Növénytermesztés
Növénytermesztés

A kárenyhítési alap a vihar és jégeső okozta károk esetében is elérhető

A kárenyhítési alap a vihar és jégeső okozta károk esetében is elérhető

Agrofórum Online

Az elmúlt napok viharai és jégesői az országban számos helyen okoztak károkat.

Az elmúlt napok viharai és jégesői az országban számos helyen okoztak károkat. A Földművelésügyi Minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a viharok és jégeső által okozott mezőgazdasági károk részei a kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszernek.

Ezért fontos, hogy az agrárkár-enyhítési rendszerben tag termelők az elmúlt napokban elszenvedett káraikat a mezőgazdasági káresemény bekövetkezését követő 15 napon belül jelentsék be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapjáról elérhető Elektronikus Kárbejelentő Felületen.

A mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének napja a vihar és jégeső esetében az a nap, amikor a káresemény első alkalommal észlelhető. Így a kárt szenvedett termelőknek az elkövetkező 2 hétben kell megtenniük a kárbejelentéseiket az arra szolgáló elektronikus felületen, amelyhez a falugazdászok megfelelő szakmai segítséget tudnak nyújtani. A kárbejelentésben foglalt, legalább 30%-os hozamcsökkenést az agrárkár-megállapító szerv igazolja.

A kárenyhítési rendszernek kötelezően tagja az a termelő, aki

–    a szántóföldi művelési ágban legalább 10 hektár,

–    a szántóföldi zöldségfélék esetén legalább 5 hektár, míg

–    az ültetvények tekintetében legalább 1 hektár termőterületet művel.

A fenti mérethatár alatti területtel rendelkező termelőknek (önkéntesen csatlakozók) érdemes megfontolniuk a csatlakozást a kárenyhítési rendszerhez, amelyet az idei évben – tekintettel arra, hogy az Egységes Kérelem benyújtásának határidejét meghosszabbítottuk – legkésőbb 2015. június 16-ig tehetnek meg.

A termelőknek minden év szeptember 15-ig kell a kárenyhítési hozzájárulásukat befizetni a Kárenyhítési Alapba, amelyet az állam legalább ugyanakkora összeggel egészít ki. Az így képzett összeghez társul még a korábbi évekből áthúzódó maradvány összege is, ezáltal a Kárenyhítési Alap forrása összesen 21-22 milliárd forint lesz, amely 2016 márciusában fog rendelkezésre állni a termelők számára többek között a mostani károk kezelése érdekében is.

Szerencsések azok a termelők, akik a 2015. évre már megkötötték a díjtámogatott mezőgazdasági biztosításukat, ugyanis a vihar – illetve jégesőkárok mindhárom („A”, „B” és „C”) biztosítási konstrukciónak a részei.

A termelőket továbbra is bíztatjuk a díjtámogatott biztosítások kötésére, hiszen azzal a káraik csökkentésén túl az agrárkár-enyhítési pillérből származó kárenyhítő juttatásukat is maximalizálhatják. Ugyanis a kárenyhítési rendszerben a termelő abban az esetben részesülhet teljes összegű kárenyhítő juttatásban, amennyiben tárgyévi referencia hozamértékének legalább 50 %-ára mezőgazdasági biztosítással rendelkezik.

(Földművelésügyi Minisztérium)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőből végeztek növénykondicionálást és szárbontást

2024. április 17. 17:40

Két drón is a levegőbe emelkedett a Pest vármegyei Gödöllő határában, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szárítópusztai telephelyén.

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezték – lehet öntözni!

2024. április 16. 13:10

Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

Már a paradicsomot is drónok porozzák be

2024. április 15. 12:40

A Two Wellsben található Perfection Fresh farm drónokat integrál a paradicsomtermesztési folyamatokba ellenőrzött üvegházi körülmények között. A kísérlet célja az, hogy megoldást találjanak a paradicsomtermesztés kritikus szempontjának számító beporzás kihívásaira.

Újra megnyílik a pályázat a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére

2022. június 4. 14:13

Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás.

Miért haltak el a beültetett muskátlipalánták?

2023. április 11. 04:36

Beültetett muskátlinövényeim levelei elhaltak. Évek óta futómuskátlit nevelünk, gyönyörűek szoktak lenni, idén pórul jártunk. Mi történhetett velük? Mindent úgy csináltunk, ahogy szoktuk, az ablakpárkányon vannak.

Fagyok és aszály! Elkéstem a biztosítással?

2020. április 27. 08:52

Az idén még nagyobb jelentősége lesz annak, hogy biztosítsuk növényeinket valamilyen formában, mert a fagyok és az aszály már most jól láthatóan visszafordíthatatlan károkat okoz az ország teljes területén.

Hogyan mutatkozik meg a gyümölcsfák virágain a tavaszi fagykár?

2023. április 9. 11:36

Hogyan mutatkozik meg a gyümölcsfák virágain a tavaszi fagyok által okozott károsodás?