Növénytermesztés
Növénytermesztés

Kedvező terméskilátások a nyár elején

Kedvező terméskilátások a nyár elején

Agrofórum Online

A gazdák tavaszi árpából mintegy 74 ezer hektárt, kukoricából mintegy 1 millió 168 ezer hektárt vetettek el.

Összességében kedvezőnek nevezte az idei terméskilátásokat a jelenlegi vetési állapotok alapján Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár szakmai rendezvényen, Cegléden.

Az államtitkár kiemelte: az őszi gabonák állapota megfelelő, a vetésterületek mintegy 60 százalékban jó állapotúnak minősíthetőek. Az utóbbi időszak jelentős csapadékát a gabonák hasznosítani tudták, ezért kedvezőnek mondhatóak a terméskilátások. Őszi búzát mintegy 960 ezer hektáron, őszi árpát mintegy 235 ezer hektáron, őszi káposztarepcét pedig több mint 227 ezer hektáron vetettek a termelők.

A gazdák tavaszi árpából mintegy 74 ezer hektárt, kukoricából mintegy 1 millió 168 ezer hektárt vetettek el. Napraforgó közel 640 ezer hektáron került a földbe.

Az államtitkár elmondta, hogy az ágazat kibocsátása folyó alapáron 2015-ben elérte a 2454 milliárd forintot, amelyből a növénytermesztés 1428 milliárd forinttal, míg az állattenyésztés 854 milliárd forinttal vette ki a részét, amely a tavalyi év nehézségeire való tekintettel is figyelemre méltó eredmény. Az állattenyésztési ágazat pedig mintegy 3,3 százalékkal bővült 2014-hez képest.

Czerván György ismertette a foglalkoztatási adatokat is, eszerint a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 2015-ben 203,2 ezer fő volt, ami 13,6 ezer fővel több volt az egy évvel korábbinál, öt év alatt pedig 30,4 ezer fővel gyarapodott az ágazatban dolgozók száma, ez közel 18 százalékos bővülést jelent. Az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma 2015-ben 140,3 ezer fő volt, ez öt év alatt 15 százalékkal, 18,3 ezer fővel volt több mint 2010-ben.

Czerván György az agrárium forrásaival kapcsolatban megjegyezte: 2016-ban a nemzeti támogatás összege közel 92 milliárd forint, míg a közvetlen európai uniós források összege mintegy 396 milliárd forintot tesz ki.

Az Egységes Kérelem benyújtásával kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta: A gazdák összesen 4 985 204 hektárra igényeltek támogatást, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közel 177 ezer kérelmet fogadott be.

Fontos, hogy május 24. és június 17. között még beadhatóak a kérelmek, de naponta egy százalékkal csökken a megítélt támogatási összege. A május 23-i határidőig benyújtott kérelmeket június 15-ig szankciómentesen lehet módosítani – figyelmeztetett az államtitkár.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőből végeztek növénykondicionálást és szárbontást

2024. április 17. 17:40

Két drón is a levegőbe emelkedett a Pest vármegyei Gödöllő határában, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szárítópusztai telephelyén.

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezték – lehet öntözni!

2024. április 16. 13:10

Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

Már a paradicsomot is drónok porozzák be

2024. április 15. 12:40

A Two Wellsben található Perfection Fresh farm drónokat integrál a paradicsomtermesztési folyamatokba ellenőrzött üvegházi körülmények között. A kísérlet célja az, hogy megoldást találjanak a paradicsomtermesztés kritikus szempontjának számító beporzás kihívásaira.

NAK: az átlagostól elmaradó meggytermés várható idén

2020. június 13. 10:38

Az idei meggytermés, ha az időjárás a betakarítási szezonig nem szól közbe, nagyjából a tavalyi, szintén alacsony termésmennyiséggel egyezhet meg.

Gyenge lett az őszi betakarítás eredménye Békés megyében

2022. október 19. 10:17

A kalászosoknál szerény vagy nullás gazdálkodási eredményeket lehetett csak elérni; az őszi vetésű növényeknél viszont veszteséget könyvelnek el a gazdák.

Kukorica-szármaradvány fennhagyása ősszel és a bálák

2022. november 22. 07:37

A mezőgazdasági melléktermékek (mint biomassza) iránti mennyiségi- és minőségi igények folyamatosan növekednek. Ennek egyik oka, hogy a biomasszából előállított energia egyre nagyobb szerepet kaphat a megújuló energiatermelésben.

A gázár miatt drága a terményszárítás is

2021. november 6. 07:29

Franciaországban a kukorica betakarítása jóval elmaradt a korábban megszokott ütemtől, és a kései betakarítás fejfájást okoz a szárítási költségek megugrásával szembesülő termelőknek.