Gépinfo
Gépinfo

Együttműködésről állapodott meg az MKB-csoport és a Megfosz

Együttműködésről állapodott meg az MKB-csoport és a Megfosz

Agrofórum Online

Együttműködési megállapodást írt alá Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója és Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) elnöke kedden Budapesten. Az MKB-csoport a következő időszakban jelentős támogatást nyújt a Megfosz szakmai programjának megvalósításához.

A szövetség évek óta kiemelten foglalkozik a mezőgazdaság, valamint az élelmiszer-ágazat versenyképességének erősítésével. Ezért indította el a Legyél Te is mezőgépész! pályaorientációs kampányát, amelyben felhívja a figyelmet a mezőgazdasághoz kapcsolódó szakmákban rejlő lehetőségekre – emelte ki Harsányi Zsolt. A program üzenete az, hogy a mezőgépészet hosszú távú megélhetést képes biztosítani és alkalmas az önálló, vállalkozói tevékenység elindításához, így akár a generációkon átívelő, hosszú távú vállalkozói lét megalapozásához is.

Az eseményen közölték, az MKB-csoport több évtizede jó kapcsolatot ápol az agrárszakma képviselőivel. Az MKB-Euroleasing 2016-ban indította el mezőgazdasági gép- és eszközfinanszírozási üzletágát, amellyel az indulás évében a második legnagyobb szereplője lett a lízingpiac ezen szegmensének.

Az MKB-csoport és a Megfosz idén januárban már közösen jelent meg az AGROgépShow kiállításon. A partnerség jegyében a felek a közeljövőben több közös reklám és marketing kampányt folytatnak majd, rendezvényeket bonyolítanak le, valamint társadalmi szerepvállalásaikat is összehangolják.

Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója aláhúzta: a csoport számára fontos a magyar agrárium jövője, különösen az, hogy a vidéken élő fiatal generációk helyben legyenek képesek megtalálni kiszámítható jövőjüket. Az MTI kérdésére közölte: az MKB mintegy 30 millió forintnyi finanszírozással vállal részt a szövetséggel való együttműködésben.

Harsányi ZSolt az MTI-nek elmondta: több ezer mezőgazdasági gépkezelői és mintegy 600-800 gépészmérnök üzemeltetői állás van betöltetlenül az országban. Közölte, a múlt évben a mezőgazdasági gépek forgalma mintegy 155-160 milliárd forint volt. Az idén ez kedvező esetben a 200 milliárd forintot is elérheti a kedvező pályázati feltételek nyomán. A megvásárolt nagy értékű gépek háromnegyedét ma már pénzügyi szervezetek finanszírozzák – tette hozzá.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő ütemben fejlődik a Lemken és a Krone közös autonóm gépe

2024. március 27. 08:10

Nem kérdés, hogy az autonóm gépek jelentik a mezőgazdaság jövőjét, egyrészt a nagyobb hatékonyság elérése, másrészt pedig a máris égető munkaerőhiány miatt. Két német nagyágyú, a Lemken és a Krone is összefogott ezen a téren.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Ez a Toyota pickup 2,6 millió kilométer után ment nyugdíjba

2024. március 24. 16:10

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

Éld át igazából! – Legyél Te is mezőgépész!

2018. augusztus 28. 12:21

A Hódmezővásárhelyen, augusztus 25-én megrendezett Hódmezőrület 3.0 rendezvény Éld át igazából! – Legyél Te is mezőgépész! versenyének célja a fiatal szakemberek megmérettetése volt. A kétfordulós elődöntő után végül 4 csapat jutott be a döntőbe.

Májusban Mezőfalván újra NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow

2019. április 5. 07:46

A NAK a MEGFOSZ közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását.

Fókuszban az innováció - Júniusban ismét NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow

2022. április 11. 17:08

A 42 hektáros területen izgalmas programokkal, széles körű gép- és inputanyag-bemutatóval készülnek a szervezők.

A szántóföldi napokon kiderül, mit tudnak a gépek!

2019. május 21. 10:39

Az AXIÁL Kft. 500 négyzetméteres területen állógép-, és 4500 négyzetméteres területen mozgógép-bemutatóval készül a mezőfalvai kiállításra. A május 23-24-ei rendezvényen a szántóföldi növénytermesztés leghatékonyabb gépeit teszik próbára.