Gépinfo
Gépinfo

Rekordforgalmat ért el tavaly a hazai mezőgéppiac

Rekordforgalmat ért el tavaly a hazai mezőgéppiac

AKI/NAK

A magyar mezőgéppiac a 2017. évi fellendülés után 2018-ban is dinamikusan növekedett és ezzel rekordforgalmat ért el – közölte az AKI.

Magyarországon a gazdálkodók, mezőgazdasági vállalkozók 175 milliárd forint (+15 százalék) értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket 2018-ban, miközben az alkatrészekre több mint 49 milliárd forintot fordítottak (+11 százalék), amely összeg minden eddigi mezőgép-értékesítést felülmúlt. Ezt a folyamatot a kedvező finanszírozási lehetőségek, a hitelezés és a lízing egyaránt segítették. A gazdálkodók továbbra is az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet. A mezőgazdaságigép-beruházások értékének 55 százalékát adták az erőgépek és 45 százalékát a munkagépek, valamint az egyéb gépek. A teljes értékesítésen belül a traktorok 34 százalékos, a gabonakombájnok 12 százalékos arányt képviseltek.

A precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközök iránti kereslet növekedése egyre fontosabb szerepet játszik a géppiac bővülésében. A szakemberek arra számítanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2019-ben induló Növekedési Hitelprogram Fix (NHP Fix) elnevezésű finanszírozási konstrukciója fenntartja a gépberuházások iránti érdeklődést az idei évben is.

A géppiaccal párhuzamosan a lízingpiac is erősödött. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az elmúlt év 14 százalékos növekedést hozott, így rekordnagyságú, 82 milliárd forint volt az új mezőgazdasággép-finanszírozás.

További részletek ide kattintva érhet el.

Bemutatkozik az Aston Martin DBX - belső tere először látható

2019. november 12. 06:37

Miközben a DBX belső filozófiájának központi szereplője a vezető, a modell minden egyes részletét úgy alakították ki a fejlesztők, hogy az a lehető legsokoldalúbb teljesítményt nyújtsa, legyen szó sport célú vagy családos felhasználásról.

E-Control Mobile alkalmazással kalibrálható Väderstad vetőgépek

2019. november 11. 14:50

Mivel az okostelefon vezeték nélkül kapcsolódik a Väderstad vetőgéphez, a gép kezelője szabadon mozoghat a gép körül a kalibrálás közben.

Agritechnica: bemutatkozik a központi magfeltöltésű Tempo L modellváltozat

2019. november 11. 14:20

Az új központi magfeltöltésű funkció a Tempo L vetőgép egyes modelljeihez lesz rendelhető, úgymint Tempo L 12, Tempo L 16, Tempo L 18 és Tempo L 24.  

Nem volt jó negyedéve a Case és a New Holland tulajdonosának

2019. november 11. 09:03

Az agrártermékekből származó bevételek 36 százaléka származott Észak-Amerikából, 32 százaléka Európából, 17 százaléka Dél-Amerikából és 15 százaléka a világ többi részéről.

Kombájn, traktor, rakodógép, permetezőgép, fejőrobot - Ezekkel vár az Axiál az AgrárgépShow-n!

2019. január 13. 08:59

A hagyományokhoz hűen az AXIÁL Kft. 2019. január 23. és 26. között ismét megrendezi 5-let Show névre keresztelt színpadi produkcióját.

Traktorpiac: több mint száz traktort adott el a John Deere márciusban

2019. április 8. 09:54

A márciust toronymagasan a John Deere nyerte a traktoreladások terén 109 darabbal, ami 30 százalékos piaci részesedést jelent. A második a Case lett 40 darabbal, míg harmadik a Fendt 27 eladással.

Egy kétéves traktort eladni őrültség, de a FENDT 1050-esért megérte

2019. október 21. 09:45

A klasszikus családi gazdaságban már 20 éve csak FENDT traktorok dolgoznak, néhány hete pedig megérkezett a legújabb erőgépük is, egy 1050-es típus.

Traktorpiac: növelte előnyét a John Deere

2019. március 6. 08:28

Az első két hónapban összesen már 363 traktort helyeztek forgalomba, ez 28,7 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Az első két hónap összesített márkasorrendjét a John Deere vezeti 48 darabbal, a Case és a New Holland előtt.