Növénytermesztés
Növénytermesztés

Jön az eső – bajban lesznek, akik aratnak

Jön az eső – bajban lesznek, akik aratnak

OMSZ

A hétvége hűvös, de a legtöbb helyen száraz időjárása után a hét közepén csak kis mértékben melegszik az idő, és egy mediterrán ciklon hatására szerdán sokfelé kell esőre, majd csütörtökön és pénteken az eső mellett záporokra, zivatarokra is számítani.

A csapadék jót tesz a napraforgó és a kukorica fejlődésének, viszont hátráltatja a repce, illetve az őszi búza betakarítását.

A múlt péntekre virradó éjszaka átvonult hidegfront a vártnál kevesebb csapadékot hozott, jellemzően csak 2 és 10 mm közötti mennyiség öntözte a földeket, csak néhol hullott ennél több. A hétvégén főként északkeleten és délnyugaton fordultak elő záporok elszórtan 10 mm-t meghaladó csapadékkal.

A talajok vízellátottsága általában véve jónak mondható, a Tiszántúl északi felén is csökkent a vízhiány. A Mezőföld mellett a Nagykunság és a Hortobágy tájain a leginkább száraz a talaj, ugyanakkor a Körösök vidékén belvízfoltok is előfordulnak.

Szántóföldi növényeink közül az őszi árpát és repcét már aratják, és az őszi búza betakarítása is többfelé elkezdődött. A kukorica a címerhányás fenológiai állapotában van, és egyre többfelé virágzik a napraforgó.

Erdeinkben sok a vadon termő gomba. A termésérésben lévő kultúrákat a csapadékos időjárás már károsan érinti. Az esős, viharos idő károkat, terméscsökkenést és minőségromlást okoz. Ugyanakkor a kukorica és a napraforgó nagyon meg fogja hálálni az esőt. A kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következtek be.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképen a zöld tömeg aránya országszerte magas. A változást mutató térképen az egyre több sárga és vörös szín azt mutatja, hogy az őszi búza és a repce a termésérés fázisában jár, már nincs zöld tömege. Ugyanakkor zöld színek jelzik a kukorica és a napraforgó táblákon az intenzív zöld tömeg növekedését. Az anomália térkép alapján, a legtöbb helyen a sokéves átlag fölötti a zöld tömeg aránya, ahol nem, ott éppen az említett szántóföldi kultúrák idő előtti érése okozza a színes foltokat.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 650 és 740 foknap között járnak az országban. A magasabb értékek leginkább az Alföldön jellemzőek. Ezek szerint jóval az átlag és a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek, időben ez a sokéves átlaghoz képest körülbelül egy hónapos, a 2017-es évhez képest pedig körülbelül három hetes előny, azzal együtt is, hogy június utolsó harmadában kissé megtorpan az intenzív hőösszeg növekedés.  Ez az előny azt jelenti, hogy a növények (és a kártevők is) ennyivel hamarabb kapják meg az egyes fejlődési fázisaik eléréséhez szükséges hőmennyiséget.

Kedden még több órára kisüt a nap, és csak elszórtan kell záporokra, illetve zivatarokra számítani. Szerdától sok lesz a felhő, és az ország nagy részén eső, majd csütörtökön és pénteken az eső mellett záporok, zivatarok is várhatók. Pénteken már hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Péntek estig az ország nagy részén jelentős mennyiségű, 15-30 mm csapadékra van kilátás, de az északi országrészben helyenként ennél több is eshet. A csapadékos időt élénk, főként szerdán többfelé erős szél kíséri.

Szombattól jelentősen csökken a csapadékhajlam, a hétvégétől napos, száraz idő várható. A hajnali hőmérséklet kedden még 10 fok körül, illetve kevéssel a fölött alakul, majd a hét közepétől fokozatosan melegszik kissé. A legmelegebb órák hőmérséklete a hét közepén 19, 24 fok között alakul, néhány fokos melegedésre a hétvégén lehet számítani.

A jövőben is kiemelten támogatják a szójatermesztést? - Dr. Nagy István agrárminiszter válaszol

A szakpolitikus a vasvári székhelyű Karintia Kft. standján a szójatermesztés jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélt. De vajon hogyan fog változni a szójatermesztők támogatása?

Ideális talajteszt - Ismerjük meg jobban termőföldünket!

A hagyományos vegyi profil mellett, a VitTellus a talaj fizikai és biológiai egyensúlyát is méri, majd számszerűsíti. Tökéletes módszer, hogy a gazdák még jobban megismerjék földjüket, és a számok ismeretében megalapozottabb döntéseket hozzanak például a növényvédő szerek használatáról.

Négy tonna feletti hektáronkénti napraforgótermés? Nem elérhetetlen!

A napraforgó vetőmagpiac vezető agrárvállalatának szakértői szerint a jelenlegi kedvezőbb felvásárlási ár miatt idén emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó aránya.

Február eleje óta lehet fejtrágyázni

A trágyázási tilalmi időszak február 15-én ér véget, ugyanakkor a termésnövelő anyagok kijuttatása továbbra is az időjárástól függ.

A termelői pozíciók erősödése várható a hazai kukoricapiacon

Az elmúlt öt év legalacsonyabb kukorica-zárókészlete várható a 2017/18-as gabonapiaci szezon végére az Európai Unióban, miközben a termény készletei globálisan is csökkennek.

2018. február 26. 14:55

Kedvez az idő az aratóknak - kiváló a kukoricának, napraforgónak

A héten nagyobb részt száraz időre van kilátás, és visszatér a nyári meleg is. Ugyanakkor előre láthatóan pénteken-szombaton érkezik majd egy hidegfront nyugat felől, mely záporokat, zivatarokat, és pár fokos lehűlést is hoz. Ez után azonban gyorsan visszatér majd az aratásra ideális idő.

2018. július 3. 11:44

Újdonság a Syngenta kínálatában - nemcsak véd, többletet is ad a kalászosnak

Több éves kutató- és fejlesztőmunka eredményeként a kalászos gabona területén 2019-től elérhető a gazdálkodók számára az Elatus Era. A készítmény a rozsda, a szeptória, a foltbetegségek és a fuzárium ellen is sikerrel vethető be, emellett markáns zöldítő-termésnövelő hatással is rendelkezik.

2019. január 24. 09:54

Érdemes korán kezdeni? - Lombtrágyázási gondolatok

Meg kell vizsgálnunk, hogy mikor érdemes kiadni a lombtrágyát, ha szükséges, milyen kiegészítés kell mellé.

2018. március 1. 12:16