Életmód
Életmód

Többet is fizetnének a vásárlók a hazai védjegyes termékekért

Többet is fizetnének a vásárlók a hazai védjegyes termékekért

MTI

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja - derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett felmérésből.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott reprezentatív felmérés több mint 500 ember megkérdezésével készült.

A közlemény idézi Benedek Esztert, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, aki szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Hozzátette, hogy ez idő alatt a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a magyar árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék.

A kutatás adatai szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév – fejtette ki az ügyvezető.

A felmérésből az is kiderült, hogy az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos, emellett a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is.

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeset választani, és akár 10 százalékkal többet fizetni érte. Leginkább a friss és tartós élelmiszerek, valamint a szépségápolási termékek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása, a többi vizsgált kategóriában – mint a háztartási és vegyi termékek, ruházat és építőanyag – ez inkább 5 százalék körül alakul – derült ki a kutatásból.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mihez kezdjünk a megmaradt főtt tojással az ünnepek után?

2024. március 29. 08:10

A legtöbb család túlvállalja magát a húsvéti tojásfőzéssel. Hogy miért? Mert szépen mutatnak a hímes tojások az ünnepi tálakon, főként, ha sokfélét festünk. De mit kezdjünk a megmaradt főtt tojással az ünnepek után?

Hogyan fessünk húsvéti tojásokat természetes alapanyagokkal?

2024. március 28. 08:10

Itt vannak az ünnepek, a boltok polcain megjelentek a húsvéti tojásfestékek. Az emberek azonban egyre inkább a természetes módszereket keresik, hiszen év közben épp elég adalékanyagot és színezéket eszünk meg.

Így készítsünk húsvéti tojásfát!

2024. március 27. 16:10

A húsvéti tojásfa készítése roppant szórakoztató program, amely látványos végeredménnyel zárul. A húsvéti ünnepi asztal pedig úgy lesz igazán varázslatos, hogy ha egy saját készítésű, friss gallyakból épített tojásfa díszíti, szépséges hímes tojásokkal.

Ne hagyjuk ki a szezont: ennyiféle finomság készíthető medvehagymából

2024. március 26. 15:10

A medvehagymaszezon közepén járunk, ezért itt az idő kihasználni ezt az időszakot, és a lehető legtöbb egészséges finomságot készíteni a boltokban és piacokon kapható, illetve az erdőben szedhető, harsogóan friss zöld levelekből.

Új védjegy garantálja a magyar élelmiszerek GMO-mentességét

2018. április 4. 13:48

A világon elsőként a magyar alaptörvény mondta ki a mezőgazdasági termelés GMO-mentességét, ehhez kapcsolódik a vásárlók tájékoztatása, a fogyasztói tudatosság erősítése.

Uniós szintű összefogás segíthet a méhészeken

2019. november 22. 10:33

A környezeti kihívások és az ázsiai versenytársak megjelenése miatt uniós szintű összefogást sürgetett a méhészek érdekében az agrárminiszter.

Az agrárkamara az élelmiszerek áfacsökkentésének folytatását szorgalmazza

2018. február 27. 13:06

Folytatni kell az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentését, mivel ennek gazdaságfehérítő hatása megkérdőjelezhetetlen, és hatékonyan javítja a legálisan működő piaci szereplők versenyképességét.

Januárban újra lehet pályázni a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyért!

2019. december 8. 04:36

A védjegyrendszerben az állami szerepvállalás garanciát jelent a minőségre, többek között azért, mert a Nébih laboratóriumai adják az ellenőrzés hátterét, és az Arany Fokozat elnyerésének alapjául szolgáló Termékmustra mögött is a hivatal szakemberei állnak.