Növénytermesztés
Növénytermesztés

Már elérhető a kukorica ajánlati fajtalistája

Már elérhető a kukorica ajánlati fajtalistája

Világgazdaság

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) honlapján megjelentek a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen végzett kukorica-fajtakísérlet részletes adatai - írja a Világgazdaság.

A kísérlet az országban 11 helyen folyt, amelyek jól reprezentálják a magyarországi termőhelyeket.

A rendszer működtetésének célja, hogy a kukoricatermesztők objektív eredményeket ismerhessenek meg, és tudjanak választani a saját termőhelyükhöz leginkább illő, megfelelő mennyiség és minőség elérésére képes növényfajták közül.

A kísérletek szakmai felügyeletét a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosítja. A kilenctagú testületben a gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők és fajtatulajdonosok egyaránt jelen vannak. A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták. A kísérleti metodika iránt már külföldről is érdeklődnek.

A GOSZ és a VSZT 2007-ben kezdte el a búza mellett a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteit is, tavaly nyáron pedig csatlakozott hozzájuk az NAK, amelynek anyagi és szakmai támogatása lehetővé teszi a rendszer továbbfejlesztését.

A tervek szerint 2019-től a kukorica és a búza mellé felveszik a vizsgált növények közé a repcét is.

A fajták kiválasztásakor az újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték őket a kísérletbe. A fajtatulajdonosok 2010 óta olyan hibrideket is indíthatnak, amelyek hazai elismerésben nem részesültek, de az EU-listán szerepelnek.

Idén hét fajtatulajdonostól 45 kukoricahibrid-fajta szerepelt a kínálatban, a vizsgálatukat négy éréscsoportban végezték el. A hektikus időjárás nagyban befolyásolta az eredményeket, különösen Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vetette vissza a termésmennyiséget, mégis, míg a kukorica 2018-as országos termésátlaga 8,29 tonna per hektár, addig a kísérleti helyszíneken 12,69 tonnás termésátlagot értek el.

A posztregisztrációs fajtakísérlet ide kattintva érhető el.

Vertikális farmok lehetnek az emberiség megmentői

2019. július 17. 08:36

A növényeket termőtalaj nélküli, úgynevezett hidropóniás rendszerek segítségével termesztik, a napfényt pedig ledes világítótestek szimulálják, már-már tökéletesen.

Lencsetermesztés: új őszi fajtákkal, kiszámítható piaci viszonyok nélkül

2019. július 16. 08:08

A hazai növénytermesztési szerkezetben – elsősorban nagyfokú ökológiai érzékenységük miatt – a magfehérje pillangósok termesztése háttérbe szorult, az értékesítés biztonsága is alacsony.

A repce és az árpa gyengébb, a búza megfelelő minőségű

2019. július 15. 08:47

Az étkezési búzák fehérje- és sikértartalma megfelelő, sütőipari értékcsoport szerint jellemzően a B1 és B2-es besorolásúak, teljesítve ezzel a hazai malomipar követelményeit. Az első tételek alapján nincs ok aggodalomra, de ünneplésre sem. Minőség szempontjából jó-közepes évre számíthat a szántóföldi ágazat.

Tudnivalók a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapotról 1.

2019. július 14. 14:25

Egyes támogatások teljes körű kifizethetőségének feltétele a már jól ismert kölcsönös megfeleltetés követelményrendszerének teljesítése. Ennek részét képezi a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (a továbbiakban: HMKÁ) előírásrendszere, illetve a Jogszabályban Foglalt Gazdálkodási Követelmények (JFGK).

Függetlenség, fejlődés, KWS - Partnertalálkozó és díjátadó három helyszínen (+VIDEÓ)

2018. február 23. 11:45

Pallós Mihály ügyvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a KWS továbbra is egy független vállalat, amely a gazdákért dolgozik.

Gumiabroncs-védelem és hajtóanyag-megtakarítás szárhenger alkalmazásával

2018. február 15. 19:00

Haladás közben a hengerek ledöntik a szárat, szétzúzza a ledöntött szármaradványokat segítve azok lebomlását.

Kukoricavetést megelőző gondolatok, tapasztalatok, tervek - (Kukoricavetés 1.)

2018. április 14. 15:43

Többféle technológiát, kísérletet tervezünk elvégezni az idei évben, ezek előkészítéséről, tervezéséről és a tervezett értékelésről szeretnék pár gondolatot megosztani.

A kukorica trágyázása

2018. október 8. 09:49

A napjainkban termesztett hibridek jelentős terméspotenciállal bírnak. A sikeres termesztéshez önmagában nem elég a jó hibridválasztás, elengedhetetlen a szakszerű tápanyag-utánpótlás, melynek alapja a talajvizsgálatra és növényanalízisre alapozott trágyázási szaktanácsadás.