrétű, átfogó feladatba vágtunk bele az idei évtől. A környezettudatosság mára valóban a hétköznapjaink részévé vált, s mivel mi is „természetes terméket” állítunk elő, így ez a téma még fontosabb számunkra vállalatként és magánemberként egyaránt. A Mizse márka a családok vize is, így részünkről még nagyobb odafigyelést igényel, illetve az edukáció is kiemelt szerepet kap a márkánál” – emelte ki a kereskedelmi igazgató.

A Magyarvíz Kft. a kampány részeként egyértelmű és praktikus tanácsokkal látja el a fogyasztókat, a honlapon, a facebookon, és Mizse palackokon. A cég meggyőződése, hogy a komoly környezeti problémák megoldásának kulcsa a tudatos hozzáállás, hiszen a szelektíven visszagyűjtött PET nem szemét, hanem alapanyag. Az öt „zöld üzenet” pedig: Le a kupakkal! Üresen dobd ki! Taposd laposra! Ne szemetelj, szelektálj! Hasznosítsd újra! (Bővebben: www.primaveraviz.hu/kornyezetvedelem)

* Forrás: Nielsen kiskereskedelmi index – Teljes Magyarország, darab- és literben mért mennyiségi eladások az ásványvizek piacán a 2017.
január-december és a 2018. január-december közötti időszakokra vonatkozó adatok szerint, a Magyarvíz Kft. részére szállított adatok
alapján.
** A Szentkirályit és a Kékkútit külön gyártóként kezelve.
*** Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ)

 

Pálinkát hozott a Mikulás a Mezőgazdasági Múzeumban

2019. december 9. 17:33

Az ország legjobb pálinkáit állították ki a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban december 6-án, a Pálinka Napján.

Milyen fenyőt válasszak az ünnepekre?

2019. december 9. 12:32

Akkor érdemes a földlabdás fenyőfa mellett dönteni, ha a későbbiekben lesz helye a fának a kertben, vagy valakinek oda tudjuk ajándékozni.

Méghogy boros nemzet ... 700 millió korsó sört ittunk

2019. november 30. 05:37

A szeptemberig tartó egy évben 146 milliárd forint volt a hazai kiskereskedelmi sörforgalom, ami több mint 350 millió liternek felel meg.

Pécsről érkezik a gluténérzékenyek "folyékony kenyere"

2019. november 29. 06:38

Két-három év fejlesztés áll a Pécsi Prémium Lager gluténmentes változata mögött, ennyi idő kellett ahhoz, hogy eleget tegyen a rendkívül szigorú ellenőrzési követelményeknek.

Egy kép többet mond ezer szónál

2019. augusztus 28. 12:34

Felgyorsult világunk tele van ellentmondással. „Nincs időm olvasni” – halljuk egyre gyakrabban, ugyanakkor mind többet nézünk mozgóképeket mindenféle képernyőn.

Együtt vált felnőtté az Y generáció az okoseszközökkel

2019. február 2. 13:47

Ma már szinte magától értetődő módon kezeljük az infokommunikációs technológiai (IKT) eszközöket. Ezek az eszközök, valamint a kapcsolódó technológiák és igénybe vehető szolgáltatások a mezőgazdaságban is nélkülözhetetlenek, amit az ágazat döntéshozóinak körében végzett országos felmérésünk eredményei is alátámasztanak.

Szakmai információforrások a mezőgazdaságban

2019. április 15. 05:50

Az elmúlt években a gazdálkodók döntéstámogató információszerzési szokásai dinamikus változást mutattak, amiben a digitalizáció jár az élen.

Gazdaságátadás, nemzedékváltás – az AGRYA és az AgroStratéga közös kutatása

2018. július 17. 13:44

Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések.