Gépinfo
Gépinfo

Erdészeti pályázatokat jelentetett meg a Miniszterelnökség

Erdészeti pályázatokat jelentetett meg a Miniszterelnökség

Agrofórum Online

Két új pályázatot ismerhettek meg az erdőgazdálkodók 2017. március 27-én a Vidékfejlesztési Program keretében. A felhívások összesen 6,24 milliárd forint értékben nyújtanak támogatást erdészeti beruházásokra, illetve erdészeti genetikai erőforrások fejlesztésére.

A beruházási támogatás célja az erdőgazdálkodás hatékonyságának javítása érdekében gépek, eszközök beszerzése, valamint az erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását, tárolását szolgáló fejlesztések elősegítése. Az erdészeti ágazat technológiai színvonalának javítására maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A genetikai erőforrások fejlesztése a magyarországi erdészeti fafajok genetikai változatosságának hosszú távú fenntartásához járul hozzá. A már meglévő genetikai megőrzésre szolgáló területek fejlesztésére, illetve újabbak létrehozására 100 százalékos támogatási intenzitás mellett igényelhető forrás.

A „Erdészeti genetikai erőforrások fejlesztése” című pályázatra 2017. április 28. és 2019. március 29. között nyújthatók be a kérelmek, az „Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások” elnevezésű felhívásra pedig 2017. június 1. és 2017. december 4. között lehet pályázni a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. A beérkezett kérelmek elbírálására értékelési szakaszonként kerül sor.

A pályázati felhívások részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon olvasható bővebb információ.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ilyen lesz a debreceni BMW!

2024. április 17. 13:10

A BMW Group új tanulmányautója első ízben enged betekintést a Neue Klasse modellgeneráció SAV karosszériaváltozatába.

Skoda Epiq: itt az új elektromos városi SUV!

2024. április 16. 11:10

A Skoda AUTO közzétette tisztán elektromos, akkumulátorhajtású (BEV), városi SUV-crossover modelljének nevét, valamint az újdonságra első betekintést kínáló dizájntanulmányát.

Munka közben is optimalizálható a traktor működése

2024. április 16. 10:10

A Trelleborg először a SIMA 2022 kiállításon mutatta be az adaptív gumiabroncs-felügyeleti rendszerét (ATMS – Adaptive Tire Management System), amely elnyerte a SIMA Innovációs Díj bronzérmét.

Demózni vitte önjáró takarmánykeverő-kiosztóját a Valkon

2024. április 15. 07:40

Új géptípussal bővült idén a Valkon 2007 Kft. kínálata, amely az 1971-ben alapított francia Lucas G takarmánykeverő-kiosztó gépekre szakosodott vállalat legújabb modellje.

Nincs elég ember az erdőkben sem, de a Vimek fakitermelő gépe megoldást jelenthet

2018. november 23. 05:56

A gép tengelytávja 2,1 méter, az első kerekek pedig 80 fokban befordíthatók, így 5,5 méteres fordulókört érhetünk el vele.

Gépészet Videó

Megemelték az erdészeti gépberuházások támogatás keretösszegét

2019. december 9. 16:32

A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap 2020. december 31-re változott.

Így dolgozik a magyar erdőkben a legújabb finn fakitermelő gép

2018. december 16. 12:29

Az új fakitermelő géppel lényegesen kényelmesebb és hatékonyabb a munka, mint az elődjeivel.

Gépészet Videó

Hatalmas erdészeti gépek lepték el Sopront

2018. szeptember 16. 07:50

Hazánk legjelentősebb szakai rendezvényén ezúttal is számos érdekes és hasznos erdészeti gépet, technológiát láthattak a látogatók.

Gépinfo Videó