Gépinfo
Gépinfo

Jelentősen bővült az első félévben a traktorpiac

Jelentősen bővült az első félévben a traktorpiac

Agrofórum Online

A magyarországi autópiac épp csak kezd „magához térni”, a traktorértékesítés azonban már erőteljesen bővült az idei első hét hónapban – derül ki a Magyar Lízingszövetség által közzétett adatokból. 

Míg január eleje és július vége között a tavaly ilyenkorinál több mint 20 százalékkal több, mintegy 40 ezer új személygépkocsi talált gazdára, addig a traktoreladások 71 százalékkal bővültek ugyanezen idő alatt. Az idén, július végéig összesen 3201 traktort adtak el Magyarországon.

Az úgynevezett lassú traktorok eladása 37 százalékkal bővült, számuk 1446 volt, a hagyományos traktorokból 1755 darabot adtak el a kereskedők, szemben az előző év azonos időszakában értékesített 818 traktorral.

A lízingszövetség szerint a „traktorvásárlási lázban” a jegybank növekedési hitelprogramja mellett az is szerepet játszott, hogy erősödött a vállalkozások pénzügyi helyzete, és bátrabban vágnak bele ilyen – részben lízingkonstrukcióval finanszírozott – beruházásokba. A szövetség közleménye idézi Lévai Gábort, a Magyar Lízingszövetség főtitkárát, aki elmondta: a traktorokat magukba foglaló mezőgazdasági gépek esetében a finanszírozott érték az idei első félévben 24 milliárd forintra rúgott, ami 20 százalékos növekedés a tavalyi első félévi adathoz képest. A mezőgép-finanszírozáson belül főszerepük van a traktorbeszerzéseknek, ezek a finanszírozott érték 54-55 százalékát adják.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő ütemben fejlődik a Lemken és a Krone közös autonóm gépe

2024. március 27. 08:10

Nem kérdés, hogy az autonóm gépek jelentik a mezőgazdaság jövőjét, egyrészt a nagyobb hatékonyság elérése, másrészt pedig a máris égető munkaerőhiány miatt. Két német nagyágyú, a Lemken és a Krone is összefogott ezen a téren.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Ez a Toyota pickup 2,6 millió kilométer után ment nyugdíjba

2024. március 24. 16:10

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

70 éves a Valtra traktor

2021. január 24. 04:36

A cég nem elégszik meg a jelen sikereivel, hanem versenyeket hirdet a jövő traktorainak megálmodására.

Az AGCO nyolc 2021 AE50 Awards díjat nyert

2021. február 4. 06:36

Az AGCO győztes termékei reprezentálják a cég okos, innovatív és globális agronómiai fókuszú fejlesztési célkitűzéseit, amelyek lehetővé teszik a farmerek produktív és fenntartható gazdálkodását.

Traktorpiaci körkép – Górcső alatt 2022 első negyedéve

2022. július 7. 11:34

Az erősen nyereséges 2021-es évet követően 2022 első negyedévében az európai traktorpiac enyhe visszaesést mutatott.

Traktorokkal tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak miatt a francia gazdák

2019. november 28. 09:03

Franciaország hat régiójából az agrártárca összesítése szerint 1086 traktor érkezett a főváros köré a hetekkel ezelőtt meghirdetett tiltakozó napra, amelyen a tüntetők képviselői azt követelték, hogy azonnal fogadja őket Emmanuel Macron államfő.