Növénytermesztés
Növénytermesztés

Agrometeorológia: a hét végére meleg eső ígérkezik

Agrometeorológia: a hét végére meleg eső ígérkezik

Országos Meteorológiai Szolgálat

A nagy területeket érintő belvíz miatt napos, száraz, szeles időre lenne szükség.

A számítások szerint azonban a hét végére újabb jelentős mennyiségű csapadék érkezik. Jó hír, hogy a hőmérséklet viszont tovább emelkedik, és egy hetes időtávra eltűnnek majd az éjszakai fagyok.

Az elmúlt héten kedden hiába léptünk át a csillagászati tavaszba, az időjárás még igencsak télies idővel indult. Sőt, a délkeleti országrészben még pénteken is havazott. A hét elején a nappali maximumok csak 0 Celsius fok közelében alakultak, majd a hét közepén már 5 fokig, a hét végére pedig 5  és 10 fok közé emelkedett a hőmérséklet. Ez utóbbi érték is több fokkal maradt el az ilyenkor szokásos értéktől. A hét elején a sok felhő miatt nem alakult ki -5 foknál erősebb fagy.

A hét közepére csökkent a felhőzet, és a leghidegebb reggelen, csütörtökön országszerte -5 és -10 fok között alakultak az éjszakai minimumok. A múlt hét elején még az ország nagyobb részét néhány centiméteres hóréteg fedte, mely csak nagyon lassan, a hét végére olvadt el. Az elmúlt héten a délkeleti határszélen volt jelentősebb csapadék, pont a belvízzel legérintettebb területeken. Arrafelé 5-10 mm között alakult a heti lehullott csapadék mennyisége, míg az ország nagyobb részén 5 mm alatt maradt.

A talaj teljesen telített nedvességgel, a sok csapadék miatt elsősorban az Alföldön tovább nőtt a belvizes területek kiterjedése. A talaj hőmérséklete a fölső 20 cm-es rétegben jelenleg többnyire 4 és 6 Celsius fok között alakul az országban.

A friss NDVI index térképeken egyelőre még sok a felhős, havas, azaz kitakart terület, de az anomália térkép egyértelműen zöld, vagyis az őszi vetések fejlettebbek az átlagosnál.

A heti összcsapadék (április 2. reggelig) a jelenlegi számítások szerint többnyire 15 és 25 mm között valószínű. A hét végén sokfelé fokozódik viharossá a légmozgás. A belvízhelyzetben a hét eleji javulás után a hét végére további romlás lehet. A csapadék hőmérséklete főleg a hét végén viszonylag magasnak (8-10 fok) ígérkezik, mely serkentőleg fog hatni a vegetáció fejlődésére. A talaj hőmérséklete tovább emelkedik majd, a hét legvégére akár már a 10 fokos értéket is elérheti 5 cm-es mélységben.

Az őszi vetések sokfelé belvízben állnak, a vizes, sáros talajra gépekkel rámenni nem lehet, így késésben vannak a mezőgazdasági munkák, de késésben van a vegetáció is. A csapadékos idő miatt idén egyelőre nincsenek száraz fű- és bozóttüzek, melyek ilyenkor szoktak előfordulni.

Öntözési terveket készítő vízitervezők elérhetősége

2019. július 23. 12:58

Az öntözés vízjogi engedélyes tevékenység. A vízjogi engedélyezési eljárás iránti kérelemnek pedig tartalmaznia kell az engedélyezési tervdokumentációt, elvi vízjogi engedélyezés esetén a műszaki megoldást tartalmazó dokumentációt.

A hat tonnát is meghaladja az őszi búza termésátlaga Tolna megyében

2019. július 19. 08:03

Az idei termésátlag országos összehasonlításban Tolna megyében a legjobb, az aszályos ősz és tél után a májusi csapadék segítette a kalászosok fejlődését.

Vertikális farmok lehetnek az emberiség megmentői

2019. július 17. 08:36

A növényeket termőtalaj nélküli, úgynevezett hidropóniás rendszerek segítségével termesztik, a napfényt pedig ledes világítótestek szimulálják, már-már tökéletesen.

Lencsetermesztés: új őszi fajtákkal, kiszámítható piaci viszonyok nélkül

2019. július 16. 08:08

A hazai növénytermesztési szerkezetben – elsősorban nagyfokú ökológiai érzékenységük miatt – a magfehérje pillangósok termesztése háttérbe szorult, az értékesítés biztonsága is alacsony.

AGRO.bio technológia ajánlata az őszi kalászosok eredményes termesztéséhez

2018. október 11. 11:41

A talaj egy élő rendszer, amelyben okszerű talajműveléssel biztosítható a növények hiánytalan, egyöntetű kelését lehetővé tevő magágy.

Rúgjuk fenéken a hasznos mikrobákat a talajban biostimulátorokkal!

2019. március 20. 11:15

Az AgrOptim növény-aktív biostimuláns hatóanyagtartalma segítségével növeli a fotoszintetikus aktivitást, ezáltal több gyökérnedvet állít elő a növény, ami a mikrobákat odacsalogatva feltárja az addig még nem felvehető formában lévő ásványi anyagokat, tápanyagokat.

Talajlazító ajánlat hazai referenciákkal és videókkal

2019. július 4. 13:51

A talajlazítás fontosságát nem lehet elégszer kihangsúlyozni, a megfelelő időben és módon végzett lazítás látványos eredményeket hozhat a termelésben. A talajlazító alkalmazásával javíthatjuk talajaink állapotát, megszüntethetjük a károsan tömörödött eke- és tárcsatalp réteget. A lazított talajrétegben a víz mélyebbre jut, növekszik a talaj levegőtérfogata és felgyorsul a talaj biológiai élete.

Gépészet Videó

A megfelelő növényt a megfelelő helyre! II. rész – a talaj fizikai félesége

2019. január 10. 05:37

Ne a növényhez válasszuk a helyet, hanem a helyhez válasszuk a növényt! A körülmények diktálnak, nem elsősorban az ízlésünk! – ezzel az intelemmel búcsúzott a cikk első része. Most a terítékre kerülő talajtextúrák megismerésénél is szem előtt kell tartanunk, hogy azok a megvásárolt növények fejlődhetnek a kertünkben egészségesen, amelyeknek megfelel kertünk talajának fizikai félesége.