Gépinfo

AGROmashEXPO, AgrárgépShow 2020 – Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési díj pályázat

Agrofórum Online

2019. október 30-án indult az AGROmashEXPO, AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny. A nevező cégek 2019. november 21-ig tölthetik fel pályázataikat a www.termekfejlesztesidij.hu oldalra.

Szinte hagyománnyá vált, hogy a hazai kiállítók a hannoveri AGRITECHNICA után az AGROmashEXPO, AgrárgépShow rendezvényen mutatják be először termékújdonságaikat a magyar közönségnek, ezért idén a szervezők meghosszabbított a nevezési határidővel várják a pályázatokat.

A nyerteseket december közepén hirdetik ki, a díjakat pedig az AGROmashEXPO, AgrárgépShow ünnepélyes megnyitóján adják át, 2020. január 22-én.

ÚJ PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Idén módosítottak a pályázati feltételeken, és a zsűrizés folyamatán is. Ezért nagyon fontos, hogy minden jelentkező figyelmesen olvassa el a kiírást és pontosan kövesse a pályázat feltöltéséhez kapcsolódó instrukciókat.

A digitalizáció térhódításával párhuzamosan tavaly számos olyan pályamű érkezett be, amely smart technológiára épülő megoldást kínált a gazdálkodóknak, így a szervezők „Digitalizáció” néven új pályázati kategóriát vezettek be.

Újdonság, hogy a pályázóknak minimum 1000 karakterben meg kell fogalmazniuk azt, hogy termékük milyen kiemelkedő újdonsággal bír, miért tartják díjazásra érdemesnek.

VÁLTOZÁSOK A ZSŰRIZÉS FOLYAMATÁBAN

A pályázatok zsűrizése során nagyobb hangsúlyt kap a termék újdonság tartalma, így a bírálati szempontok az alábbira módosulnak:

  • A termék újszerűsége 40%,
  • a termék környezetre gyakorolt pozitív hatása 20%,
  • a termék innovációjának hatása a mezőgazdasági technológiákra 25%
  • a termék kivitele és alkalmazhatósági értéke 15%

Fontos, hogy azt az a pályázót, aki nem tölt ki minden kötelező pontot kizárják a versenyből.

Az eddigiek mellett szintén pozitív változás, hogy azok a pályázók, akik korrekt pályaművet nyújtanak be, de nem részesülnek díjazásban Emléklapot kapnak.

Továbbra is csak azok a termékek nyerhetnek díjat, amelyeket bemutatnak a január 22-25. között az AGROmashEXPO AgrárgépShow kiállításon.

A ZSŰRI TAGJAI

A Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny 22 tagú zsűri csapata olyan neves szakértőkből áll, akik gyakorló gazdálkodók, kisebb-nagyobb gazdaságok vezetői, tulajdonosai, műszaki szakemberek, szakiskolai és egyetemi oktatók.

A zsűrit többek között olyan nevek fémjelzik, mint: Antos Gábor, Bodnár Lajos, Hajdú József, Huszár Jenő, Dr. Jóri J. István, Dr. Milics Gábor, Mikó Ferenc, Prof. Dr. Szabó István, Petőházi Tamás.

A zsűrizés két fordulóból áll:

  • Először egy pályázatot három zsűritag értékel saját szakterületük alapján, de egymástól függetlenül.
  • Majd az értékeléseket személyesen is megvitatják a Hungexpo képviselőinek jelenlétében.

A zsűri tagjai látnak minden pályázatot, de értékelni csak azt tudják, amelyet számukra a verseny koordinátora (Hatala László) kijelölt.

Minden évben komoly, sokszor órákon át tartó izgalmas szakmai vitákat követően hirdetik ki a nyertes pályaműveket.

Bővebb információ a nevezésről a www.termekfejlesztesidij.hu oldalon érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A keletnémet Fortschritt alapjaira építenek elektromos kombájnt

2024. október 5. 08:10

Radikálisan új megközelítéssel kívánnak betakarítógépet konstruálni, amely akár 30 százalékos energiamegtakarításra képes a hagyományos kombájnokhoz viszonyítva.

Traktorbaleset: így kerülhető el a halálos áramütés

2024. október 3. 10:10

A kockázat sokféleképpen kontrollálható, például annak biztosításával, hogy az alkalmazottak ismerjék a felsővezetékek helyét.

Elkészült a világ leggyorsabb MTZ traktora: 100 km/h fölötti végsebesség!

2024. szeptember 26. 09:40

Az orosz Alexander Maljar olyan versenygépet faragott egy piros, 1997-es MTZ-80 modellből, amely a leggyorsabb MTZ traktornak számít a világon.

D-vitamin hajtja az új Fendt traktort

2024. szeptember 23. 11:10

Elkészült a Fendt tisztán elektromos hajtású e100 Vario traktorának új, normál nyomtávú, 90 LE-s változata.

AGROmashEXPO 2022. január 26-29-ig a megújult HUNGEXPO-n

2021. december 17. 07:12

Januárban ismét élőben várja Önt Magyarország legjelentősebb agráripari találkozópontja a megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, díjnyertes termékek, technikai innovációk és színvonalas szakmai programok egy helyen.

46 ezren nézték meg a kiállítást

2019. január 27. 10:17

A zord téli időjárás ellenére csaknem 46 ezer látogatója volt az idei AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításoknak.

Gépinfo Képgaléria

Magyar gépek a gazdák igényei szerint - Folyamatos termékfejlesztés a Sokorónál

2020. február 4. 11:38

A több mint 60 éves múltra visszatekintő magyar gépgyártó, a Sokoró Kft. folyamatosan fejleszti termékeit. Ennek lehettem tanúja az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon is.

A savanyú, a normál és a lúgos

2018. március 8. 09:36

A Terragro Kft. termékei nemcsak a növény, hanem a talaj szempontjából is jótékony hatásúak.

Talajélet Videó