Növénytermesztés
Növénytermesztés

Napraforgó, szója: kevesebb lesz a vártnál

Napraforgó, szója: kevesebb lesz a vártnál

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága közös napraforgó és szója fajtabemutató rendezvényt tartott. Az eseményen mutatták be a piaci igények kiszolgálására alkalmas új fajtákat a Csongrád megyei Székkutason.  A korábbi termésbecslések alapján idén napraforgóból 1,8 millió tonnás, míg szójából 170 ezer tonnás hozamot vártak a szakemberek, de az utóbbi hetek aszályos időjárása miatt ennél kevesebb termést takaríthatnak be a gazdák.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (NÉBIH-NKI) közös napraforgó és szója fajtabemutató rendezvényt tartott a Csongrád megyei Székkutas növényfajta-kísérleti állomásán.

„A fajtabemutatók összehívását azért kezdeményeztük, hogy segítsük a termelőket a piaci igények kiszolgálására szolgáló következő évi fajtaválasztásban. Egyértelmű, hogy az ilyen jellegű a rendezvényeken a legegyszerűbb összehasonlítani a klímaváltozásra az innováció segítségével létrehozott új fajtákat, illetve bemutatni azt, hogy miként szerepeltek ebben a rendkívüli időjárást mutató évben”

– mondta el köszöntőjében Szél István, a NAK Csongrád megyei elnöke.

A fajtabemutatón megjelent nagyszámú érdeklődőt Csapó József, a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság, Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztály osztályvezetője köszöntötte, aki megnyitó beszédében kiemelte annak az együttműködésnek a jelentőségét, amit a NAK és a NÉBIH a gazdálkodók aktív tájékoztatása érdekében végez. A NÉBIH növénytermesztési szakemberei és a meghívott szakértők a szántóföldi fajtakísérlet jövőjéről, a fajtaválasztás szempontjairól és termesztéstechnológiai érdekességekről tájékoztatták a megjelenteket.

A rendezvényen kiderült, hogy az eltérő vetési időpontok miatt a napraforgótáblák a kezdeti fejlődés idején jelentős különbségeket mutattak, azonban azok július végére mérséklődtek.  A napraforgó virágzási időszaka viszonylag hosszan tartott, emiatt a virágok megtermékenyülése jónak mondható. A növények egészségi állapota a korábbi védekezéseknek köszönhetően jó volt.

Az Európa egyik legnagyobb napraforgó-termelőjének számító Magyarországon évek óta stabilan több mint 600 ezer hektáron termesztenek napraforgót. A napraforgó hozamát tekintve hazánk csúcstartó: míg húsz éve nagyjából 1,5-1,8 tonna termett hektáronként, addig mostanra ezeket az értékeket közel megduplázva takaríthatják be a termést a gazdálkodók. Az idei kilátások kifejezetten biztatóak voltak: a 15 termesztett fajta a tavalyi eredményhez hasonlóan nagyjából 1,8 millió tonnás hozamot ígért idén az aratás előtti becslések alapján, ez azonban az aszály miatt kevesebb lehet.  A terményt jellemzően étolajként és margarinként hasznosítják, de a sajtolás után visszamaradó napraforgódara takarmány- és ipari alapanyagként is értékes. A betakarításra váró növényekben kárt inkább csak jelentős mennyiségű eső okozhat.

A szója esetében egyes területeken csökkent a termesztési kedv és ezzel a vetésterület, miután az Európai Unió döntése értelmében a növény az idei évtől egyes esetekben nem vehet részt a zöldítési előírások teljesítésében. A nyári csapadékos, párás időjárás nagyon kedvezett a szója fejlődésének. A gyengébb talajokon is meglepően szép az állomány. A szója vetésterülete az elmúlt években 40-70 ezer hektár között alakult, idén nagyjából 60 ezerre tehető. A néhány héttel ezelőtti termésbecslés alapján a növényből még hektáronként átlagosan 2,8 tonna termést vártak a szakemberek, azonban az elmúlt időszak aszályos időjárása miatt ennél várhatóan alacsonyabb lesz az országos termésátlag.

Magas terméshozamokat produkált idén az angol mezőgazdaság

2019. december 7. 06:41

A terméshozamok egyértelműen mutatják, mennyivel jobb időjárási körülmények között dolgozhattak idén az angol mezőgazdaságban.

Itt van a lista: ilyen kukoricát vegyen, ha nagy termést akar!

2019. december 6. 15:01

A kukorica posztregisztrációs fajtakísérletet ebben az évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Második alkalommal állítják össze a kukorica ajánlati fajtalistáját

2019. november 29. 15:03

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Terméktanáccsal (VSZT) együttműködve immáron második alkalommal állít össze ajánlati fajtalistát kukoricára, amelynek az a célja, hogy a termelők támpontot kapjanak a fajtaválasztáshoz.

A tavalyinál magasabb hozamot értek el a paradicsom és a fűszerpaprika termelők

2019. november 28. 10:17

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 561,7 ezer hektárról 1,7 millió tonna napraforgót takarítottak be.

Csökkenhet a hazai szójatermesztés a zöldítés feltételei miatt

2018. május 15. 13:54

A termelők válaszút elé kerültek, vagy vállalják a vegyszermentes gazdálkodás okozta kockázatokat, vagy lemondanak a jelentős összegű támogatásról.

Átlag feletti szójatermés várható Baranya megyében

2018. augusztus 7. 14:12

Magyarországon 55-60 ezer hektáron termelnek szóját, jelentős részét Baranyában. A fehérjenövény idei megyei vetésterülete meghaladja a 17 ezer hektárt.

SAATEN-UNION: többletérték a szójaföldről

2018. december 27. 06:36

Törekszünk a biztonságos és profitorientált gazdálkodást lehetővé tevő fajták és hibridek nemesítésére, amelyek alkalmasak az egészséges vetésforgó kialakítására.

Nem fizetett adót a szója után, 250 tonnát le is foglalt a NAV

2019. január 2. 08:00

Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi kereskedő. Az import áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, és zárolta a vállalkozás bankszámláját.