Növénytermesztés
Növénytermesztés

KITE technológiával a kimagasló hozamokért

KITE technológiával a kimagasló hozamokért

KITE Zrt.

Ha a naptárra pillantunk azonnal szembeötlik, hogy már júniust írunk, és annak ellenére, hogy még sokszor vesszük elő a pulóvert és az esernyőt, hivatalosan itt a nyár. Hamarosan kezdődik az őszi kalászosok betakarítási időszaka, amelyet rend szerint a forgalmazók és nemesítő házak fajtabemutatói előznek meg. A KITE Zrt.-nél sem volt ez másképp, 2019. június 4-én mutatták be a nagyközönségnek az általuk forgalmazott repce, valamint az őszi kalászos hibrid- és fajtasor tagjait, illetve a termesztésükhöz javasolt technológiát.

REPCE

A KITE Zrt. a nyár végi és az őszi vetésű kultúrákban nagy termést garantáló korszerű talajművelési és vetési technológiákat dolgozott ki az elmúlt években, és ehhez az agrotechnikához a legjobban illeszkedő hibrideket ajánlja.

A nagy terméseket megcélzó őszi káposztarepce technológia alapja az, hogy nyár végén a repcét ki kell keleszteni és a tél beállta előtt a növénynek el kell érnie a 8-10 leveles tőlevélrózsás állapotot, az 1 cm-t meghaladó gyökérnyak-átmérőt, a 2 cm-nél nem hosszabb csúcsrügyet, valamint a növénynek 30 cm-nél mélyebb gyökérzettel kell rendelkeznie. Ennek érdekében a vetést augusztus végén, szeptember elején el kell végezni, mégpedig nyirkos magágyba.

A repceállományok őszi fejlődését a kelést követő 7 °C feletti hasznos hőösszeg határozza meg. A megfelelő, legalább 8-10 leveles fejlettséghez közel 500 °C hasznos hőösszeg szükséges. A magyarországi átlagos időjárási viszonyok egyértelműen szükségessé teszik az augusztus végi vetéseket. Ebben az időszakban a legszárazabbak a talajaink, ennek megfelelően azokat az alapműveléseket kell alkalmaznunk, melyek legjobban megőrzik a talajok nedvességtartalmát.

Az alapműveléshez a KITE Zrt. a lazító elven működő, korszerű talajművelő eszközeit, ajánlja, amelyek képesek a talajt 30 cm mélyen meglazítani. A vetés módjára több lehetőséget is kidolgoztak a több éven keresztül folytatott vetési kísérletekben. A hagyományos, duplagabona sortávra történő vetésre a John Deere 740A vetőgépet ajánlják. Abban az esetben azonban, ha 76 cm-es sortávra kívánjuk elvetni a repcét, a talaj előkészítése lazítóval, vagy lazító elven működő Orthman sávművelővel végezhető el. A vetést a John Deere 1770-es családjába tartozó szemenkénti vetőgépeivel célszerű elvégezni.

Fontos, hogy a talajművelés és a vetés között eltelt idő rövid legyen, hogy a magágy ne száradjon ki. A szemenkénti vetőgép csoroszlyái elé felszerelt sávtisztítók eltávolítják a száraz talajrögöket, szármaradványokat és lehetővé teszik a nyirkos magárokba történő maglehelyezést, egyenletes mélységben. A robbanásszerű egyenletes kelés így válik biztosítottá, különösen akkor, ha a vetés frakcionált, 6 gramm feletti ezermagtömegű KITE-s vetőmaggal történik. Hibridjeik többségéből kalibrált, azaz magas ezermagtömegű, homogén méretű vetőmagot is ajánlanak, melyek alkalmasak a szemenként történő vetésre. A széles sortávú (76 cm) vetéshez egyértelműen ezeket a vetőmagokat ajánlják, ám a hagyományos sortávú vetésben is előnyt jelent a kalibrált vetőmag használata, mely a talajállapot és a vetéstechnológia mellett szintén egyik kulcsfontosságú tényezője a már említett robbanásszerű kelésnek.

A repce őszi fejlődését segíti az ősszel végzett gyomirtás, valamint a regulátor használata és a P és K makro-tápanyagok magas szintű kijuttatása. Nagyon fontos, hogy a repceállományok regenerálódásához, a tavaszi fejlődés gyors megindulásához minden feltételt biztosítsunk. Ez teszi lehetővé a minél nagyobb számú oldalhajtás, elágazás képződését, a téli és kora tavaszi csapadék minél jobb hasznosítását.

Biztosítani kell, hogy a kitavaszodáskor a vegetáció indulásakor elegendő nitrogén álljon rendelkezésre a növények számára a talajból. Ezt szolgálják a tavaszi fejtrágyázások, mely mellett szükség esetén nagy gondot kell fordítani a tavaszi gyomirtásra és a tavaszi regulátor használatára is.

A KITE Zrt. a magas termésátlag elérése érdekében nagy termőképességű és stabilitású hibridjeit javasolja, melyek érésidő szerint növekvő sorban a következők: Dribbler, ES Imperio, DK Exstorm, ES Diablo, Phoenix CL, ES Mercure, Diffusion, Cristal, DK Exterrier, DK Impression CL és DK Sequel.

A Dribblerben párosul a kiemelkedő termőképesség és a magas olajtartalom, ezért hívják a bajnokok bajnokának! Termésátlaga 9,6%-kal, míg olajtermése 12,7%-kal haladta meg a standard hibridek átlagát a NÉBIH regisztrációs vizsgálataiban. Óriási levélfelülettel, robusztus, erős szárral és gyökérrel, vastag gyökérnyakkal rendelkezik. Intenzív technológiákban, széles sortávú és mulcs vetésben is sikeresen termeszthető.

A sokat ígérő ES Imperio kifejezett erősségei közé tartozik a kiváló télállósága, a szárszilárdsága és a kipergés-ellenállósága. A hibrid Phoma-rezisztens. Termesztése bármelyik talajtípuson ajánlható.

A DK Exstorm elemi erejének köszönhetően jól tolerálja a tenyészidőben fellépő szárazabb időszakokat is, mely mellett további rugalmasság a hibrid részéről, hogy nagyon jól alkalmazkodik a különböző termőhelyi körülményekhez.

Az idei év újdonsága az ES Diablo a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben 2016-ban 5,46 t/ha-os eredménnyel 11%-kal, míg 2017-ben 4,78 t/ha–os eredménnyel 4,1%-kal haladta meg a standard hibridek átlagát. Kiemelkedő alkalmazkodóképességű, kiváló Phoma-ellenállóságú (RLM1, RLM7, RLM9 génnel rendelkezik) hibrid.

A Phoenix CL Clearfield-gyomirtású hibriddel új szintre került a Clearfield-hibridek termőképessége. Mutatja ezt a KITE Zrt. négy ismétléses kisparcellás kísérleteiben Bólyban 2017-ben elért 6,0 t/ha-os, illetve 2018-ban Püskiben elért 4,7 t/ha-os termésátlaga. Kedvező tulajdonságai közül kiemelendő kipergés elleni ellenálló képessége, mely németországi és hazai vizsgálatok alapján is még a Rapool hibridjei közül is kitűnik.

Az ES Mercure kitűnő trágyareakcióval és állóképességgel rendelkezik. Sok elágazású, nagy térállású hibrid, ezért sávos, széles sortávú művelésre is ajánlható.

A középérésű, sokoldalú Diffusion bármilyen termőhelyre ajánlott, nagy termést adó, kitűnő termésbiztonsággal rendelkező hibrid, gyenge pontok és kompromisszumok nélkül. Kifejezetten intenzív őszi fejlődésű, mely mellett szárazságtűrése, télállósága, regenerálódóképessége is magas szintű. Kifejezetten jól tűri a megkésett vetéseket is. Mind laza, mind nehéz, problémás talajokon sikeres a termesztése. Extenzív technológiatűrése a mai hibridek közül kiemelkedő.

A Cristal kiemelkedő terméspotenciállal rendelkező, középérésű hibrid repce, melynek terméspotenciálja aszályos évjáratokban is realizálódik, így hozamstabilitása egyedülálló. A NÉBIH kétéves kisparcellás regisztrációs kísérleteiben a standard hibridek átlagához viszonyítva 110%, illetve 107%-os terméstöbbletet ért el. Könnyű, laza, kitettebb termőhelyeken is nagy biztonsággal termeszthető. Tökéletesen adaptálható mind extenzív, mind intenzív technológiákba.

A biztonság oldaláról ajánlják a DK Exterriert, mely a nagy termőképességet és termésstabilitást kompromisszumok nélkül ötvöző repce hibrid. Ezen kiváló képességei eredményes termesztését teszik lehetővé az ország egész területén, bármilyen technológiai intenzitás mellett.

DK Impression CL: kiemelt termés, kiemelt termésvédelem. Középérésű, Clearfield gyomirtású hibrid repce. Termésének megőrzését, termésbiztonságát a kipergés elleni kiemelkedő ellenálló képessége adja, melynek köszönhetően betakarítása rugalmasan tervezhető.

A DK Sequel nagyon előnyös tulajdonságokat egyesítő, megdőlésre egyáltalán nem hajlamos féltörpe repce hibrid, mellyel extenzív körülmények között is jó termés érhető el. A NÉBIH vizsgálataiban 2016-ban 5,56 t/ha-os termést ért el, mely 108%-os teljesítmény a standard hibrdek eredményéhez viszonyítva. Legmagasabb termését Debrecenben adta (5,88 t/ha).

ŐSZI KALÁSZOSOK

Őszi búzában a nagy termőképességű fajták és hibridek termesztéstechnológiája számos ponton eltér a hazai, konvencionális búzatermesztési gyakorlattól. Az alkalmazott KITE technológia végrehajtása során biztosítani kell, hogy az elvetett mag gyorsan és egyöntetűen keljen, majd a növény fejlődéséhez ideális körülmények alakuljanak ki. Olyan talajművelő eszközöket szükséges választani, amelyek igazodnak az elővetemény tarlómaradványának mennyiségéhez és a talaj nedvességkészletéhez. A vetés előkészítéséhez az alapművelésnek minimum 20 centiméter mélyen kell megtörténnie. Ehhez a művelethez a KITE Zrt. kínálatából a középmély lazítók ajánlottak.

A Köckerling Allrounderrel végzett magágykészítés pedig biztosítja a szeptember végi, október eleji vetés pontosságát még nyirkos magágyban is. A KITE Zrt. által ajánlott nagy termőképességű malmi és takarmány minőséget adó búzafajták és hibridek, valamint a prémium minőséget biztosító fajták genetikailag rendelkeznek azon tulajdonságokkal, melyek szükségesek a kívánt 8-10 t/ha-os termés eléréséhez. A csökkentett vetőmagnorma (hibridek 80-100 kg/ha, fajták 180-200 kg/ha) szükségessé teszi az őszi gyomirtást és a vírusvektorok elleni védekezést is. A nagy termésekhez szükséges magas szintű nitrogénellátás feltételezi a szárrövidítő használatot és a legalább kétszeri gombák elleni, valamint a szükséges számú kártevők elleni védekezést. A KITE Zrt. ajánlatában szereplő kalászosok fajták, (őszi búza, triticale, őszi és tavaszi árpa), kiemelkedő termesztési tulajdonságai lehetővé teszik az intenzív technológiába illesztésüket. Őszi kalászos fajtaajánlatuk mind a prémium minőséget adó, mind pedig a bőtermő szegmensben kitűnő fajtákat tartalmaz.

Az Aurelius prémium minőségű fajta, kiugró terméspotenciállal rendelkezik: 2017-ben a KITE Zrt. nádudvari bemutató fajtasorában 9,8 t/ha-os eredményt ért el, míg 2018-ban 8,6 t/ha-os termést hozott. Kisparcellás körülmények között 2017-ben 8,1 t/ha-os átlagot ért el, ám terméspotenciálját jól mutatja a Bólyban elért 9,9 t/ha-os eredménye. Nyersfehérje- és nedvessikér-tartalma: 14,5%, illetve 33% körül alakul. NÉBIH vizsgálatok alapján sütőipari minősége A1-A2. Alvegráfos W-értéke 280 x 10-4J fölötti. Sárgarozsdára nem fogékony fajta.

A Lukullus termése a KITE kísérletekben az elmúlt 4 évben 8-8,7 t/ha, Nádudvaron 9 t/ha volt. Minőségi paraméterei elérik, illetve meghaladják a prémium kritériumokat (fehérjetartalom 14,5%, Alveográfos W-értéke 280 x 10-4J, Extenzografos energia 100 cm², Sütőipari besorolása A2). Kifejezetten ajánlható intenzív technológiába. Erénye, hogy nem fertőződik sárgarozsdával (NÉBIH).

Legkorábbi érésű bőtermő fajtájuk a malmi minőséget adó Basilio, melynek magas terméspotenciálját mutatja, hogy 2017-ben a KITE Zrt. nádudvari bemutató fajtasorában termése 10,7 t/ha lett, mely értéke 2018-ban 10,1 t/ha volt. A Basilioban rejlő terméspotenciál kiemelkedő, hiszen 2017-ben a KITE Zrt. négy ismétléses kisparcellás kísérleteinek debreceni helyszínén 11,3 t/ha-os eredményt ért el. Sárgarozsdával, levélrozsdával és szárrozsdával szemben ellenálló fajta.

Szintén igen korai fajtak az SY Gabrio, mely idén egy igazi újdonság lesz kínálatukban. A KITE Zrt. négyismétléses kísérleteiben az elmúlt 3 évben 9-10 t/ha közötti termésátlagokat ért el. Malmi minőségű, intenzív körülmények közé ajánlott fajta, mely kiváló nitrogénhasznosító képességgel rendelkezik.

Prémium termésszintű, malmi minőséget adó, erős szárral rendelkező fajtájuk a Premio. A KITE Zrt. nádudvari bemutatósorában mind 2017-ben, mind pedig 2018-ban tíz tonna/hektár fölötti termést hozott (10,2 t/ha, illetve 10,3 t/ha). A Premio kisparcellás vizsgálataikban szintén jó eredményeket mutatott, hiszen három év (2015-2017.) átlagában 9,3 t/ha-os termést ért el.

A KITE Zrt. legnagyobb mennyiségben értékesített őszi búza fajtája a Cellule, mely négy ismétléses kisparcellás kísérletekben négy év átlagában 9,4 tonna/ha-os eredménnyel büszkélkedhet (2014-2017). Emellett a KITE Zrt. szántóföldi bemutató fajtasorában 2017-ben 10,9 tonna/ha-os, míg 2018-ban 10,2 tonna/ha-os teljesítményt nyújtott.

Az idei év másik nagy újdonsága a Lindbergh, mely a NÉBIH eredményei szerint a vizsgálat éveiben 6,6%-kal termett többet a standard fajták (Genius és Mulan) átlagánál, mely mellett üzemi kísérletekben 10 t/ha-os eredményekre képes. Megbízható malmi minőség és kimagasló betegség-ellenállóság jellemzi a levélrozsda betegségekkel, a lisztharmattal és a fuzáriummal szemben.

A Lithium késői érésű, tar kalászú fajta, mely a KITE Zrt. 2017. évi nádudvari őszi kalászos bemutatósorában 10,7 t/ha-os termést adott, míg 2018-ban ugyan ezen értéke 10,5 t/ha volt. Terméspotenciálját szemlélteti a KITE Zrt. kisparcellás vizsgálataiban 2017-ben elért 11,3 t/ha-os eredménye (Bóly). Intenzív viszonyokra ajánlott erős szárú fajta takarmány, illetve malmi minőséggel.

A jól bevált és bizonyított Lennox középkorai érésű, tar kalászú, malmi minőségű búzafajta, mely stabilan bő termés (8-9 t/ha) elérésére képes. Óriási erénye egyedülálló technológiai rugalmassága, melynek köszönhetően szeptembertől a következő év tavaszáig vethető.

Kínálatukban található meg a legrugalmasabb, legsokoldalúbb hibridbúza, a Hyfi. Terméspotenciálját mutatja a KITE Zrt. négy ismétléses kísérleteiben 2017-ben Bólyban elért 10,7 t/ha-os terméseredménye, mely mellett üzemi vizsgálatokban is kiemelkedően szerepelt: a KITE Zrt. bemutató fajtasorában Nádudvaron 2017-ben 10,4 t/ha-os, míg 2018-ban 9,4 t/ha-os termést ért el.

Ajánlatukban szerepel egy kitűnő tritikálé fajta, a kiugróan produktív, intenzív termesztésre javasolt, korai éréscsoportba tartozó SU Agendus. A KITE Zrt. nádudvari bemutató fajtasorában 2017-ben 9,5 t/ha-os, míg 2018-ban 9,3 t/ha-os termésátlagot ért el. Négy ismétléses kisparcellás vizsgálataik bólyi helyszínén 2017-ben 9,5 t/ha-os termést adott.

Idén mutatkozik be a Leopard őszi árpa, mely a hatsorosokét is felülmúló, nagy termőképességű, középérésű kétsoros fajta. Produktív bokrosodás, nagyon jó télállóság jellemzi. Középmagas növésű, megdőlésre nem hajlamos fajta, mely az árpa törperozsda és a rinhospóriumos levélfoltossággal szemben nagyon jó ellenálló képességgel rendelkezik.

Fotók: KITE Zrt.

Csökken az unió őszi káposztarepce termése

2019. június 19. 12:18

A repce az EU fő olajnövénye: ehető olajként, bioüzemanyagként, valamint állati takarmányhoz használják fel.

Kevés repce teremhet az idén Franciaországban

2019. június 16. 04:47

Az előrejelzés szerint 2,94 tonnás hektáronkénti hozam várható, ami nem csupán a tavalyi 3,06 tonnától marad el, hanem ez a legalacsonyabb érték 2007 óta.

Idén is június végén kezdődhet az aratás

2019. június 14. 08:33

Tavaly a rendkívül meleg időjárás miatt több mint egy héttel korábban kezdődött az aratás, idén ez nem valószínű.

Bizakodóak a nagy európai uniós búzatermelő országok

2019. június 10. 10:39

A négy legnagyobb európai uniós búzatermelő bizakodó jelentéseket adott azt követően, hogy a tavaly nyári és az idei kora tavaszi aszály után megjött az eső – tudósított a Reuters.

MEGJELENT: ŐSZI ÉS TAVASZI TAKARMÁNYBORSÓ

2018. augusztus 28. 08:39

A SAATEN-UNION Tudástár sorozat első, ingyenesen letölthető szakmai kiadványa az őszi és tavaszi takarmányborsóról. Hiánypótló összefoglaló neves kutatók, fejlesztők, nemesítők és termelők cikkeivel, érdekes adatokkal és gyakorlati tanácsokkal.

SAATEN-UNION: többletérték a szójaföldről

2018. december 27. 06:36

Törekszünk a biztonságos és profitorientált gazdálkodást lehetővé tevő fajták és hibridek nemesítésére, amelyek alkalmasak az egészséges vetésforgó kialakítására.

RAPOOL-REPCÉK: DALTON – a trón örököse

2018. július 21. 05:54

A DALTON egy igazán impozáns és különleges repcehibrid a RAPOOL kínálatában. Csúcstermésre kódolt, magas olajtartalommal rendelkező típus.

Válasszon az Önhöz legközelebb álló fajtákból!

2018. március 22. 07:58

Sikeres növénytermesztést, és a fajták között jó szemezgetést kíván az Agromag Kft.!