Megújuló energia
Megújuló energia

Elfogadta a Kormány a Nemzeti Erdőstratégiát

Elfogadta a Kormány a Nemzeti Erdőstratégiát

Agrofórum Online

A hosszú távú koncepció megszabja az ország területének egy ötödével való gazdálkodás irányait 2030-ig, és választ keres az erdőkkel kapcsolatos kihívásokra.

A Magyar Közlönyben megjelent hosszú távú koncepció megszabja az ország területének egy ötödével való gazdálkodás irányait 2030-ig, és választ keres az erdőkkel kapcsolatos kihívásokra.

Hazánk nemzeti kincsének számító erdeink jelentősége az elmúlt évtizedekben megnőtt, hiszen kiemelkedő földhasznosítási formának számít, az egészséges emberi környezet alapvető részét képezi. Olyan mikro-klimatikus tényező, amely a biodiverzitás megőrzésének fontos eleme, ugyanakkor megújuló erőforrásként gazdasági hasznosítása rendkívül jelentős. Mindezek mellett az erdőségek egészségügyi-szociális, kulturális, turisztikai, valamint oktatási, kutatási célokat szolgáló szerepe is egyre növekszik. Az új erdészeti stratégia a védelmi, gazdasági és közjóléti funkció hármasának kiegyensúlyozott érvényesülését biztosítja.

A stratégia alapját a Nemzeti Erdőprogram (NEP) adta, amely középtávú programként 2006-2015 közötti időszakra határozta meg az erdőt érintő szakmapolitikákat. Ennek lejártát követően a Nemzeti Erdőstratégia (NES) kialakítása során a Földművelésügyi Minisztérium figyelembe vette az azóta kialakult nemzetközi trendeket, valamint az új szakmai kihívásokat. A klímaváltozás kezelése és az arra való felkészülés – mint az egyik legaktuálisabb kihívás – kapcsán megfogalmazott iránymutatások célja megvédeni és lehetőségek szerint növelni az ország fával borított területeit. A NEP alapjain a NES tíz fejlesztési célt határozott meg. Ezek kidolgozásába bevonták a részterületért felelős és irányadó szervezetek, képviseletek, a kormányzati felelős részlegek és a külsős stratégiai partnerek szakértőit is (OEE, MEGOSZ, FAGOSZ, PSH). Az egyeztetések során elkészült anyag széleskörű társadalmi és szakmai összefogás eredménye, amit jól mutat nagymértékű támogatottsága is.

A NES további célja a gazdálkodás és az erdei ökoszisztémák folyamatainak összehangolása, illetve az erdei ökoszisztéma-szolgáltatások megvalósítása. A társadalmi-, és tárcaközi egyeztetéseken a NES széles körű támogatást kapott és 2016. október 13-án lépett hatályba.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az öt legnagyobb hiba, amit fával fűtve el tud követni

2024. március 6. 16:10

Német kutatók vizsgálták a fűtés közben elkövethető hibákat, és hogy milyen hatásuk lehet a fűtési teljesítményre. Az eredményt most mi is megosztjuk Önökkel.

Magyar fejlesztés a lítium-alapú akkumulátorok ígéretes alternatívája

2023. november 28. 12:40

Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói. Az új típusú energiatároló cellulóz alapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként, a fejlesztés már a léptéknövelés fázisában tart.

Mennyi van még a világ legértékesebb fájából?

2023. november 4. 10:10

Vajon melyik lehet a világ legértékesebb fafajtája és minek köszönheti ezt a címet? Mennyibe kerülhet? Hány példány él még belőle és hol találhatóak ezek?

Egymilliárd fa elültetésére vállalkozott egy globális projekt 

2023. szeptember 19. 16:10

Valószínűleg mindenki hallott már valamit az „Egymilliárd fa” ültetéséről. De vajon mikor indult ez a program és ki vesz benne részt? Hol tart a projekt és mit tudunk róla?

Dübörög az erdőtelepítés

2020. január 29. 14:17

Az eddig létrehozott összes új erdőterület közel fele, nagyjából háromezer hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében létesült. Emellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megye együttes részaránya is megközelíti a 25 százalékot.

Válságos évet zár az erdőgazdálkodási ágazat

2020. december 22. 08:07

A koronavírus-járvány okozta gazdasági problémák erősen sújtották a hazai erdőgazdálkodókat, a vállalkozások jelentős része jelenleg szünetelteti a tevékenységét. A mostani válság az ágazat mélyebben gyökerező problémáira is rámutatott, mindezek megoldásában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara partnere kíván lenni az érintetteknek.

Az erdőgazdálkodás módjai és az élőhely-megőrzés fontossága

2022. február 28. 04:36

Milyen módjai léteznek az erdőgazdálkodásnak? Mit jelent a vágásforduló és a száradéktermelés? Hogyan kapcsolódik mindez az erdei élőhelyek megőrzéséhez?

Módosult az erdei ököszisztéma pályázat

2019. április 6. 07:08

Ismét módosult a „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című pályázat.