Életmód
Életmód

Tokaji Március nagykóstoló Budapesten

Tokaji Március nagykóstoló Budapesten

MTI

Csaknem hatvan tokaj-hegyaljai pincészet több mint 150 bora és mesterkurzusok várják az érdeklődőket a Tokaji Március nagykóstolón szombaton.

Tokaj világszerte a legismertebb magyar borvidéknek számít, melynek neve a 2000-es évekig egyet jelentett az édes borokkal. A hegyaljai borászok azonban bebizonyították, hogy száraz boraik is méltók a fogyasztók figyelmére. A nemzetközi szinten is elismert tokaji aszúk mellett a változatos termőhelyi sajátosságokat hűen visszaadó, elsősorban furmintból és hárslevelűből készült száraz tételek a magyar és a nemzetközi piacon is egyre keresettebbek.

A rendezvény szervezői kiemelték, a Tokaji Március nagykóstolón kiállító pincészetek tételei mind borstílusok, mind szőlőfajták tekintetében széles áttekintést nyújtanak a borvidék kínálatából. Tokajtól Sárospatakig termett, friss és korábbi évjáratokból származó száraz, félédes és késői szüretelésű édes tételek, birtokborok, dűlőszelektált borok, furmint fajtaborok és furmintalapú házasítások mellett a hárslevelű és a sárgamuskotály sem hiányzik majd, de felbukkannak kabarból, kövérszőlőből és zétából készült borok is.

A nagykóstoló programját a Borkollégium Pop-Up School ingyenes kiselőadásai színesítik, a tokaji különlegességek termében pedig a tokaji borkínálat csúcsát jelentő, 5 és 6 puttonyos tokaji aszúkból 30 különböző tétel, tokaji pezsgők, valamint a Szepsy Pincészet és Demeter Zoltán Pincészetének válogatott borai lesznek kóstolhatók.

A vendégek három mesterkurzusra is befizethetnek. Demeter Zoltán előadása részben a 2016-os évjárat, részben pedig korábbi, kivételes tételek bemutatója, középpontban a borkészítő és a borfogyasztó felelősségének kérdéskörével. Ifjabb Szepsy István kilenc boron keresztül (köztük forgalomban nem kapható tételekkel) ad áttekintést a Szepsy-portfólióról, a Disznókő Szőlőbirtok eddigi 25 évét pedig Mészáros László birtokigazgató foglalja össze, a pincészet legszebb borai közül válogatva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

7 ok, amiért a japánok igazán hosszú életet élnek

2024. április 16. 12:10

A második világháborút követő időszakot leszámítva elmondható, hogy a hosszú élet tekintetében a japánok mindig a világranglista élén álltak. Az okok a tudósok szerint a japánok életmódjában rejlik, amelyet azonban ma már bárki kedve szerint követhet.

Elindult a természetvédelmi kincskereső, legyen részese Ön is!

2024. április 14. 15:10

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tavaszi természetles programjában a környezetünkben élő madarakról, valamint kétéltűekről, hüllőkről, lepkérőlk és emlősökről várnak megfigyelési adatokat.

Az erkélyen is termeszthető friss, ropogós uborka

2024. április 14. 13:10

Nemcsak a paradicsom vagy a saláta, hanem az uborka is remekül megterem cserépben vagy balkonládában. A kisméretű uborkafajták, valamint a savanyítani való uborkák különösen jól érzik magukat ilyen körülmények között.

Így lehet liszt nélkül, rizsből pizzatésztát készíteni

2024. április 13. 12:10

Akinek a családjában van lisztérzékeny felnőtt vagy gyerek, az pontosan tudja, hogy mekkora kihívás gluténmentes pizzát sütni – ó pláne, lisztmentesen.

Szőlészek, borászok figyelem! Az ágazatot érintő jogszabályi aktualitásokról

2023. december 7. 13:40

,,A mezőgazdaság és a szőlő- és borágazat helyzete” téma köré rendeződött a XIV. Márton-napi újbor Ünnep Soltvadkerten. A rendezvényen, melyet a Kunsági borvidék szívében rendeztek meg, részt vett Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, aki nagy mélységekbe merülve taglalta az ágazatot érintő változásokat.

Már a negyedik évjárata debütál a BalatonBornak

2019. május 22. 08:05

A BalatonBor 2016-ban debütált a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör és a Rizling Generáció borszakmai összefogás közös kezdeményezéseként.

AM: a borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született

2022. szeptember 1. 14:26

Az elmúlt években visszatalálunk a régiek örökségéhez, a pezsgőkészítés hagyományaihoz, ebben a folyamatban pedig nagy szerepe van a mindig új utakat és technológiákat kereső magyar borászoknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a IV. Pezsgőkonferencián, Etyeken, csütörtökön.

Az év bortermelője életműdíjjal tüntették ki Garamvári Vencelt

2019. május 31. 04:47

Garamvári Vencel fél évszázada végzett munkája ma már a magyar bor- és pezsgőtörténelem része, ő pedig önzetlenül állítja tudását a fiatal borászgenerációk szolgálatába.