Növénytermesztés
Növénytermesztés

Meghaladja a kilenc tonnát a kukorica termésátlaga Tolna megyében

Meghaladja a kilenc tonnát a kukorica termésátlaga Tolna megyében

MTI

Meghaladta a kilenc tonnát hektáronként a kukorica idei termésátlaga Tolna megyében, ahol több mint tízezer hektárral csökkent az utóbbi évben a növény vetésterülete - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna megyei elnöke kedden az MTI-t.

Vendégh Edit közölte: a 64 159 hektáros megyei vetésterületből 63 500 hektáron takarították be a termést, amely termőhelytől függően 5 és 14 tonna, átlagosan 9,3 tonna hektáronként. Ez a legmagasabb eredménynek számít országosan – tette hozzá.

Mint mondta, júniusban úgy tűnt, hogy idén rekordtermés lehet kukoricából, de az augusztusi kánikula és csapadékhiány rontott az állományon; a szárazság miatt korábban, szeptember elején kezdődött és október végén fejeződik be a betakarítás.

A NAK megyei elnöke szerint az egyre forróbb és csapadékszegény nyaraknak tudható be az is, hogy tíz évvel ezelőtt még 100 ezer hektáron termesztettek Tolnában kukoricát, a vetésterület 2017-re 79 ezer, 2018-ra 64 ezer hektárra csökkent. Az időjárás arra ösztönzi a termelőket, hogy a vízigényes kukorica helyett olajos és ipari növényeket, lucernát vessenek, vagy ültetvényeket telepítsenek.

A száraz őszi időjárás miatt a szokásosnál alacsonyabb, 13-15 százalék a szemek víztartalma, így alig volt szükség a termény szárítására – mondta.

Vendégh Edit arról is beszámolt, hogy a vízi szállítás akadozása negatívan hatott a termény felvásárlási árára. A Duna alacsony vízállása miatt sem az európai uniós országokba, sem harmadik országba nincs jelentősebb export, a kukorica iránt belföldről az izocukorgyár, az etanolgyárak és takarmánykeverők felől van kereslet.

A termelők a jelenlegi, tonnánkénti 43 ezer forintnál magasabb árat szeretnének elérni, ezért akinek lehetősége van, tárolja a terményt. Az ár elmozdulására kis reményt jelenthet, hogy viszonylag kevés takarmánybúza van a piacon, ami 40-45 euróval drágább a kukoricánál; a különbség kiegyenlítődhet, de ez csak a következő év elején emelheti a kukorica árát – mondta a Tolna megyei elnök.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával!

2024. március 28. 10:10

Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre, munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Mindenki nyer vele: napenergiával működtetik az öntözést Dél-Afrikában

2024. március 24. 12:10

A dél-afrikai gyümölcsösökben sok helyen már inkább napenergiával működtetik az öntözőrendszereket ahelyett, hogy az országban bizonytalan energiahálózatra hagyatkoznának.

Európában egyértelműen Németország számít a burgonya otthonának

2021. augusztus 21. 12:01

Németországhoz tartozik az Európai Unió burgonyabetakarításának több mint 21 százaléka.

A betakarítás előrehaladtával csökkennek az árak

2023. október 24. 11:40

Alapvetően mínuszokat lehetett látni a hétfői terménypiaci kereskedés során. Chicagóban csak a búza 0,3 százalékos drágulása jelentett kivételt, de a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Jól halad a betakarítás

2018. július 31. 06:30

A kalászosok teljes termőterületének 73,8 százalékáról, 1 millió hektárról közel 5 millió tonna gabonát takarítottak be.

Enyhén drágult a kukorica világpiaci ára

2019. július 24. 04:37

Emelkedett a kukorica ára azt követően, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közölte, hogy a kukoricatermés elmaradhat a várakozásoktól.