Növénytermesztés
Növénytermesztés

Kevés repce teremhet az idén Franciaországban

Kevés repce teremhet az idén Franciaországban

Syngenta blog

Franciaország az idei évben a tavalyinál 22 százalékkal kevesebb, csupán 3,8 millió tonna repcemagot takaríthat be – tájékoztatott a párizsi mezőgazdasági minisztérium a kedvezőtlen időjárást hibáztatva a terméscsökkenésért.

„Normandia kivételével nagyon rossz a helyzet” – áll a minisztérium jelentésében, amely szerint az őszi-téli aszályt fagy követte, ami gondot okozott a virágzás és a hüvelyképződés során, ráadásul a rovarkártevők is nagyon szaporák voltak.

Így tehát az előrejelzés szerint 2,94 tonnás hektáronkénti hozam várható, ami nem csupán a tavalyi 3,06 tonnától marad el, hanem ez a legalacsonyabb érték 2007 óta. Ráadásul nem csak a várható hozam csökkent, hanem a vetésterület is, hiszen amíg 2018-ban 1,61 millió hektáron takaríthatták be a repcét, idén már csak 1,31 millió hektáron terem a növény.

A franciaországi repce-termés szinte teljes egészében az őszi vetésből származik: a minisztérium becslése szerint csak 2000 hektáron vetették az idei tavaszon.

Ami az őszi árpát illeti, Párizs szerint 8,5 millió tonna várható, ami a vetésterület 1,28 millió hektárról 1,33 millióra való növelése révén 4,6 százalékkal több, mint a tavalyi termés. Igaz, amíg 2018-ban 6,36 tonna volt a hozam, idén már 6,41 tonnát várnak hektáronként.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Mindenki nyer vele: napenergiával működtetik az öntözést Dél-Afrikában

2024. március 24. 12:10

A dél-afrikai gyümölcsösökben sok helyen már inkább napenergiával működtetik az öntözőrendszereket ahelyett, hogy az országban bizonytalan energiahálózatra hagyatkoznának.

Tőzegmentes komposzt mint a műtrágyák alternatívája

2024. március 22. 14:10

A Wormganix tőzegmentes komposztja új lehetőséget kínál a műtrágyák helyett a fenntartható növénytermesztés és a talaj biológiai aktivitásának növelése érdekében.

Magukra találtak a gabonaárak

2020. március 20. 07:33

A kukorica ára 3 és fél éves mélypontról pattant fel, ahova az üzemanyagok iránti kereslet csökkenése miatt került az etanolpiaci kitettsége miatt.

Megjelent és ingyenesen letölthető a Nufarmer Magazin őszi száma (pdf)

2019. szeptember 10. 16:34

A tarlókezeléstől a csávázáson, majd a vetésen át egészen a téli nyugalmi állapotig lépésről lépésre foglalkozunk az aktuális teendőkkel, kollégáinkon kívül gyakorló szakemberek is megosztják tapasztalataikat, javaslataikat.

A szerdai rali után kicsit megnyugodtak a piacok

2022. szeptember 9. 07:37

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Vegyesen mozogtak a terményárak a szerdai kereskedési napon

2023. szeptember 28. 09:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ám a takarmánybúza értéke csökkent.