Gépinfo
Gépinfo

Mindent az emberek mozgatnak

Mindent az emberek mozgatnak

Axiál Kft.

2020. január 23-án, szerdán tartotta az AXIÁL Kft. a Hungexpon, az AgrárgépShow keretében a hagyományos évértékelő sajtótájékoztatóját.

A rendezvényen elsőként Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője ismertette a jelenlévőknek az aktuális piaci trendeket, melyek a novemberi, hannoveri Agritechnica kiállításon jól láthatók voltak. Egyre inkább előtérbe kerül a digitalizáció, a drónok és az 5G, a vezető nélküli traktorok, az autonóm sorközművelők. Megjelent már az ún. szelektív permetező is, mely csak oda permetez, ahova szükséges. Egyre többen keresik a gyomfésűket, illetve a hígtrágya-kijuttatás optimalizálására való törekvés is nő. Ezek a megoldások mind a környezetkímélőbb, hatékonyabb mezőgazdasági termelés irányába mutatnak.

Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos ügyvezetője ismertette a nemzetközi újdonságokat

A tulajdonos röviden ismertette azokat a díjat nyert innovációkat, melyeket az AXIÁL Kft. beszállítói jelenítettek meg az Agritechnica kiállításon. Ilyen az ezüstérmet kapott:

  • FENDT 200 VARIO VFP Braun munkagép-kombinációval.
  • APS SYNFLOW WALKER – a CLAAS LEXION szalmarázóládás modellek új cséplőszerkezete.
  • CEMOS AUTO CHOPPING – a CLAAS LEXION szalmaszecskázó automatikus beállításáért felel.
  • CEMOS AUTO PERFORMANCE – a CLAAS JAGUAR silózóban szabályozza a motorteljesítményt és a menetsebességet.

A hannoveri kiállításon hirdették ki „Az Év Traktora” díjakat, amit egy, az AXIÁL által forgalmazott márka két típusa is kiérdemelt:

  • Az Év Traktora 2020” kategória nyertese a FENDT 942 Vario,
  • „Az Év Legjobb Univerzális Traktora 2020” kategória győztese a FENDT 314 Vario Profi+ lett.

A 2020. január 22. és 25. között megrendezésre került AgrárgépShow kiállításon pedig:

  • Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ-ban részesítették a Gépesítés kategóriában a hatodik generációs Fendt 900 Vario traktorszériát.
  • Nemzetközi Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ-at kapott Gépesítés kategóriában a CLAAS APS SYNFLOW WALKER cséplőszerkezet.
  • Nemzetközi Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ-at adott a zsűri Gépesítés kategóriában a HORSCH RowControl elosztó torony megoldásnak, mely gabonavetőgépekhez elérhető.
  • Prémium oklevélben részesült a pályázaton a Manitou MLT 733 115 LSU Easy Manager telemetriai rendszerrel.

Általánosságban elmondható, hogy a gépek egyre bonyolultabbak és egyre nagyobbak, melyet az indokol, hogy míg például 1900-ban 5 embert etetett egy gazdálkodó, addig 2020-ra már hozzávetőleg 155 ember élelmiszerellátásáért felel. Így egyre nagyobb a felelősség a gyártókon és forgalmazókon, hogy megbízható gépeket, berendezéseket és eszközöket kínáljanak ügyfeleiknek.

Az AXIÁL Cégcsoport – AXIÁL Kft., MANAX Kft., AXIÁL Financial Services Kft. – Magyarországon 19 telephellyel és 900 fős munkavállalói kollektívával segíti a hazai gazdálkodókat abban, hogy céljaiknak, igényeiknek megfelelő termékeket és háttérszolgáltatásokat találjanak. Az elmúlt évek gépberuházási pályázatainak következményeként megjelent az ügyféligény az alkatrészellátás volumenének a növelésére, erre reflektálva a vállalat bajai központjában található 5000 négyzetméteres Alkatrész Logisztikai Központjának bővítését vette tervbe mintegy 2400 négyzetméterrel, egy 48x48x16 méteres épülettel. A fejlesztés részeként továbbá egy szűkfolyosós automata raktározási rendszer bevezetését tervezi a vállalat.

Az AXIÁL Kft. 2019-ben is folytatta telephelyfejlesztési programját, decemberben adta át új sárvári telephelyét. A 9600 Sárvár, Ipartelep u. 10. számon található vadonatúj telephelyre a tapasztalt szombathelyi kollektíva költözött át, akik 2007 óta szolgálják ki a környék gazdálkodóit és vállalkozóit.

Bár egyre több szegmenst hat át a digitalizáció, de továbbra is az emberek mozgatnak mindent, akiknek a munkájára, szaktudására a jövőben is szükség lesz. Az AXIÁL Kft. 2009 óta összesen 44 fő kooperatív szakmai gyakornokot fogadott a vállalat különböző szervezetei egységeinél, akik legnagyobb részt, tanulmányaik befejezése után is a cégnél maradtak. A bajai központú vállalkozás szerencsés helyzetben van szakmai utánpótlás terén, de az ágazatban továbbra is szükség van az agrárgépészekre.

Az AXIÁL Kft. tulajdonosától a vállalat ügyvezetője vette át a szót. Pintér Zsolt elmondta, hogy a növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok eredményesen zárhatták az évet, amely jó alap lehet a további gépberuházásokhoz. A tejpiac normalizálódott, az építőipari beruházásokat kiszolgáló géppiac pedig növekedett. A világon mintegy 200 millió sertést vágtak ki az elmúlt időszakban, az emiatt keletkező piaci űr következtében a sertés hazai ára egészen 565 Ft/kg-ig emelkedett. Ugyanakkor valamennyi gazdálkodónak továbbra is meg kell küzdenie a szélsőséges időjárással, csapadékeloszlással és a generációváltás problémájával.

Dr. Hajdú József és az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint 2019-ben 177 milliárd forint volt a magyarországi gépberuházások nominál értéke. Az AXIÁL Kft. 2019. évi nettó forgalma 88,3 milliárd forint volt – nyilatkozta az ügyvezető.

A rendezvényen szó esett továbbá arról, hogy mind az emberi – pl. nagyszámú dolgozói továbbképzés – mind a tárgyi erőforrásokat fejleszti – pl. járműflotta és a szervizautókban található nagyértékű felszerelés – az AXIÁL Kft. annak érdekében, hogy az ügyfelek számára továbbra is magas szintű, rugalmas szolgáltatásokat tudjon biztosítani.

Az évértékelő beszédeket követően, a sajtótájékoztató végén az AXIÁL Kft. átalánydíjas szervizszolgáltatásait igénybe vevő, három kiemelt ügyfelének adott díjat. Az elismeréseket Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi a cég tulajdonos-ügyvezetője, Mezőfi Gábor a Vevőszolgálat igazgatója, és Torgyik Attila a Szervizüzletág igazgatója adta át az egyes régiók vezetőinek segítségével. Díjat kapott:

  • a Somogyvári Mg. Zrt., melyet Jancsekity Ferenc elnök-igazgató vett át.
  • a KOVINVEST Kft., melyet Kovács Herman ügyvezető vett át.
  • és az AGRICOLA 2011 Kft., melyet Orbán István tulajdonos-ügyvezető vett át.

Az AXIÁL Kft. ezúton is köszöni partnerségüket!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő ütemben fejlődik a Lemken és a Krone közös autonóm gépe

2024. március 27. 08:10

Nem kérdés, hogy az autonóm gépek jelentik a mezőgazdaság jövőjét, egyrészt a nagyobb hatékonyság elérése, másrészt pedig a máris égető munkaerőhiány miatt. Két német nagyágyú, a Lemken és a Krone is összefogott ezen a téren.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Ez a Toyota pickup 2,6 millió kilométer után ment nyugdíjba

2024. március 24. 16:10

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

Gazdaságos szerves és hígtrágya-kijuttatás a Fliegl új fejlesztéseivel

2023. január 26. 07:29

Idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját a Fliegl magyarországi üzeme.

Öt új, bőtermő szójafajta követheti a Pannon régió díjnyertes vetőmagját

2019. február 11. 06:52

A következő két évben még legalább öt olyan szójafajtával készül a Mauthner csoport, ami hasonlóan nagy visszhangot kelt, mint az Agelica vagy az Atacama.

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.

Világítótorony a gazdáknak - Fliegl Tracker járműfelismerő rendszer

2018. január 23. 18:18

A Fliegl adathordozók a nyomonkövetés mellett a biztonságot is növelik a betakarítás csúcsidejében.