Növénytermesztés
Növénytermesztés

Minőségi őszi kalászost vethetnek a gazdálkodók

Minőségi őszi kalászost vethetnek a gazdálkodók

Agrofórum Online

89.600 forintban hirdette meg az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató jellegű árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

89.600 forintban hirdette meg az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató jellegű árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az őszi kalászos gabona vetőmagokból megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, viszont nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a szükséges mennyiség beszerzését.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács törvény adta lehetőségeinek és a törvényi előírásoknak megfelelően idén is közzétette az őszi kalászosok vetőmagjaira vonatkozó, a piaci körülmények alapján prognosztizált tájékoztató árat. A testület által megállapított nettó 89.600 forintos tonnánkénti ár zsákban, gombaölő-szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.

– A Vetőmag Szövetség által becsült vetőmag ár nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló jelleggel a várható piaci árinformáció közreadása – hangsúlyozta Takács Géza, a szervezet elnöke. –  A tájékoztató ár fontos jelzés a vetőmag-szaporítók felé, hogy készleteiket ne árugabonaként, hanem vetőmagként értékesítsék, biztosítva a gazdálkodók számára szükséges mennyiségű vetőmagkészletet.

Az őszi kalászos tényleges végfelhasználói áráról majd a vetési szezon végén állnak pontos adatok rendelkezésre. Az elmúlt években rendkívül hullámzott a vetőmagok ára: 2009-ben 62 ezer, 2012-ben 115 ezer, 2014-ben 91 ezer, 2015-ben 94 ezer forintot fizettek egy tonnáért.

Mint Takács Géza elmondta: a tagoktól kapott információk alapján az őszi kalászosok vetőmagjaiból nincsenek jelentős ókészletek, az idei termés tekintetében ez idáig nem jelentkeztek olyan minőségi problémák, melyek az ellátásra negatív hatást gyakorolnának. Térségi- és fajtahiányok viszont előfordulhatnak, ezért nagyon fontos, hogy a gazdálkodók időben rendeljék meg a vetőmagtételeket. Ez a feldolgozások optimális ütemezését is segítené. Valamennyi kalászos esetén tapasztalható, hogy a jelenleg rendkívül alacsony felvásárlási ár kedvezőtlenül befolyásolhatja a termelők likviditását. Ez nem kedvez a fémzárolt vetőmag értékesítésnek és várhatóan magával vonja a vetőmag végfelhasználói árának előző évihez viszonyított mérséklődését. Előrejelzések szerint viszont az Európában tapasztalható minőségi problémák kedvező elmozdulást eredményezhetnek a malmi búza árában, amely pozitívan befolyásolhatja a vetőmag vásárlási szándékot is.

A meghatározó őszi kalászos fajok – őszi búza, őszi árpa, tritikálé – vetőmagjából a várható készletek szakmailag megfelelő szintű felújítási lehetőséget biztosítanak.

(Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőből végeztek növénykondicionálást és szárbontást

2024. április 17. 17:40

Két drón is a levegőbe emelkedett a Pest vármegyei Gödöllő határában, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szárítópusztai telephelyén.

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezték – lehet öntözni!

2024. április 16. 13:10

Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

Már a paradicsomot is drónok porozzák be

2024. április 15. 12:40

A Two Wellsben található Perfection Fresh farm drónokat integrál a paradicsomtermesztési folyamatokba ellenőrzött üvegházi körülmények között. A kísérlet célja az, hogy megoldást találjanak a paradicsomtermesztés kritikus szempontjának számító beporzás kihívásaira.

A HySEED-hibridkalászosok termesztéstechnológiája

2020. augusztus 7. 13:44

A változó termelési körülmények az őszi kalászosokban és a hibridek terén is új növényvédelmi stratégiákat kívánnak.

Durumbúzák: biztos a piacuk, masszív az árelőnyük

2023. augusztus 16. 17:10

A SAATEN-UNION egy jól bevált, kiváló beltartalmi mutatókkal rendelkező és egy új, kiemelkedően egészséges fajtát ajánl az igényes magyar termesztők figyelmébe.

A tarlórépa sárgaságvírusa (TuYV)

2020. május 22. 04:37

Az elmúlt évek elhúzódó meleg őszi időjárása kifejezetten kedvezett a levéltetvek, különösen a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae) elszaporodásának. A zöld őszibarack-levéltetű a tarlórépa sárgaságvírusának legfőbb vektora.

Megerősítette éves árbevételi kilátásait a KWS

2021. május 23. 09:38

A KWS csoport nettó árbevétele 5,8 százalékkal emelkedett a vállalat 2020/2021-es pénzügyi évének első kilenc hónapjában.