Gépinfo
Gépinfo

2018-ban ismét lesz Bábolnai Gazdanapok

2018-ban ismét lesz Bábolnai Gazdanapok

Agrofórum Online

Igazán jó hír, hogy egy év kihagyás után 2018-ban ismét Komárom-Esztergom megyében gyűlik össze az agrárszakma, hiszen a Bábolnai Gazdanapokat 31. alkalommal rendezi meg a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok. Már a pontos időpont is megvan: 2018. szeptember 5-8.

Tavaly egészen sokáig vártuk a rendezvény pontos időpontját, ám végül kiderült, hogy az OMÉK évében a szervezők nem tartják meg a rangos eseményt. Idén azonban ismét végigjárhatjuk a kiállított traktorokat, mezőgazdasági munkaeszközöket. A megszokott tematika mellett pedig kiemelt szerepet kap a növénytermesztés: fajtakísérleti bemutatók, konferenciák és fórumok biztosítanak lehetőséget a termékek és szolgáltatások megismerésére. Emellett, a 21. század mezőgazdaságának energetikai kihívásaira reagálva a szervezők a megújuló energiaforrásokra, különös tekintettel a napenergia-hasznosítás témakörére fókuszálnak.

Idén is lesz szántóföldi gépbemutató

Ezúttal is lesz szántóföldi gépbemutató, ráadásul a szervezők azt ígérik, hogy a gyakorlati rész még nagyobb hangsúlyt kap. Mindezek mellett pedig az Erdő-Mező erdészeti portál információi szerint a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon rendezik meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság országos döntőjét is, ami izgalmas és komoly szakmai megmérettetésnek ígérkezik ebben az évben is.

A szervezők mindemellett arról is tájékoztattak, hogy a Smartfarm – Precíziós mezőgazdasági konferencia is gyakorlati bemutatóval bővül, amelynek részeként a hazai agrárium vezető cégei és szakemberei ismertetik közérthetően a legújabb kutatási és fejlesztési irányokat.

A 2018-as Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon is megjelennek a mezőgazdaságot kiszolgáló ágazatok, így nemcsak az aktuális gépkínálatról és újdonságokról, hanem a vetőmag-, a műtrágya- és a növényvédőszer-választékról, valamint a háttéripari cégek kínálatáról, termékeiről és szolgáltatásairól is átfogó képet kaphatnak a látogatók. Így például az öntözőberendezésektől a kertészeti szolgáltatásokon át a finanszírozásig minden terület képviselői megjelennek a kiállításon.

2018. szeptember 3. és 5. között tehát ismét Bábolnára figyel a magyar agrárszakma. A későbbiekben természetesen számos más információval is jelentkezünk. Találkozzunk idén is a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő ütemben fejlődik a Lemken és a Krone közös autonóm gépe

2024. március 27. 08:10

Nem kérdés, hogy az autonóm gépek jelentik a mezőgazdaság jövőjét, egyrészt a nagyobb hatékonyság elérése, másrészt pedig a máris égető munkaerőhiány miatt. Két német nagyágyú, a Lemken és a Krone is összefogott ezen a téren.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Ez a Toyota pickup 2,6 millió kilométer után ment nyugdíjba

2024. március 24. 16:10

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

Felzúgtak a motorfűrészek a Bábolnai Gazdanapokon (+VIDEÓ)

2022. szeptember 16. 08:55

Bár az első fordulóban nem nyújtott tökéletes teljesítményt, délután már javítani tudott az Északerdő 100+ csapata, aminek köszönhetően meg is nyerték a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság 2022-es döntőjét.

Tavaly 9 milliárd eurót tett ki a mezőgazdaság exportértékesítése

2018. szeptember 5. 14:18

A gazdák bizakodását jelzi, hogy tavaly több mint 300 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, jóval többet, mint a korábbi években.

Rászorulóknak ajánlották fel a tűzifát a STIHL fakitermelő versenyén

2022. szeptember 14. 14:48

Csaknem 30 köbméter hasított cser tűzifát szállíthatott el a Magyar Református Szeretetszolgálat a Bábolnai Gazdanapok helyszínéről, ahol a XX. STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét rendezték meg szeptember 10-én.

Mégsem lesz Bábolnai Gazdanapok 2017-ben

2017. március 6. 18:39

Sokáig kérdéses volt, ám a szervezők bejelentették, hogy idén a tervezettel ellentétben nem lesz Bábolnai Gazdanapok.