Gépinfo
Gépinfo

Változnak a drónokra vonatkozó szabályok 2020-tól

Változnak a drónokra vonatkozó szabályok 2020-tól

mti

Változnak a drónokra vonatkozó szabályok 2020. július 1-jétől két új uniós rendelet értelmében  - mondta Novák Zoltán ügyvéd csütörtökön az M1 aktuális csatornán. 

Közölte: az Európa Bizottság annak érdekében fogadta el az új szabályozást, hogy a drónok megnövekedett száma mellett is biztosítsa az emberek védelmét és biztonságát a levegőben és a földön.

A két új rendelet szabályozza a drónok használatát, gyártását és forgalmazását. A szabályozás használat szempontjából kategorizálja a drónokat, így a szabadon használhatók mellett lesznek engedélyhez kötött és hatósági ellenőrzés mellett működtethető drónok is – mondta.

Az engedélyhez nem kötött – fél kilogrammnál könnyebb – drónok nem repülhetnek emberek felett és a működés közben az irányítónak folyamatosan szemmel kell tartania eszközét.

Ha a drón működtetése nem felel meg akár csak az előbbi szempontok egyikének, akkor a tulajdonosnak engedélyt kell váltania a használatához – fűzte hozzá.

Novák Zoltán megjegyezte: a nagyobb drónok tulajdonosainak be kell jelentkezniük egy nyilvántartásba.  A dróntulajdonosok felkészítése érdekében a következő egy évben a bizottság segédanyagokat fog közzé tenni, amelyben többek között arról is tájékoztat majd, hogy hogyan kell elkészíteni az engedély kiváltásához szükséges kockázatelemzést – mondta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ők nyerték a Fliegl Abda Kft. év kereskedői díját – Rekorderedmények a mezőgazdasági eszközök értékesítésében

2024. április 18. 16:10

A Fliegl Abda Kft. minden évben fontosnak tartja, hogy kiemelje és díjazza legeredményesebb kereskedőinek a munkáját. Közel tíz éve támogatása jeléül minden évben egy saját kivitelezésű díjjal és egy oklevéllel teszi eme közösen elért sikert emlékezetessé.

Átadásra került az 1000. eladott Tempo Magyarországon!

2024. április 18. 14:10

A Väderstad magyarországi leányvállalata egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. Az 1000. Carrier, majd 1000. Rapid és a 6000. Magyarországon értékesített Väderstad munkagép után, 2024. április 4-én ünnepélyesen átadta a Magyarországon értékesített 1000. Tempo szemenkénti vetőgépet, mely egy 750 mm-es sortávú, 12 soros Tempo L.

Ilyen lesz a debreceni BMW!

2024. április 17. 13:10

A BMW Group új tanulmányautója első ízben enged betekintést a Neue Klasse modellgeneráció SAV karosszériaváltozatába.

Skoda Epiq: itt az új elektromos városi SUV!

2024. április 16. 11:10

A Skoda AUTO közzétette tisztán elektromos, akkumulátorhajtású (BEV), városi SUV-crossover modelljének nevét, valamint az újdonságra első betekintést kínáló dizájntanulmányát.

Hogyan változtatják meg a mesterséges intelligenciával működő drónok az agrár-technológiai helyzetet Indiában?

2023. április 28. 11:16

A mesterséges intelligencia és a számítógépes oktatási technológiák alkalmazása a mezőgazdaságban az elkövetkező évtizedekben megváltoztathatja az éhezés elleni küzdelmet és javíthatja a mezőgazdasági protokollokat.

Kötelező a permetező drónok típusminősítése

2022. január 11. 06:17

A Nébih a már értékesített eszközök esetében 2022. április 30-ig biztosít lehetőséget a típusminősítési eljárás pótlólagos lefolytatására.

Miért invesztál a világ legnagyobb sörgyártója a mezőgazdasági technikába?

2020. június 30. 09:11

Az AB InBev a világ legnagyobb sörgyártója komolyan veszi a minőségi alapanyag-felhasználást, ezért 13 ország sörárpa termesztőivel tart szoros kapcsolatot, a fenntartható termesztéstechnológia segítése érdekében.

Nemzetközi piacra készül a magyar permetező drón

2022. szeptember 22. 11:27

A győri Széchenyi István Egyetem fontos szereplője a drónkutatásnak.